Ilyen szeretnék lenni nyolcvan évesen – kritika a jubiláló MÁV zenekarról

Kritika és fotó: Rékasi Attila

FakTúra kritika – A MÁV Szimfonikus Zenekar tegnap ünnepelte alapításának 80 éves jubileumát a Zeneakadémián, egy a közönség soraiban fergeteges sikert arató koncerttel. Nem gondoltam volna, hogy kortárs kompozíció – Sándor Máté fiatal zeneszerző Bényei dalok című alkotásán kívül- zsigereimig ható borzongást tud kiváltani belőlem. Bánkövi Gyula Loco című zeneműtárgya (nem találok jobb szót rá, mert a legremekebb festmények tárgyi minősítését kellene zenei összefüggésben megfogalmaznom) beírta nálam magát a legkitűnőbb művek, műremekek közé. Nemcsak annak okán sejlett fel Sándor énekműve, mert az is könnyekig hatott, hanem a kortársság „sztereotípiái” okán. Gyakran éri a mai alkotókat, kiváltképp a zeneköltőket az a kritika, hogy darabjaik élvezhetetlenek, befogadhatatlanok. Máté Bényei József költő verseire komponált munkája meglátásom szerint modern, „ennek ellenére” nyitott szívű, nem zeneértő számára is befogadható. Ha a Bényei dalokat befogadhatónak neveztem, akkor Bánkövi kompozícióját -ha nem sértem a mestert ezzel- kifejezetten „populárisnak” nevezném, értem ez alatt azt, hogy akinek ez sem befogadható, annak jelenleg komolyzenében nehéz lesz kedvencet találni. Kortárs mű ez azonban a javából, hiszen Bánkövi nem fülbemászó dallamvezetéssel, „slágergyártással” éri el a zenével való szimbióta befogadói állapotot, hanem a hangszerek hangalaki és karakterisztikai sajátosságainak, a szimfonikus zenekar adta lehetőségeknek a mesteri és értő finomságokkal fűszerezett megszólaltatásával. A szerző a darabot az Angliában kétszáz éve meginduló vasútközlekedésre emlékezve írta, a MÁV megrendelésére. Megbocsátom a szülinaposnak azt a véleményem szerint felszínes és közhelyes dramaturgiai elemet, hogy a darabban szereplő síp megszólaltatásánál az ütő szekció egyik játékosa piros vasutas tányérsapkában, indítótárcsáját magasba emelve bocsájtotta útjára az ősbemutató kezdő dallamait. Nem tudom elképzelni, hogy ez a partitúrában szerepelt, de ha igen, akkor én kérek elnézést a jelenlévőktől. Utoljára a bécsi újévi koncert közvetítésén láttam hasonló szcenikai elemet, azonnal kikapcsoltam a televíziót és azóta nem nézem a közvetítéseket. Azt gondolom, a Zeneakadémiára ennél kicsit „igényesebb” közönség jár, bár köhögős és mobilcsörgős „páciensekből” megint akadt a nézők soraiban, hacsak őket nem akarták ezzel „szolgálni”. No csak azért említem ezt az intermezzót, mert akkor még én is úgy gondoltam, hogy megint egy „kortárskodó” darabot kapunk, de Bánkövi gyakorlatilag egy induló gőzmozdonnyá változtatta a világhírű MÁV Szimfonikus zenekar ezer koncerten profivá kovácsolódó korpuszát. Sínpárrá lényegültek a rezesek, rajtuk gördültek a vonósok – sokasodó zenei lüktetéssel- a végtelen felé gyorsuló kerekeikkel, a fafúvósok színeikkel festették fel a süvítő gőz és a menetszél ecsetvonásait, az ütősök adták az út és a utasok lüktető dinamikáját; az egész zenekar együtt pedig az ember heroikus küzdelmét festette fel a képzeletbeli vászonra, mellyel a kiváló zeneszerző a távolság meghódítását, a modern ember megszületésének aktusát ábrázolta művészi zeneiséggel. Ettől még lehetne a darab egy ügyes blikkfang és akkor is okozhatna borzongást, de ennyitől még nem szoktak megindulni „künnyűim”. Azonban a darab közepe táján (tér és idő gyakorlatilag megszűnt számomra, nézzék el, ha tévedek az időzítést illetően) érkezett egy számomra katartikus élményt nyújtó tétel. Magamban utólag azt mondtam, hogy ez a fülkékben utazó első közlekedők megélésének zenei ábrázolása lehetett. Olyan gyönyörűséges, borzongató, megható, szomatikus és szellemi beteljesedést generált ez a dallamsor, ez a varázslatos muzsika, amihez hasonlót csak a szerelem magas fájáról tudnak szakajtani az abban járatosak. Egyszerűen boldog voltam! Utaztunk tovább és én úgy érzékeltem, kétszáz évet átutazva egy modern szerelvénnyel gördültünk be a sokat látott pályaudvarra – jelen esetben a Zeneakadémia patinás nagytermébe – a finálé szintén katartikus pillanataiban. Óriási siker, szűnni nem akaró vastaps. Telitalálat.

Így kell egy jubileumi koncertet elkezdeni! Nos, folytatni már nem biztos, hogy így folytattam volna. Következett a világhírű Wynton Marsalis trombitaversenye, Tarkövi Gábor trombitaművész szólójával csendült vagy „horkant” fel a mű számomra. Szó nem érheti a játék minőségét, a zenekar és a szólista is átlagon felül teljesített megítélésem szerint, de Marsalis úrral egyelőre nem leszünk kebelbarátok. Ez természetesen lehet ízlés kérdése is, úgyhogy mea culpa. A tudósítás szintjén leírom, hogy engem kivéve a közönség tombolva tapsolt, ezt nem tagadhatom le.

A szünet után bebizonyosodott, hogy a MÁV Szimfonikusok nem sajnálják a „tortát” – még az előző sorokkal kekeckedőnek tűnő, kritikát megfogalmazóktól sem. Olyan habot, koronaékkövet raktak fel a királyként tartott hallgatóság fejére, hogy az leírhatatlan. Világszínvonalú zenekarnak világszínvonalú zenemű! Akár ki is lehetne találni… hát persze, hogy Dvořák IX. szimfóniája, az Újvilág négy tétele adatott elő. Minden hangját ismerem. Fantasztikus kompozíció, túlzás nélkül mondhatom. A zeneműről ennyit, nem szorul rá az én dicséretemre. Nyilván a MÁV zenekar sem, most is tökéletesen játszottak. Karmesterüket, Farkas Róbert fiatal dirigenst „megszóltam” már párszor a szerintem túlzott dinamika miatt. Én most is lennebb csavartam volna a „hangerőt” itt-ott, de javuló tendenciát figyeltem ezen a téren, talán ezért is tűnt fel más. Amit nem neveznék ugyan hibának, de kihagyott lehetőségnek igen. Nem vagyok zenei szakember, zenekedvelő vagyok, tehát felvetésemről szívesen elbeszélgetnék más zene iránt érdeklődőkkel vagy szakemberekkel, akik hallották az előadást. Én úgy éreztem, hogy a harmadik tételben Farkas nem bontja ki eléggé a vonósokban rejlő lehetőségeket és ezzel kicsit visszafogja a darabban fellelhető zenei finomságokat. Közérthetőbben mondva nekem kicsit vattásabban szóltak a vonósok, mint szólhattak volna cizelláltabb dinamikai instrukciókkal.

Ezt leszámítva, az egész estre vonatkozólag csak dicsérni tudom Farkas Róbert karmester urat, mert ünnephez méltó katartikus estet álmodott, zenészei pedig a világ legjobbjai között, ez nem vitás! Sok sikert az egész zenekarnak, nekünk pedig minél több ilyen koncertet!

Mindenki Senkisézzen a Magyar Dráma Napján

FakTúra ajánló: Rékasi Attila (fotó: ketospont.org)

Esendő tervek egy felvonásban a Magyar Dráma Napján, a Kettőspont Színház műsorán ma este héttől, Pusztai Luca és Formanek Csaba játékával, Lakatos Dániel segédletével. Remek darab, jó párszor láttam már, de mindig csodálatos színházi élmény volt. Szeptember 25-én este héttől Szitás Balázs értő játéka viszi tovább a stafétát Radnóti Ikrek hava című prózájának színpadra álmodásával. Mindenképp nézzék meg! Ha Mesterhármas bérletet vásárolnak a színháztól, akkor akár ebben a hónapban le is járhatják, mert kihagyhatatlannak mondom a Liselotte és a május című Pozsgai Zsolt bábdarabot felnőtteknek, ifjaknak. Ha tetszett a felsorolt három előadás, vehetnek egy új Mesterhármast vagy egy több alkalmas bérletet. Persze jegyet is tudnak váltani. Ajánlom még Ács Tamás által megformált Az őrült naplója című monodrámát és Balogi Virág első kötetes költő könyvbemutatóját Erdőszéli jegyzetek címmel a bőséges kínálatból.

Rékasi Attila, Újpest

Újra Instant Mecenatúra Fesztivál

Ahogy Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere fogalmazott az IME Feszt megnyitóján, két alkalom már hagyomány. A VII. kerületi önkormányzat, az erzsébetvárosi független színházak és önzetlenül segítő pályatársak, zenészek, újságírók összefogásával újra megrendezésre került az egyszerre figyelemfelkeltő, adománygyűjtő és közösségépítő célú Instant Mecenatúra Fesztivál szeptember 11-14-e között a Gólemben, az Apertúra Bázison, a Robotban és a Rácskertben.

Az Erzsébetvárosi Önkormányzat, és kiemelten Niedermüller Péter polgármester és Szűcs Balázs kultúráért felelős alpolgármester szerepe a programban példaértékű. Jó lenne, ha jógyakorlatként máshol is elterjedne ez a hozzáállás. Nem csak kezdeményezőként léptek fel, nem csak az anyagi forrásokat biztosították a négy nap programjához, de részt is vesznek rajtuk, a közönség részeként élik át az élményt, és szívesen vitatják meg ezt az alkotókkal és nézőtársaikkal. Miért fontos ez? Főleg azért, mert ezáltal olyan ismeretekre tesznek szert a kerület kulturális életéről, a nézői igényekről, a kulturális élet szereplőinek kapcsolódásairól, ami nagyban segíti a rendelkezésre álló források olyan elosztását, ami valóban épít, és nem rombol. Ha egy kultúrára költhető pénzek felett diszponáló nem akar elefánt lenni a porcelánboltban, valóban részesévé kell válnia a közeg minden szegmensének, mielőtt döntést hoz. Testközelből látni azt, mennyi ember ingyen munkája fekszik egy fesztivál, egy évad, de akár egyetlen produkció létrehozásában, a szívességek milyen törékeny és kifinomult rendszere szövi át a szféra egészét, jó kiindulás, hogy a mecénás ne kegyosztóként tekintsen magára, hanem a folyamatok elengedhetetlen, de a rendszerbe illeszkedő részeként.

Nézzük, mit is hozott létre tehát a kerület nyolc független társulata – a Gólem Színház, az RS9 Színház, a Bethlen Téri Színház, az Apertúra, a KV Társulat, a Rátkai Márton Színházi Műhely, az Imposztor Színházi Társulat és a Tér 12 Kulturális Egyesület – és a hozzájuk csatlakozó művészek, zenészek és háttérmunkások? Minden este egy hírszínházi előadás, azaz Cucli extrákkal szórakoztatja a közönséget, ezekről a Kétlámpás Blogon olvashattok bővebben. Az előadások után kvíz és koncertek várták a kitartókat, előtte pedig kerekasztalbeszélgetéseken vehettek részt az érdeklődők. Ezekről a beszélgetésekről számolunk be ezen a felületen, ha felkeltettük az érdeklődéseteket, meg is nézhetitek őket felvételről.

IME Feszt 2.0 Beszélgetés I. : Jóllét – otthon – munkában – társadalomban

Amikor a beszélgetés témája fölmerült, még nem lehetett tudni, milyen szomorú aktualitása lesz a mentális egészségről szóló eszmecserének. A támogatási rendszer anomáliái mellett, azzal szoros összefüggésben, 2025 őszének leginkább kibeszélendő témája lett, hogyan lehet jól lenni művészként, mit lehet tenni, hogy egészséges egyensúly teremtődjön munka és magánélet, munkaadók és munkavállalók szempontjai vagy akár rendezők és színészek igényei között.

A beszélgetést Bombera Krisztina vezette, bámulatosan. Sokat tanultunk tőle ezen a délutánon, ritka az ilyen felkészültség és a valódi moderáció ebben a műfajban, pedig már megszámlálhatatlan kerekasztalbeszélgetésen vettünk részt. A meghívott beszélgetőtársak Kőszegi Mária – szabadúszó színész, Schultz Nóra – a Belépési Küszöb szerkesztő-műsorvezetője, Rihay-Kovács Zita – a SzíDoSz ügyvezető titkára, a Biztonságos Terek program koordinátora és Viktor Balázs – szabadúszó színész-rendező, a Tér 12 Kulturális Egyesület alapítója voltak.

Kőszegi Mária és Schultz Nóra főleg egyéni megküzdési stratégiákat osztottak meg velünk. A nemet mondás, a határok meghúzása, az önismeret fejlesztése és a konfliktusok felvállalása alapképességeknek kellene lenniük, de ezeket elérni, főleg pályakezdőként, úgy, hogy a művészi, médiamunkási pálya szocializációs közege még mindig pont ezen a képességek fontosságát tagadva működik. Nagy bátorság kell első fecskének lenni, de úgy tűnik, elsősorban a fiatalok körében, lehet mintaként szolgálni.

Rihay-Kovács Zita és Viktor Balázs inkább rendszerszinten közelítettek a problémához. Alapvető attitűdváltozásra lenne szükség a társadalomban, hogy leépüljön végre az a toxikus sztereotípia, hogy értékes, korszakalkotó, „nagy” művészetet csak szenvedő ember, traumatizált személyiség hozhat létre, hogy művészként a traumád a legértékesebb részed, amiből alkotni tudsz. Kezdjük talán rögtön a művészeti oktatással ezt az átalakulást! Jó példa lehet a freeszfén most induló színészképzés, ahol a mentális egészségmegőrző program a tananyag része lesz. Fontos lenne, hogy a munkaadók nyitottan álljanak a kérdéshez, ne kivédendő támadásként tekintsenek a kezdeményezésekre, és ne csak akkor tartsák fontosnak az etikai kódexek, a vezetőségtől független etikai bizottságok létrehozását, amikor egy munkahelyi probléma már kezelhetetlenné eszkalálódott. Elengedhetetlenül fontos lenne – mint minden olyan szakmában, ahol az emberek a személyiségükből dolgoznak – hogy a munkaadók felkínálják a lehetőséget az egyéni és csoportos segítség igénybevételére. A segítő csoportok, az egyéni segítő beszélgetések, akár a terápia biztosítása biztonságosabbá tehetné a színházi közeget. És itt csap pofán a realitás. Nem csak az a probléma, hogy még a kőszínházak is nehezen engedhetnék meg maguknak, hogy pszichológust és mediátort alkalmazzanak, de még ha lenne is rá pénz, nem találnának szakembert.

A beszélgetést itt találjátok:

https://www.facebook.com/imefeszt/videos/2555025078190296/?locale=hu_HU


Érdekes folytatása lehet a témának a szombati beszélgetés, ami a Nők – Vezetők – Magyarország címet viseli. Ha alkalom adódik, rákérdezünk, hogy a meghívott vendégek vezetőként mit tudnak tenni, hogy a dolgozóik mentális állapotára vigyázzanak.


IME Feszt 2.0 Beszélgetés II. : Nők – Vezetők – Magyarország

Kifejezetten érdekes, megkockáztatjuk, az esti Cucli előadásnál drámaibb beszélgetésen vehettünk részt szombat délután az Apertúra Bázison. A meghívott vendégek Bodor Johanna – táncművész-koreográfus, a Magyar Színházi Társaság elnöke, Nádai Réka – játékos tréner, társasjátékos szakember, Gerlóczi Judit – a Delta Produkció ügyvezető-producere és Lábán Katalin – az RS9 Színház alapító vezetője voltak. Igazi nagyvadak a kultúra területén. Ehhez képest volt nagyon kontrasztos a moderátor, Pomlényi Attila, szerepe. Az már a vasárnapi, mesterséges intelligenciáról szóló beszélgetés bevezetője lehetne, hogy tényleg a ChatGPT-e a legjobb és kizárőlagosan használandó eszköz, ha egy beszélgetésre készülünk? Biztos, hogy el tudja végezni a munkánkat, vagy valami nagyon félremegy? Érdemes-e egy 60 percre tervezett beszélgetésnél és négy meghívott vendégnél ilyen hosszú felvezetést tartani, ami nem áll másból, mint a vendégek életútjának ChatGPT által összerakott verziójának felolvasásából? Számunkra ez kifejezetten cringe volt.

A továbbiakban két beszélgetés folyt valójában egymással párhuzamosan. Pomlényi Attila egy könnyed, magazinműsor stílusú beszélgetésre készült, gyerekkori emlékek megidézésével, pozitív történeteket várva, hogy minta és motiváció adasson a hallgatóságnak. Csak azt nem vette figyelembe, hogy éppen helyzet van, ez most nem a chit-chat ideje. Ráadásul ennek a helyzetnek két fontos szereplője került párbeszédhelyzetbe, a lenullázott RS9 Színház vezetője, Lábán Katalin és a Független Előadó-művészeti Alap (FEA) által nyújtott támogatás egyik döntnöke, Bodor Johanna. Nem volt könnyű végighallgatni azt a visszafogott, tárgyilagos helyzetelemzést, amit Lábán Katalin adott a döntés következményeiről. Tanácstalanság és hatalmas lelki teher a kisemmizett csapatokon és vezetőiken. Gerlóczi Judit is igen keményen fogalmazott, amikor arról beszélt, hogy nagyon nehéz ilyen helyzetekben nem érezni gyűlöletet. Hatalmas próbája ez az empátiának és a higgadtságnak, ami megint csak azoknak a vállát nyomja, akik áldozatai az eseményeknek.

Kérdés volt még, hogy az alkotóközösség által legitimált, a közösség tagjaként vezetői pozíciót szerzett egyén vagy a kivülről-felülről kinevezett vezető mellett lehet-e jobban érvelni. A meghívottak összetétele alapján nem is volt kérdés, hogy a belső legitimáció a járható út. Nagyon érdekes volt Nádai Réka elemzése arról, hogy a közvélemény vezetőképével szemben valójában milyen skillek azok, amik sikeressé tehetik a vezetést, hatékonyabbá, innovatívabbá és biztonságosabbá alakíthatják a munka terét.

Szóba került még a mentális egészség témája is. Sajnos a meghívottaknak se voltak atombiztos megoldásai, a szorongás és a kimerültség állandó kísérői a vezetőknek is. A feladatok delegálása, legyen ez akár a munkához, akár a háztartáshoz, a családi élet menedzseléséhez kapcsolódó, komoly nehézséget okoz. Mindent kontroll alatt tartani biztonságos érzés, de egyenes út a kiégéshez.

Nézzétek, hallgassátok ezt a nem csak témájában, de dramaturgiájában is izgalmas beszélgetést!

https://www.facebook.com/imefeszt/videos/763187543089995

IME Feszt 2.0 Beszélgetés III. : Jövő – AI – Színház

A fesztivál utolsó beszélgetése a mesterséges intelligenciáról szólt, Viktor Balázs vezette, aki színházi munkáiban is nyitott a technikai innovációra, és hogy még inkább fel tudja használni a technológiát, programozást tanul. Beszélgető partnerei Mérő László – matematikus, pszichológus, publicista, Pirisi László – zeneszerző, a Momentán Társulat zenei vezetője, Barna Norbert – szoftverfejlesztő project lead és  Váczi László – a Bethlen Téri Színház ügyvezető igazgatója voltak ezen a vasárnapi délutánon.

Mérő László mind időtávlatában, mind mélységében nagyívű bevezetője után – amire szükség is volt, hogy a hallgatóság nem mesterséges intelligenciával foglalkozó része is felvehesse a fonalat – az AI hatását a színházi világra és az alkotási folyamatokra járták körbe a beszélgető társak. Alapvetően optimista megszólalásokat hallottunk, reméljük nekik lesz igazuk. Volt, aki a jelenlétiség felértékelődésére, egyfajta retro-reneszánszra számít, arra, hogy az emberek valóságos találkozásokra való igényét leginkább a színház fogja tudni kielégíteni. Elképzelhető az is, hogy az ember által létrehozott kulturális termékek lesznek az új elitkultúra, mind árban, mind presztízsben ez fogja jelenteni az exkluzivitást. Váczi László felvetése, hogy akár arra is használható lennének az új technológiai vívmányok, hogy szélesebb körű hozzáférést nyújtsanak a kultúrához, egyfajta protézisek legyenek, melyek segítségével azok is részesei lehetnek az élménynek, akik valamilyen oknál fogva most kiszorulnak, igen szimpatikus jövőképnek tűnik.

Sok mindenről szó esett még a beszélgetésben, például, hogy létezik-e mesterséges érzelem vagy, hogy gyökeresen átalakítja-e a társadalmunkat az AI térnyerése. Itt meghallgathatjátok az egész beszélgetést:

https://www.facebook.com/imefeszt/videos/1552877242537477


Nagy öröm, hogy részesei lehettünk ennek a négy napnak, a hírszínházi előadásokról hamarosan beszámolunk a Kétlámpás Blogon. Jövőre újra Instant Mecenatúra Fesztivál, de addig is találkozzunk a Gólemben, az Apertúrában, az RS9-ben és a most már hamarosan, novemberben, megújulva kaput nyitó Bethlen téri Színházban!




Narratívából absztrakció-Interjú Schnabel Annabella filmrendezővel

Jelenet Dióssi Gábor színművésszel az „Egy kisember triptichonja” című filmből (Szirtes András Kísérleti Filmszemle)

Rékasi Attila intrjúja

Egy filmfesztivál nem csak filmünnep, hanem egy nagyon fontos fórum arra, hogy egy-egy alkotás felkeltse a sajtó a közvélemény figyelmét. A FakTúra művészeti folyóirat is kiemelten foglalkozik a Szirtes András kísérleti filmszemlén valamely szempontból „kiemelkedő” mozival. A fiatal alkotókra igyekszünk még jobban odafigyelni, Schnabel Annabella fiatal, de egyáltalán nem kezdő művész. Tanult hivatása a filmművészet, figyelmünket mégis autonóm munkája keltette fel a kísérletező kedv és minőség sajátos szimbiózisa okán.

FakTúra-Rékasi Attila: A filmed szerény véleményem szerint kimagaslott a Szirtes András kísérleti filmszemle alkotásai közül, proffesszionalitásán felül sajátos hangulatával. Ez volt benne a kísérleti jelleg?

Schnabel Annabella: Számomra a kísérlet elsősorban abban rejlett, hogyan lehet egy klasszikus narratív szöveget absztrakt formába önteni. Érdekelt, hol húzódik a határ a játékfilmes és a kísérleti filmes megközelítés között, mivel magam a klasszikus elbeszélő iskola felől érkezem — ezt tanultam az SZFE-n. Talán épp ezért is jelentkeztem a Hamvas Béla Alapítvány Új Közjáték pályázatára, amelynek támogatásával készült a film: szerettem volna az egyetem után új műfajban is kipróbálni magam.

Formailag a triptichon szerkezetét választottam. Ez eredetileg hármas oltárképként állt templomokban, majd idővel önállósodott és profán képzőművészeti formává vált (például Francis Bacon triptichonjai, amik előképei is voltak a filmnek). Az Egy kisember triptichonjában három „oltárképet” alkottam meg, amelyek ugyanannak a történetnek a különböző perspektívái: az első a „kisember”, a második a „látogató”, a harmadik pedig a „rendszer” nézőpontja. Ezekhez képarányokat társítottam, amelyek folyamatosan “kinyílnak”, ahogy a nézőpontok is egyre komplexebbé válnak.

Az Örkényi “egyperces” rövidséget pedig hosszúsnittekben gondoltam tovább, így három darab egyperces „oltárkép” született. És ha már az idő szóba került: azzal is kísérletezni akartam, hogyan tud megállni, majd újra mozgásba lendülni a film mozgása, ritmusa.

R.A.: A te olvasatodban mitől kísérleti egy film, neked mennyire fontos a progresszió?

S.A.: Nagyon szeretem a fejlődést — nemcsak a filmezésben, hanem az élet más területein is. Fontosnak tartom a nyitottságot, a kreativitást, az új utak keresését. Szerintem erre már kisgyerekkortól érdemes lenne érzékenyíteni az embereket.

A kísérleti film számomra éppen ezért kísérleti: szabad a témájában, formájában, időkezelésében, esztétikájában, és még a befogadójában is (pl installációk, interaktív platformok, stb). De legfőbbképp nekem azért kísérleti, hogy nem akarja előre eldönteni, mi lesz a végeredmény, hanem önmaga játékából születik.

R.A.: Miért pont egy Örkény-egyperces lett a filmed alapja?

S.A.: Három szöveget választottam ki eredetileg: Platónt, Kafkát és Örkényt. Körülbelül ebben a sorrendben is szerettem volna őket megcsinálni, mert tartottam az “Örkényi abszurd” ábrázolásától. De végül Örkényre esett a zsűri választása. Őszintén, kissé meg is ijedtem, mert Örkény tipikusan az a szerző, akiről az egyetemen a tanáraid le szoktak tiltani. Nagyon nehéz — szinte lehetetlen — pontosan megcsinálni azt az abszurd, groteszk hangulatot, amit ő tudott. Éppen ezért, próbáltam nem ráfeszülni az Örkényi abszurdra, hanem inkább arra koncentrálni, ami engem érdekel ebben a kísérletben.


Úgy éreztem, Örkény szellemessége ebben a szövegben abban rejlik, hogy egy rendkívül filozofikus, transzcendens, már-már szakrális témát ütköztet a nyers kispolgárisággal és a hétköznapi egyszerűséggel. Egy kimondhatatlan, megfejthetetlen igazságot ad egy jelentéktelennek tűnő ember szájába — olyat, amellyel még a filozófusok sem birkóznának meg. Számomra ez a feszültség teremti meg a groteszket. Ezt akartam vizuálisan elmesélni, miközben megőrzöm azt a szocialista miliőt, amelyben Örkény egypercesei születtek

R.A.: Mi okozott nehézséget számodra a film elkészítésében?

S.A.: Az, hogy a mű tételmondata “Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe” — honnan jöjjön a portástól. Volt is jó pár instrukció variációm, amiket Quitt Laci igazi kísérletező szellemiséggel — nyitottsággal — vett. Nagyon jó volt vele együtt dolgozni, és szomorú, hogy azóta nincs már köztünk. Laci nagyon jó szívű, tehetséges, és különleges színész volt.

R.A.: Ez hanyadik filmed? Hol tanultál? Filmes pályád folytatod, ha igen milyen vonalon?

S.A.: 2020-ban diplomáztam a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező mesterképzésén, Gothár Péter és Schwechtje Mihály osztályában. Az egyetemen számos vizsgafilmet forgattunk, végül pedig a diplomafilmet is.

Azóta szabadúszóként dolgozom, szerencsére a szakmámban: olyan rendezői felkéréseket kapok, amelyekben örömömet lelem, és amelyek értéket is teremtenek (videoklipek, oktatási anyagok, reklámok). 

Tavaly elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját, ennek keretében jelenleg egy animációs kisfilmen dolgozom. Ez már nagyobb lélegzetvételű munka, amelyen immár 2,5 éve munkálkodom autodidakta módon, hobbiból.

Ha minden jól megy, ezután a nagyjátékfilm felé fordulok, amit önerőből, szabadon szeretnék megvalósítani. Hogy milyen vonalon? Talán a legegyszerűbb, de egyben a legnehezebben képviselhető: az autentikusság vonalán.

R.A.: Ez volt az első filmes eseményed? Hogyan érezted magad a fesztiválon? Ha újra megrendezik ezt a fesztivált tervezed e, hogy ismét pályázol? Ezt a filmedet fogod versenyekre is nevezni?

S.A.: Nem, nem ez volt az első filmes eseményem: több mint ötven fesztiválon szerepeltek már a filmjeim. Ennek a kísérleti filmnek például a világpremierje a 30. Raindance International Film Festivalon volt, Anglia egyik leghíresebb fesztiválján. Ezen kívül bemutatták Olaszországban, Amerikában, Ausztráliában, Kínában, Indonéziában és Oroszországban is.

Korábbi filmjeimmel is sokfelé jártam: a pici, családias hangulatú fesztiváloktól kezdve a nagy presztízsű, csinnadrattás (A-kategóriás, Oscar-kvalifikáló) eseményekig, tengeren innen és túl. Hálás vagyok ezekért a lehetőségekért, mert rengeteg élménnyel gazdagodtam — köztük a Szirtes Filmszemlén is.

Különösen tetszett a szemle közösségi jellege, főleg az, hogy verseny nélkül vetítették a filmeket. Ez az attitűd szerintem rátapint a kísérleti film lényegére: az ember szabadon készíti, mint egy megfigyelő, aki hagyja, hogy a film önállóan kezdjen mesélni.

Ezúton is szeretném megköszönni az alkotótársaimnak és a támogatóinknak (Flow Production, Mojzer Könyvkiadó), hogy megadták nekem ezt a kísérletező bizalmat.

Rékasi Attila kérdéseire Schnabel Annabella filmművész válaszolt, amit ezúton is köszönünk!

Csaholtál már teleholdat? Ted a Kettőspont Színházzal!

Rékasi Attila ajánlója

Program dús laza hétvégével üti fel a Kettőspont Színház és Spirituális Ügynökség a budapesti színházi szezont a Ráday utca szívében. A bakátsfesztre reflektálva, vagyis „hozzá simulva” kinyitja hívogató ajtaját és megmutatja ráncfelvarrott falait, illetve új programjait, bérletvásárlási lehetőséggel.
Nézzük mit is kínálnak:

A Bakáts Feszt ideje alatt szept. 6-7-én szombaton és vasárnap 15 és 24h között megnyitjuk színházunkat, ahol remek társaságban és tevékenységek közepette fogjuk változatosan lopni a napot, és éjjelente csaholni a teliholdat.

Térj be hozzánk a Ráday u. 39-be egy kávéra, fröccsre, egy jó beszélgetésre, vagy sakkpartira!
Válts helyben jegyet vagy bérletet az előadásokra!

Mi várható?
– Kávéházi hangulat, találkozás a Kettőspont alkotóival
– Rajz- és olvasósarok, meseolvasás kicsiknek és nagyoknak
– Sakk, társasjátékok (hozhatsz is magaddal!)
– Színházi kulisszajárás: less be a színfalak mögé! A színház vezetője beavat a Kettőspont működésének titkaiba (15h, 18h-kor, és 21h-kor fénytechnikai bemutató is)
– Jegy- és bérletvásár (minden helyben megvásárolt jegy mellé meghívunk egy kávéra vagy üdítőre, minden bérlethez jár egy sör vagy egy pohár bor)
– Hangulat függvényében adódhat zenei jam, kirakat-bábszínház, versfelolvasás, tánc és egyéb örömjátékok. 🙂

FIGYELEM, helyszíni fizetés csak készpénzzel! 
A büfében szintén, adományos alapon 😉
Várunk szeretettel! 

!!! + SZEPT. 6-án, szombaton 21h-tól 
PÁLYÁZATBÍRÁLÓ KLUBEST-et tartunk, 
ahová várunk minden szakmaibélit és érdeklődőt, hogy megvitassuk a fővárosi független színházaknak kiírt pályázat és annak elbírálásának anomáliáit.!!! 
Az üggyel kapcsolatban Formanek Csaba bejegyzését ajánljuk „bemelegítésnek”:
https://www.facebook.com/formanek.csaba/posts/pfbid0mKSu2NXQ6Bj3Ma1aLqbuk8eh3qcvaDyW3HtNsu6ZaaAyHXJ2oMFMQfoWRL7FAMzcl

Évadnyitó kóborlás a TE!Feszten

Nyárzáró – évadköszöntő program volt számunkra a hétvégi, ötödik alkalommal megrendezett TEFeszt. Szerencsések voltunk, még a szombati felhőszakadás előtt nézhettünk meg két produkciót és böngészhettük végig a nagy- és a kisszínpad közötti sátorvárosba a kitelepült társulatok és előadók kínálatát. Telt is a naptárunk rendesen, már azt is tudjuk, mit fogunk nézni 2026 februárjában. Élménybeszámoló és őszi ajánló következik tehát a továbbiakban.

A nagyszínpadon a Kacsóh Pongrác Színház Rózsaligettől Broadwayig című produkcióját láttuk – hallottuk, az operett és musical dalokból készült válogatás remek hangulatot csinált a Kodály köröndön. Köszönhetően a négy fős zenekarnak, a látványos koreográfiáknak és, hogy még ebbe a fél órás fellépésbe is, belefért három-három különböző ruhaköltemény. Szorosan követjük a társulat budapesti fellépéseit, és mindig rácsodálkozunk egy-egy új színre. Most éppen arra, hogy nem csak az operett fekszik az énekeseknek és a zenekarnak, de a musical műfajban is otthonosan mozognak. A Hegedűs a háztetőnből választott Szombat esti ima tiszta áhítata megrendítően szép volt. Pethő-Tóth Brigitta hangjával nem lehet betelni. A Sunset Boulevard című dal előadása Gencsev Gábortól pedig egyenesen a lélegzetelállító szóval jellemezhető. Pökhendi, cinikus, tocsog az önutálatban, hogy aztán pár strófával később a társadalomkritikába csomagolt önfelmentés domináljon. Hát, igen, a katarzis bármikor ránk ugorhat, ha nem vigyázunk. Reméljük beépül a repertoárba, szívesen hallgatnánk még.

A másik szinte szürreális élményünk új kedvenceinkhez, a csak fél éve társulattá szerveződött SICC Production-hoz kapcsolódott. Fényes délben a csapat Hamletjéből meghallgatni punkverzióban a nagymonológot egészen különleges esemény. Ha valaki egy egészen egyedi előadásra vágyik a nagy klasszikusból, mindenképpen az Akváriumban a helye! Turi Péter Hamletje és Liber Ágoston Claudiusa biztosan izgalmas értelmezési utakat nyit meg. Elhangzott még a kedvenc dalunk is a csapat másik sikerelőadásából, a még egyetemistaként létrehozott Frontátvonulásból. Ez a produkció is látható lesz az évadban. Az előadásokat Krasznai Vilmos rendezte. A SICC igen sokoldalú művészek társulása, nem csak remek színészek és zenészek, de többüknek is vannak rendezői ambíciói. Jó szívvel ajánljuk a Majd, ha fagy című neoreneszánsz rally műfaji megjelöléssel ellátott előadásukat is Sas Zoltán és Kerek Dávid rendezésében. Ahhoz képest, mennyire friss társulásról van szó, szeptemberben már a negyedik bemutatójukra készülnek. Sas Zoltán írja színpadra és rendezi Jack Kerouac és William S. Burroughs regényét, az És megfőttek a vízilovak bemutatója szeptember 25-én lesz.

Nagyon sok kedves színházunkkal találkoztunk a fesztiválon. Sikerült beszereznünk a Budapest Bábszínház az évadot bemutató füzetét. Idén a graffitik látványvilága teszi különlegessé. A társulati fotók ismét csodálatosak, itt maradt a már évek óta megszokott fekete-fehér dizájn, de kicsit megint másként. Piti Marcell portré idén nagyon szuggesztívek. A Bábszínház első bemutatóját Fábián Péter rendezi A sárkányfutó átka a 10 éven felülieket várja október 11-én. Az évad többi előadása is ígéretes, mi leginkább a Berzsián és Didekit várjuk, Pethő Gergő és Pájer Alma Virág a lehető legjobb választás a címszerepekre.

Nagyon vártuk már, hogy mivel kínál meg minket a Szkéné Színház. Nem csalódtunk, az ősz bővelkedni fog izgalmasabbnál izgalmasabb előadásokban a Műegyetemen. Szeptember 17-én Lukács Ádám rendezi Háy János – Vass Gergely Passió című művét. A szereposztás csodálatos, a Szkéné törzsnézői már láthatták a csapat tagjait még egyetemista korukban a Merlin, avagy a puszta ország című produkcióban.

Október 3-án Viktor Balázs állítja színpadra Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszát Fenyvesi Orsolya átiratában. A zene most is, mint a Tér 12 Antigoné előadásában, Bánki Mihály munkája lesz, aki Erőt fogja alakítani. Nekünk ez már elég is lenne hogy kapát – kaszát eldobva rohanjunk a jegypénztárhoz, de ha még azt is megemlítjük, hogy a címszereplő Bán Bálint mellett Nagypál Gábor, Pallagi Melitta, Sztarenki Dóra és Lehel Vilmos is játszik a produkcióban, akkor független színházak minden kedvelője beírja a naptárába az időpontot.

Márfi Márk mindkét darabjával ellátogat a Szkénébe, szeptember 21-én a Telik című monodrámája, október 19-én a Für Anikóval együtt előadott Lassan lesz látható. A két előadás 2026-ban trilógiává bővül Tovább címen. Ertl Zsombor és Terhes Sándor lesznek Márfi Márk társai ebben a kalandban. Mi már nagyon várjuk.

Ahogy vártuk már az új találkozást az RS9 Színházzal is. Október 3-án és 4-én náluk vendégeskedik a Kékszakállú herceg vára című előadás. Annyira jó élményünk volt az Anyaszínház Mizantrópja a múlt évadban, hogy azonnal bejelentkeztünk erre az előadásra is.

Az RS9 Színházzal is találkozhattok az erzsébetvárosi függetlenek fesztiválján, az IME Feszten. Tavaly hatalmas siker volt ez a kezdeményezés, az önkormányzati segítség mellett rengeteg színész, író, rendező és zenész állt be mögé. Ez idén sem lesz másképp. Aki szereti vagy szeretné megismerni a hírszínház műfaját, négy estén is részt vehet ilyen előadásokon. A Cucli extrákkal egyszeri és megismételhetetlen színházi esték lesznek, ne maradjatok le róluk! A fesztivál ideje alatt délután kerekasztal-beszélgetések, este koncertek színesítik a programot. Szeptember 11-14. Találkozzunk a Gólemben, az Apertúrában és a Robotban!

A Kettőspontban is indul az évad. Most hétvégén, szeptember 6-7-én nyílt napokat tart a színház a Bakáts Feszthez csatlakozva. A tavalyi évad sikerdarabjai – a Liselotte és a május, Az ikrek hava, a Senki se mer egyedül élni és Az őrült naplója – mellett két bemutatót is hoz az ősz náluk. Szeptember 14-én Kiss Dorina rendezését, a Kutyabajt láthatjátok, október 18-án pedig Formanek Csaba új darabjának ősbemutatóján vehettek részt. A Pierrot és Prigozsin az élet forgatagában című előadást Formanek Csaba és Ács Tamás játssza. A darab a legkedvesebb újhullámos filmünkből a Jules és Jim című Truffaut remeklésből inspirálódott.

Igen izgalmas a Jurányi Ház és az Apertúra kínálata, Budaörsön is készülnek érdekességek. A Marczibányi téren keressétek Csábi Anna darabját, a Minden negyediket és a MáSzínház új bemutatóját a Ráday utcában! Sok izgalmas este vár ránk ebben az évadban is. Nézzük együtt!