Kányási Holb Margit lányával Fátyol Violával látható ezen a fotón egy kiállításon a budapesti Ludwig Múzeumban. Rendelt út a címe a Hajdú-Bihar megyei balmazújvárosi tárlatnak a cím magáért beszél kifejezi a művésznő viszonyulását pályájához. Az alkotások alátámasztják a címet, mindent elmondanak az alkotóról. Szőttesekben, képekben, objektekben artikulálódik a megfejtések sora szépen kibontva az életművet. Kányási Holb Margit általában tíz évente jelentkezik önálló kiállítással, mintegy összefoglalva érzéseit, mondanivalóját. Az Iparművészeti Főiskola után, első kiállítását Balmazújvároson mutatta be. Most, lehet utoljára láthatjuk műveit egy retrospektív válogatáson, melyben több évtizedes pályafutásának szinte minden korszakába betekinthetünk. Az első lépésektől, a népi motívumokon át egészen a performanszok első látásra titokzatos, misztikus világába is. Olykor nehezebben megfejthető, máskor mellbevágó, gyakran ismerős alkotásainak változatossága, ötletessége éles kontrasztot mutat visszafogott személyiségével. A megnyitón városunk és környékünk vezetői mellett Széchenyi-díjas, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas alkotók köszöntötték Balmazújváros Város Díszpolgárát, a Ferenczy Noémi-díjas Kányási Holb Margitot. A kiállítás 2017. szeptember 24-ig látogatható a Semsey kastélyban.
Huszárik Zoltán a modern magyar filmművészet kiemelkedő, új utakat kereső, megkerülhetetlen alakja. 1971-ben elkészíti első játékfilmjét, a Szindbádot, mely addig soha nem látott képi-hangulati megoldásokkal élve beírta magát a magyar művelődéstörténetbe, ahogy a film operatőre és főszereplője, Sára Sándor és Latinovits Zoltán is. Krúdy Szindbád -novelláiból nem hiszem, hogy valaha is lehetne jobb filmet álmodni, bár hozzá kell tenni, hogy a legmegosztóbb magyar filmek egyike, kevesek életre szóló élménye. Már az elején le kell szögezni: aki a színészkirályt akarja látni, csalódni fog. Latinovits talán ebben a filmben, tudom lehet túlzó, de saját magát alakítja, ezt az is bizonyítja, hogy szinte összeforrt az emberek tudatában Szindbáddal. Minden bizonnyal, nem hiába. A film legnagyobb erénye, hogy a „krúdyasságot” tökéletesen megteremti, s itt megemlíteném, hogy általában lírai hangvételű filmként aposztrofálják, de én tovább mennék, meglátásom szerint a lírai jelző itt a különleges érzékenységű jelenetek füzérének szól, nem pedig Krúdy nyelvezetének. Én tehát nem csupán lírai hangvételűnek nevezem, hanem egyszerűen költészetnek, mert a képi-hangulati megoldások abszolút összhangban vannak Krúdy zseniális prózájával, amit én amúgy is költészetnek nevezek, de itt egyszerűen más nézet sértő a filmre nézve. Latinovits szájából pedig ezek a szavak igaz költészetté állnak össze. szerint mindenképpen az utóbbi megállapítást érdemes tovább boncolgatni, hiszen a szereplők szinte kivétel nélkül monologizálnak. Nyilván ez a talaj volt a legmegfelelőbb arra, hogy hitelesen vissza tudják adni Krúdy amúgy is bonyolult szerkezetű nyelvezetét. S nem utolsósorban a monologizálásnak köszönhetően a jelenetek még sejtelmesebbek lettek, még nagyobb hangsúlyt kaptak a szavak. Vágyak, életek és sorsok folytonos lebeszélésére gondoljunk ezalatt. Ebből is következik, hogy a film egy pillanatnyi szusszanást sem engedélyez. Ám az ebéd-szertartás jelenetében Szindbád és a pincér, Vendelin monológja hirtelen dialógusba vált. A történet Szindbád keserédes bolyongását eleveníti fel, az érzéki örömökön és a kulináris élvezeteken át. Emlékeit életre hívja: sorra látogatja volt asszonyait, volt életeit, Majmunkát (Dayka Margit felejthetetlen alakítása), Fruzsinát, Lenkét (Ruttkai Éva), Irmát, Fannit, Setétkét és a többieket. Egy pillanatig sem kérdőjelezhető meg az elkerülhetetlen végzet, ami ellen Szindbád nem hogy nem tesz, hanem táplálja, növeszti azt, s bolyongása végső állomása a templom lesz. Kár egyetlen jelenetet is kiemelni, de mégis megteszem. A Szindbád legismertebb és számomra legmegrázóbb képsorai a virágárus lány halálát mutatják be. „Szeretnék meghalni és nemsokára meg is fogok halni” – mondja a lány Szindbádnak egy mulatóban kezében egy kosár virággal. Később megkéri Szindbádot: „Kérem az urat, kísérjen haza”. A ház előtt állnak. A lány búcsúzóul csak annyit mond: „Kérem maradjon itt a ház előtt. Valami virágot ledobok önnek az ablakomból, ha szobámba értem… Ön jó fiúnak látszik”. Néhány pillanat múlva a virágárus lány vérét Szindbád lábai előtt elissza a hó.
Hatalmas megtiszteltetés érte nemrég a Fiatal Alkotók Közösségének alkotóját nemrég: az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott felkérést, hogy az eddig nyújtott szakmai tevékenységét és eredményeit legyen az a pedagógus, aki a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj átadó ünnepségén üzenhet a tanárjelölteknek. Az esemény ma volt a Pesti Vigadóban, ahol a tanítás és tanulás örömeiről, a digitális pedagógia kihívásairól, a celebtanárságról, a kaméleonpedagógiáról, az IKT-s ötlettárról és a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban folyó tanulói projektmunkákról is beszélhetett a megjelentek előtt, és választ próbált adni arra a fiatalabb kollégáknak, hogy szerinte milyen a jó tanár.
Ezt a széket odább tolni, vonat elé leguggolni, óvatosan hegyre mászni, zsákomat a völgybe rázni, vén pókomnak méhet adni, öregasszonyt cirógatni, jóízű bablevest enni, sár van, lábujjhegyen menni, kalapom a sínre tenni, a tavat csak megkerülni, fenekén ruhástul ülni, csengő habok közt pirulni, napraforgók közt virulni – vagy csak szépet sóhajtani, csak egy legyet elhajtani, poros könyvem letörülni, – tükröm közepébe köpni, elleneimmel békülni, hosszú késsel mind megölni, vizsgálni, a vér hogy csordul, nézni, hogy egy kislány fordul – vagy csak így megülni veszteg – fölgyujtani Budapestet, morzsámra madarat várni, rossz kenyerem földhöz vágni, jó szeretőm megríkatni, kicsi hugát ölbe kapni s ha világ a számadásom, úgy itt hagyni, sose lásson – –
ó köttető, oldoztató, most e verset megirató, nevettető, zokogtató, életem, te választató!
2015 november 19-én Szepessy Béla grafikusművész a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében átvette a Mestertanár Aranyérem kitüntetést. Gratulálunk a Faktúra Művészeti és Kulturális folyóirat szerkesztősége nevében, további sok fiatal tanítványt kívánva.
A Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Karának, szociálpedagógus-szabadidő-szervező szakán készítettem az idézőjelben szereplő címmel a szakdolgozatomat. Marczin István művészetszociológus, a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep vezetője volt a konzulensem. Alkotóként, szabadidő-szervezőként arra voltam kíváncsi, hogy az általam az emberiség legizgalmasabb „játékaként” tisztelt művészet, milyen szerepet játszik a mai fiatalok életében? Azt kutattam, mennyire ismerik a fiatalok a fotóművészetet, a művészeteket. Milyenek a galérialátogatási szokásaik, hogyan kerülnek kapcsolatba a fotográfiával stb.
A kutatási eredményiem ismertetése előtt, ismerkedjünk meg a művészetelmélet e területének néhány kérdésével.
A művészetszociológia, a társadalomtudományok körébe tartozó szociológia egyik szaktudománya, amely a művészet társadalmi létét, működését, ezen belül az alkotó, az alkotás és a közönség viszonyát, egymásra gyakorolt hatásait stb. vizsgálja. A művészetszociológia egyik ágaként alakult ki a fotószociológia, amely a fénykép és a társadalom viszonyát kutatja. Két legfontosabb kérdése: 1., Hogyan jelenik meg a művészi tevékenység a társadalomban; 2., Hogyan hat vissza a társadalomra”i. Tapasztalatom szerint a magyar nyelvű és a külföldi szakirodalom is szűkösnek mondható ezen a területen, a francia Pierre Bourdieu, „Un art moyen” című könyve (Paris; 1965) foglalkozik fotószociológiával. Erre a műre hivatkozik több magyar írás is. A Fotóművészet című szaklap 1966-70 között megjelenő lapszámaiban külön rovatot szentelt a fotószociológiának, általában az itt megjelent írásokból idéznek a később megjelent szöveggyűjtemények, könyvek és egyéb írásművek. Véleményem szerint a fotószociológia elméleti témakörének első, rendszerszemléletű megközelítője a magyar nyelvű irodalomban Heleszta Sándor, rajta kívül Szilágyi Gábor, Vitányi Iván, Perbárt Oszkár, Bauer György, Féjja Sándor és Nemes Károly foglalkoztak művészetszociológiai témákkal a fotó vonatkozásában.
A művészetszociológiai kérdések megválaszolását nehezíti, hogy a tárgyának vizsgálata, a művészetfilozófia nehezen meghatározható fogalmaira épül, például: Mi a művészet?, Milyen alkotásokról mondhatjuk, hogy művészi értéket hordoznak?, Ki nevezhető művésznek? stb. (V.ö. Józsa, 1978). Miért fontos a művészetszociológia? Engedjék meg, hogy egy idézettel válaszoljak erre a kérdésre: „…a Művészet társadalmi jelenség. Művészet csak társadalomban jöhet létre alkotó, alkotás és közönség együttes jelenléte nélkül nem létezik.”
Terjedelmi okok miatt, írásomban csak kutatásom legfontosabb eredményeit tudom vázolni, egy-két mondatba sűrítve az adott vizsgálati terület eredményét, kiragadva néhány általam fontosnak tartott összefüggést. Egy 10000 lakosú átlagos alföldi kisváros szakközépiskolájának négy évfolyamán tanuló 110 fős mintán végeztem kérdőíves felmérést, melyeket kiértékelve az alábbi eredményeket kaptam.
A művészetek a fotóművészet, ismertsége, fontossága, jelentősége a vizsgált fiatalok életében:
Kérdésemre a vizsgált fiatalok 57%-a válaszolt úgy, hogy az életében nem játszanak fontos szerepet a művészetek. A művészeti ágak ismertségét vizsgálva, 81%-al a festészet bizonyult a legismertebb orgánumnak. Második a szobrászat 73%-al. Majd egy nagy „zuhanás” után az irodalom következik 37%-al, a zene 35%-al. Az ötödik helyen, egyenlő 34%-al a grafika és a fotóművészet található. 33%-ot ért el a színház, 22%-ot a táncművészet. 12%-ot a textilművészet, szintén 12%-ot a harcművészet, mindössze 10%-ot az építészet, 4%-ot a film, és 1%-ék erejéig megjelent a konyhaművészet kifejezés is. A fiatalok 3%-a tudott megnevezni legalább egy fotóművészt, és egy fiatal sem tudott két fotóművészt említeni. Érdekeségként megemlítem, hogy a fiatalok 8% a különböző környékbeli fényképész vagy videós nevét írta be, illetve Gábort a „Való világ” című valóságshowból, aki fotós végzettségű, de tudtommal nem fotóművész.
Vizsgáltam, hogy a fiatalok véleménye szerint mi a fotóművészet célja. A fiatalok 50%-a meg sem próbált válaszolni erre a kérdésre. A válaszadók 39%-a nem a fotóművészet célját írta le, hanem valamilyen véleményt mondott róla, pl.: jó, nem jó, szeretem, nem szeretem stb. A válaszadók 1/3-a szerint a fotóművészet célja a megörökítés! 12% gondolja úgy, hogy az ábrázolás, 11% szerint az ismeretterjesztés, 9% szerint nincs célja, 5% szerint a művészi kifejezés, 4% szerint a gyönyörködtetés, 2% szerint a szórakoztatás a fotóművészet célja. Tehát, a vizsgált fiatalok összességének 3%-a gondolja azt, hogy a fotóművészet célja a művészi kifejezés! Érdekes eredmény, hogy a művészetek céljára vonatkozó kérdésnél ez az érték 21%!
A fiatalok galérialátogatási szokásit vizsgálva kiderült, hogy a diákok 73%-a egy galériát sem ismer, 22%-a egyet nevezett meg, 5% kettőt és senki sem tudott három galériát említeni. A galériát ismerők legtöbbször, (22 esetben) a Déri Múzeumot nevezték meg, mint ahol voltak művészeti kiállításon, azaz a galérialátogatók 67%-a járt a debreceni Déri Múzeumban, ez azonban a teljes vizsgált populációnak csak a 19%-a. A látogatottság tekintetében a Nemzeti Múzeum van a második helyen 18%-al, a többi intézmény említése csak eseti. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált gimnázium tanulóinak 80%-a nem jár kiállítóhelyekre, ezért személyes és közvetlen találkozásuk az eredeti művészeti alkotásokkal, és kortárs művészekkel nem valósul meg. Mivel a várakozásom is ez volt, kérdést tettem fel a kérdőíven arra vonatkozólag, hogy ha nem galériákat látogatnak a fiatalok, akkor milyen kultúraközvetítő intézményekben jártak a kérdést megelőző évben? A mozi volt a leglátogatottabb intézmény (83%), majd a könyvtár (68%), majd a videotéka (52%), a kiállítóhelyeknél (34%) csak a színházakat látogatták kevesebben (23%) a nem válaszolók aránya 3%! Tehát a vizsgált fiatalok, inkább moziba vagy videotékába járnak. Vizsgáltam, azt is, hogy a fiatalok milyen művészeti rendezvényeket látogatnának szívesen, ha idejük és pénzük megengedné. A válaszokat négy kategóriába soroltam, úgymint képzőművészeti kiállítások, koncertek, előadóművészet és „egyik helyre sem menne” (csak ezen kategóriáknak megfelelő válaszlehetőségek voltak megadva a kérdőíven). A képzőművészeti kiállítások kategóriába tartozó válaszok aránya 94%, koncertekre 59% menne, a színházművészeti programok csak a fiatalok 40%-át érdekelnék. A magasnak mondható képzőművészeti százalékértékeket befolyásolhatta, hogy a választást nem állítottam szembe más időtöltésekkel, például a televízió nézés, mert arra voltam kíváncsi, hogy a művészeti területek között hogyan oszlik meg az érdeklődés, illetve a fiatalok egyszerre három választ is megjelölhettek.
A fiatalok fényképezési szokásai: A vizsgált fiatalok 96%-a készített már családi fotókat, 95%-uk fotózott kirándulás alkalmával, 17%-uk próbálkozott meg portré készítésével és 5%-uk nyilatkozott úgy, hogy önön maga készített már művészi képet. 2006-ban a megkérdezettek 17%-a csak digitális géppel fotózott életében (a filmet ki sem próbálta), 27% csak filmre fotózott (digitális gépet még nem próbálta) 56% mindkét típussal fotózott már. Még csak két év telt el felmérésem óta, de biztos vagyok benne, hogy ma már ezek az arányok nagymértékben a digitális géphasználat irányába tolódnának.
Tekintettel arra, hogy jelen esetben olvasóim zöme hozzám hasonlóan megszállott fotográfus, a fentiekben a fotósokat érdeklő vizsgálati eredményeket emeltem ki, de szociológiai szempontból valójában az a legizgalmasabb kérdés, hogy a válaszok hogyan alakulnak a társadalmi különbségek szemszögéből (nemek, életkor, vagyoni helyzet stb. szerint). Alább ezen eredményekből szeretnék egy kis ízelítőt adni.
Nemek közötti eltérés tekintetében az, mutatható ki, hogy a lányok esetében kedvezőbb a művészetek megítélése, mint a fiúkéban. Mérésem szerint a lányok körében minden művészeti ág ismertebb, kivéve a zenét, az irodalmat és a harcművészetet, amit a fiúk ismernek többen! A fotóművészet vonatkozásában elmondható, hogy 6%-al több lány említette a fotóművészetet mint fiú. A szimpátikusság vizsgálatánál a grafika és a szobrászat kivételével minden kérdezett művészeti ág megítélésében kimutatható a nemek közötti eltérés, a lányok sokkal szimpatikusabbnak tartanak minden kérdezett művészeti orgánumot. A legnagyobb különbség a balett, az irodalom, a színház és a textilművészet tekintetében mérhető, a ballett a lányok számára közel kétszer annyira szimpatikus, mint a fiúknak. A különbséget mutató vizuális művészeti ágak, mint a festészet, és a fotóművészet esetében már kisebb, néhány tizedpontos eltérést lehet csak kimutatni az indexpontokban. A lányok gyakrabban járnak kiállítóterembe mint fiúk.
A vagyoni különbségek vizsgálata során kimutatható volt, hogy a vagyoni helyzet befolyásolhatja a művészetekhez fűződő viszonyát a fiataloknak. A tehetősek 24%-a válaszolt úgy, hogy számára egyáltalán nem fontos a művészet, a kevésbé tehetőseknek csak 5% válaszolt így. A tehetősek közül senki nem tartja életében nagyon fontosnak a művészeteket, szemben a kevésbé tehetősek 7%-val.
A lakóhely szerinti különbségek vizsgálatából az derült ki, hogy a falun élő fiatalok életében játszik fontosabb szerepet a művészet. A városi fiatalok 3%-nak életében játszik nagyon fontos szerepet a művészet, a falun élők körében ez az érték több mint a duplája (7%). A városiak 14%-val szemben a falun élőknek csak 4%-a mondta azt, hogy életében egyáltalán nem fontosak a művészetek. A falun élők mind a négy kategória vonatkozásában kedvezőbben ítélték meg a művészeteket.
Végül összefoglalva elmondhatjuk, hogy a vártnál kedvezőtlenebb eredményt mértem a kutatásommal, hiszen a fiatalok által kedvelt médiák ontják a képi információt az utóbbi egy évtizedben nagyon elterjedtek a digitális fényképezőgépek, videokamerák, az ember lépten-nyomon mobillal fényképező fiatalokat lát, azt várnánk, hogy jobban érdeklődnek a fényképezés a fotóművészet iránt is. Ezzel szemben a vizsgált fiatalok nem mozognak otthonosan a művészet, a fotóművészetet területén, illetve a művészeket és a fotóművészeket. Életükben a művészet, a fotóművészet nem játszik fontos szerepet, a művészeti fogalmak területén bizonytalanul mozognak. Szabadidős elfoglaltságaik között a galériák és fotóművészeti kiállítások látogatása nem számottevő, más intézményeket látogatnak. Ennek egyik oka lehet, hogy a művészetek és a fotóművészet kevésbé fontos a számukra. Ha a fotóművészet helyzetét a többi művészeti ághoz hasonlítjuk, akkor az mondható el, hogy a fotóművészet a középmezőny alsó szegmensében helyezkedik el. Pozitívumként említhető a fotósok szemszögéből, hogy a vizsgált fiatalok számára az egyik legszimpatikusabb művészeti ág a fotóművészet.
További kutatások során meg kellene vizsgálni konkrétabban, hogy ez a nem túl kedvező eredmény a művészetek vonatkozásában milyen okokra vezethető vissza, az általam mérteken kívül. Nem tudok ilyen mérésről, de valószínünk tartom, hogy a magyarországi felnőttek körében sem kaptunk volna a fotóművészet szempontjából sokkal kedvezőbb képet!
A kapott eredmények kapcsán, érintettként (ismerve a magyar fotográfiai, fotóművészet viszonyit) az a költői kérdés jutott az eszembe, hogy nem lehetne-e a magyar fotográfia szereplőinek az „iszapbírkózás” helyett elgondolkodni, együttműködni és a jó magyar szokással ellentétben közösen tolni fiatal művészeti águnk akadozó szekerét?
Rékasi Attila
i Heleszta Sándor: Fotó és szociológia; Fotóművészet; 1968/2; p 34
Fuvolisták, átütő sikere Balassagyarmaton! | Debreceni Kodály Zoltán zeneiskola Hírei KOMÓCSIN REBEKA, KÖDÖBÖCZ FLÓRA, MAGYARI LILLA, PALLÓS DOROTTYA a kvartett kategóriában I. helyezést ért el és a gálán szerepelt Tanáraik: Cseri Gyöngyi és Majorosné Tóth Eleonóra. forrás: a zeneoskola.webleg.hu | http://www.zeneoskola.webleg.hu/
A Debreceni Művelődési Központ Józsai Közösségi Házában (Debrecen, Szentgyörgyfalvi u. 9.sz) 2014-ben április 15 – május 15-ig nyílik az Árnyékfogó Fotográfiai Alkotócsoport bemutatkozó kiállítása.
