FakTúra folyóirat

Az Aranyvölgy Művésztelep teltházas megnyitójáról

Szerző:

Szöveg és kép: Rékasi Attila

Budapesten is ritka nagy érdeklődés kísérte az Aranyvölgy Művésztelep bemutatkozó tárlatát, melyet a Vészkijárat Galériában rendeztek meg. Egy szöget még éppen le lehetett volna ejteni, de nemcsak a kis galéria telt meg látogatókkal: a rendkívül hangulatos, indusztriális látványként is figyelemre méltó terasz, a fogadóterek és a műtermek is zsúfolásig megteltek. Néhányan még a lépcsőházból is „fluktuáltak” a képek elé Miksa Bálint festőművész, teleptag rövid, a művészek világára reflektáló megnyitóbeszéde után (a beszédet kritikám után közöljük egészében).

Miksa – a galéria vezetője – a FakTúra művészeti folyóirat hasábjain többször is bizonyította, hogy kiváló „szemmel” választja ki a kiállítókat. Egy-két képet leszámítva – amelyek számomra nem érték el a megszokott színvonalat – Bálint ezúttal is egy magas minőségű, jól szerkesztett válogatást állított össze a telepi anyagból.

Szeretném külön kiemelni Dóró Zsolt formailag izgalmas alkotásán kívül Családi Krisztina harmóniát sugárzó, vitális munkáját, valamint Miksa Bálint kimagaslóan érzékeny forma- és koloritkompozícióját. Túlzás nélkül állítható: az Aranyvölgy Művésztelep bármely budapesti vagy akár európai galériában is megtalálná a befogadó közönségét.

Dóró Zsolt munkája

Családi Krisztina alkotása

Miksa Bálint alkotása

Tapasztalatból tudom, hogy még a legjobb, legigényesebb művésztelepeken is előfordulhat egy-egy olyan meghívott alkotó, akinek munkája kissé alulteljesíti az elvárt színvonalat. De az ítélkezést bízzuk azokra, akik már próbáltak évről évre – vagy akár évtizedeken át – művésztelepet szervezni, vagy dolgoztak idegen, gyakran nomád körülmények között, úgy, hogy közben ott lebegett a fejük felett: az ország egyik legjobb művésztelepén alkotnak, a szakma „krémjével”, és csúcsminőséget várnak tőlük.

Mint a telep vezetőjétől megtudtuk, a festői Aranyos-patak völgye ad otthont 2022 óta évente megrendezett abaújkéri művésztelepnek, a Völgykapu vendégház hangulatos tereiben. Az elhangzottak alapján kijelenthető, hogy országos viszonylatban is ideálisak a körülmények az alkotómunka kiteljesedéséhez: minden művész külön, légkondicionált szobát és megfelelő műteremrészt kap a munkájához.

Az Aranyvölgy Művésztelepet Dr. Lipcsik Ildikó ügyvéd és férje, Tomkó István alapították, Családi Krisztina festőművész–kurátor együttműködésével, aki egyben a művésztelep szakmai vezetője is. Időpontját tekintve klasszikus nyári művésztelepről beszélhetünk, alkalmanként mintegy 10 meghívott, elismert művésszel.

Rékasi Attila: Újpest

Miksa Bálint galériavezető megnyitószövege, elhangzott 2025. augusztus 1. 18:10 Vészkijárat Galéria újpesti hajógyári sziget:

Negyedik Aranyvölgy a Vészkijárat Galériában A lottón úgy nyerhet valaki, hogy közben sokan veszítenek. A politikában néhány hataloméhes szereplő nyer azzal, hogy sakkbábuvá degradálja az embereket. Az üzleti élet sikerei is jobbára mások kárán koncentrálnak vagyonokat. A művésztelepeknek viszont csak nyertesei vannak. Jók a művészeknek, akik új, izgalmas szakmai-szellemi közegekbe kerülhetnek általuk a kiállítási uborkaszezonok elszigeteltségéből, eközben szabadon alkothatnak, ellátást kapnak és tényleg jól érezhetik magukat. Jó egy művésztelep a szponzoroknak is, mert a legtöbb támogatási konstrukcióban gazdag és értékes gyűjteményeket gyarapíthatnak alacsony áron, miközben emberileg fontos barátságokat köthetnek, látókört szélesíthetnek, inspirálód-hatnak, időnként hála, szeretet, megbecsülés és főleg jókedv költözik a házuk tájára. A művésztelepek a falusi közösségeknek szintén jók, mert kitelepül hozzájuk valami a nagy-városok kulturális pezsgéséből és községük felkerül a nagybetűs művészet térképeire, ami erősebb pozitív kapcsolódást, némi társadalmi kohéziót ad számukra a külvilággal. Amúgy én csak egy rövid, személyes reflexiót akartam mondani, amihez képest végül a rövidség és a személyesség is csorbult egy kicsit. Egyszerűen nem tudok eléggé tervszerű lenni. Remélem ez megbocsátható. Tehát, ha távolabbról nézem az Abaújkérből nyíló zempléni völgyben, a Völgykapu Vendégházban évről évre zajló művésztelepet, azt látom, hogy a művészeti életet tekintve, országos léptékben is, valami fontos és jó történik ott. Egészen közelről, azaz a számomra, az én kis szemszögemből ez a művésztelep a művész-társadalomba vezető beragadt, csikorgó ajtóimat és ablakaimat nyitogatja úgy, hogy nem kell hozzá kibújnom a bőrömből. Új embereket ismerek meg, régebbieket ismerek meg jobban, miközben a magam módján csinálhatom a dolgomat minden gond nélkül, ráadásul jó szavakat zsebelhetek be mindehhez és még új vicceket (is) hallhatok. Ezeken felül, ahogy az elmúlt években, úgy idén is szerintem a stilisztikai sokszínűség óriási értéke az Aranyvölgyi művésztelepnek. Mohamed Abouelnaga természetes, élő, de ősi múltat idéző motívumai és matériái, Családi Kriszta egyre mélyülő, sokszor raszter-rétegek mögé rejtett festői esztétikája, Dóró Zsolt erős kompozíciókba zárt vizuális küzdőterei, Drienyovszky János letisztult, meditatív anyag-átvarázslásai, Hardy Ági sajátosan minuciózus, meglepő, tér-leképző tárgyteremtései, Major Kriszta karakteresen erős, karmolás hatású gesztus-rendszerei, Palásti Reni impresszionisztikusan kifejező pasztell virtuozitása, Romvári Marci élő, organikus, érzékeny folt-úsztatásai, Varga-Amár Laci régóta ikonikussá vált önreflexiói, Verebics Kati sokrétűen, mélyen átélt figuralitása, és talán az én lebegő kísérleteim is, összeadva egy roppant széles spektrumú képzőművészeti átnézetet mutatnak. Ami mégis összeragasztja ezt a sokféleséget, az az egymás iránti tisztelet, a művészi felnőttség, a szakmai empátia, ami gyakran a szinte gyermeki egymás-dolgaira-csodálkozásban és szabad alkotás-ban, hol pedig a közösségi lét, esetleg néha szintén gyerekes, örömeiben, vagyis valójában egy élhetőbb emberi világ akarásában mutatkozik meg. Mindennek az egyidejű deklarálásaként született meg ez a kiállítás. A művésztelep-szervező Családi Kriszta vitalitása, emberismerete, érték felismerő képessége hozott össze bennünket egymással és a vendéglátó-támogatóink, azaz Dr. Lipcsik Ildikó és Tomkó István határtalan élet-szeretetével, kultúrát is éltető jóságával. Nagy köszönet nekik és a „Satalana” legyen mindannyiunkkal!

Egy sokoldalú lengyel művész alkotó energiái

Szerző:

Fotók: magánarchívum, szöveg: Rékasi Attila

A Rovás Nemzetközi Művésztelep tihanyi alkotó napjai alatt találkoztam MAŁGORZATA SARNECKÁval. A művésznő szobrászként mutatkozott be, ám hamar kiderült számomra, hogy egy ennél jóval sokoldalúbb alkotóról van szó. Sarnecka a képzőművészet „klasszikus” és modern médiumaiban is ugyanazzal a magas minőséggel dolgozik, ami a FakTúra számára oly fontos. Legújabb munkái, installációi interaktív gondolatébresztő taktilis objektumok, de a tájművészet is közel áll hozzá, én mégis képzőművészeti oldalát szeretném az olvasónak megcsillantani. Egy művészt szakmailag nem a személyisége szemszögéből szoktam vizsgálni, de Malgorzata esetében nem mehetek el szó nélkül amellett a tűz mellett, ami benne ég, ami belőle sugárzik. Fontos ez azért is, mert így könnyebben értelmezhető számomra szerteágazó érdeklődése, átlagon felüli munkabírása. Energiája áradt, inspirálóan hatott az egész művésztelep alatt. Nekem személy szerint, így túl a harmincadik művésztelepi évadomon, kis túlzással ezek a találkozások a legfontosabbak, ezekben az energiákban edződő életérzések, motiváló erők adják a közösségi alkotási alkalmak izgalmát.

Mint említetettem, szobrászként ismertem meg Sarna-t, de életútján végigtekintve nagyon megérintettek grafikai anyagai is. A tartalmi és formai minőség mellett megragadó az az „őserő”, ami lapjaiból árad. Mitikusnak tűnő, képzelet szülte alakjai sok esetben androgünök, antropomorfitásuk „mesebeli”. Konkétnak tűnő elvont figurákként jelennek meg bennem a befogadás aktusában. Világuk egyáltalán nem hat idegennek, a mesteri megformáltság, a művészi hitelesség okán létezésük valóságosnak tűnik; a humánum, az elfogadás, a rácsodálkozás hangulata kerít hatalmába. Ha valakinek a groteszk jut a képek láttán az eszébe, azt gondolom, ő sem jár rossz úton. Kérem ismerjék meg alkotónkat jobban, link alul.

Rékasi Attila, Újpest

A FakTúra művészeti folyóirat kéri olvasóit, hogy a művész oldalát is látogassák, ajánljuk:

https://www.facebook.com/art.sarna.sarnecka

Útkeresők és beérők, a Budai Rajziskola 3. éves festőinek bemutatója Újpesten

Szerző:

Fotó és tudósítás: Rékasi Attila

A Vészkijárat Galériában mindig izgalmas kiállításokat láthatunk. Most a pályakezdésre készülő, iskolai tanulmányokat folytató felnőtt útkeresők munkáiból láthatunk egy válogatást, ami igyekszik mindenkitől a legjobb munkát megmutatni, amelyet tanáruk, Miksa Bálint festőművész emelt ki a studium alatt készült alkotásokból. A ma este hat órakor zajló megnyitón Miksa mindenkiről mondott pár személyes, de szakmai jellegű összegzést.

A FakTúra folyóirat a kiemelkedő szakmai minőség okán két művészt külön ajánl a látogatók figyelmébe: bennük nem az útkeresést, hanem a beérő energiákat véltük felfedezni.

Rékasi Attila, Újpest

Kerezsi Éva festménye

Urbán Péter festménye

Az idő plasztikája-Boros Miklós János szobrászművész kiállítása Újpesten

Szerző:

Művészeti írás és fotó: Rékasi Attila

Merev, textilszerűen rovátkált, patinaízű faktúrát húzó vaslemezek hajlanak meg az idő súlya alatt, hogy mechanikus sugárverésben adjanak teret a mindenkit elsöprő, de soha nem bosszúálló, vagy ítélkező érzet mérésének. Milliárdnyi szerelmes óra fizikumának metszőpontján rohan a homok nem keresve útját, mert az adott. Talán úgy öleljük egymást az apokaliptikus vég órájában, mint a lukon átsuhanó homokszemek ezen a tárlaton, elrendelten de reménykedve, bízva a megnyugvásban. Talán rólunk is a vak szerencse dönt majd, mint ezekről a műtárggyá nemesült kvarcokról a véletlen és az alkotó, hogy futhatunk-e még vagy megpihenünk. Mert van akinek ez, van akinek az adatik. Talán az idő sűrűjében a mi életünk is egy interaktív szoborrá nemesül, melynek végén az általunk hagyott erősebb és gyengébb nyomokkal alkotott érzés és esemény tettformák képezik le a valódi kinézetünk. Mint ahogy Isten keze sem érint minket, őket sem érinti a szobrász keze, mégis formát önt rájuk, nincs viaszvesztés, nincs vésőcsapkodás, csiszolás, nincs semmi konkrét aktusszerű beavatkozás. Csak a gravitáció, az idő és a látogatók keltette légmozgások formálják az anyagot. Onnantól, hogy a mű nekiiramodik, az alkotó pihen. Beteljesedni látszik a mű, amely többet kifejez rólunk, mint elsőre gondolnák. Ha a program lefut, dönthetünk, hogy megfagyasztjuk az időt, befejezettnek tekintjük a műalkotást vagy beavatkozunk: újabb adag homokot szórunk a műre, bátrabbak esetleg szétfújják, lefújják azt, így válva részéve az alkotó folyamatnak. 

Szimbólum. Tett. Beavatkozás. Vas. Homok. Isten. Ember.

Mindez egy indusztriális környezetben, puritán falak között, mintha nem is ebben a világban járnánk a Hajógyár múltjának időszövetei megállítják a Világ forgását, azt a kort idézik, mikor még a három T volt a „nauhó”, alumínium csajkákban lapult az ebéd a hajógyári munkások csíkos nylon szatyrainak az alján, el sem indult a munka két feles és egy sör nélkül már reggel sem. Micsoda kontraszt a kint és a bent között. Azt hitték mindig így lesz, hogy soha nem jön el a változás. Nem gondolták, hogy nemcsak a mezítelen nős poszterek raszterein költözhet be a lágyság a szigorú falak közé!

Rékasi Attila, Újpest

Még június 15-ig biztosan megtekinthető az újesti Vészkijárat Galéria legújabb kiállítása, árulta el a FakTúra folyóiratnak Miksa Bálint festőművész a Galéria vezetője, aki felhívta a látogatók figyelmét, hogy előzetes egyeztetés szükséges a megtekintéshez (infók az alábbi linken). Igazi kihívás lehet szobrászok számára a nem a méreteivel híressé váló galéria terében olyan kiállítást rendezni, ami kellően felkelti az érdeklődést, hogy elzarándokoljon az ember megnézni. Biztatásul írom, hogy a helyben az a jó, hogy az aktuális kiállításon túl lehetőség van megtekinteni a művészközösség műtermi munkáit és akár vásárolhatunk is belőlük! 

https://www.facebook.com/profile.php?id=100075934127945&cft[0]=AZWIeN2CO2rTnrCWqqo9SI4gWAjKa9B7yvlv1DK1aQSW-UqbS2CzSdtKyKV13gZ8fYPnwrlDB0heEOUGYHfEYG7s6LliquBAC3ofu2f5IA9zRKj8KcfBEsEbJ4AAoRrbK96wE5HeUTWCNm0fWm2Dx4SwoSExkd1kQA7PqRK3hT19zg&tn=-]K-R

Egyszer volt, színház volt-Katkó Tamás fotóművész műcsarnoki kiállításának kritikája

Szerző:

Fotó és kritika: Rékasi Attila

Még két hétig, június elsejéig látogatható Katkó Tamás fotóművész (Magyar Fotóművészek Szövetsége) kiállítása a Műcsarnokban. Mivel magam is fotografálok színházat és volt is néhány kiállításom ilyen tematikájú, nem autonóm munkáimból, érdekelt Tamás (aki ha nem tolakodás egy nagyon kedves „figura”) mire jutott színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát összefoglaló, az 1980-as évektől a 2010-es évekre visszatekintő tárlatán ezzel a népszerű, de egyáltalán nem könnyű témával.

Tudtam, hogy Katkó figyelemre méltó művész, de én ezzel úgy vagyok, amíg nem látom a munkákat, addig ez csak egy hír számomra, nem evidencia. Nos, Tamás kiállított munkái magas színvonalú, kifejezetten lírai hangvételű felvételek, zömmel az analóg korszakból, amikor még nem volt oly egyszerű a bemozdulásos felvételek esztétikus, úgymond tervezett megalkotása. Csak napok múlva, a negatív előhívásakor derült ki, mi is került a szabad szemmel nem látható, a fény által megrajzolt, megfestett színek és formák kavalkádjának formaalkotó szerkezetébe. Ma a digitális gépek képernyőin azonnal láthatjuk a mozdulatsorok, bemozdulások eredményét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még így ezzel a technikai vérttel sem egyszerű mai napság sem egy tervezettnek tűnő, jól komponált képet gründolni, hiszen csak sejtjük, hogy a színész, a táncos hova fog mozogni. Azt is megemlítem, hogy a negatívok esetében magas volt az egy kockára eső forintosítható költség, tehát azt sem gondolnám, hogy Tamás, művészi ambíciói beteljesítésére, korlátlan „kattogtathatott”. Biztos vagyok benne, hogy nagyon is át kellett gondolja minden egyes expozícióját. Az eddigiek technikai kérdések, amik fontosak, de a művészet szempontjából marginálisnak mondhatók. Mert ha Katkó a belenagyítás módszerével élt a jelenlegi kiállítási anyag mesteri kompozícióinak megalkotásakor (erre utalhat a kópiák erős szemcsézettsége), az sem von le abból, hogy aki nem tud komponálni, akinek nincs magas esztétikai érzéke, írd és mondd művészi vénája, az nehezen fog ilyen szép, már-már költői printeket a falra tenni. Említsem meg azt is, hogy a művész átérezve a hely szellemét, az elődök patinás névsorának súlyát, méltó szintű installálásban mutatja be felvételeit, az ezzel járó költségeket sem kímélve. Nyilván azt sem hallgathatom el, nem mindegy hol, milyen előadásokat van lehetősége a fotósnak felvételezni. Ez nem feltétlenül az esélyegyenlőség klasszikus terepe, de azt éreztem a képeket látva, hogy Tamás sikerének titka nem az, hogy „menő előadásokra” juthatott be, hanem a lelke. A lélek, amely nyomot hagy a mindenkinek ugyanolyan ezüstszemcséket rejtő emulzión, ha van az embernek. Az én kedvenc képeim a kiállítottak közül képzőművészeti minőséget sugároznak, az ezüstszemcsék „durvaságát” abban az időben is szakmai hibának tekintették (mint manapság a lapkák magas zajszintjét), de Katkó ezekre a „piktorialista” „foltocskákra” építette esztétikáját, az egységesség benyomását keltő anyag vizuális koncepcióját. (Itt jegyzem meg, hogy akkoriban divatos volt a nem zavaró, a témát erősítő, vagy szándékosan alkalmazott, esetleg pussholással szándékosan növelt szemcsés képeket művészi szemcsézettségűnek nevezni). A lényeg a lényeg, Tamásnál nagyon finoman szolgálják ezek a színfoltok a művészi hatást. Én ezeket az műalkotásokat tartom a legerősebbnek, de a nem ebbe az ívbe illeszkedő felvételek is remek munkák, csak azok esetében nem feltétlen érzem annyira egyértelműnek az egyéni látásmódot.

Kritikámat zárva, nemcsak a színházrajongóknak ajánlom Katkó Tamás fotóművész műcsarnoki kiállítását, hanem minden művészetszeretőnek, tiszteljék meg a sok éves alkotói munkát, a jól összeállított retrospektív kép együttest azzal, hogy személyesen is felkeresik a Műcsarnokot.

Rékasi Attila fotóművész, Újpest

Czér Péter és Koppány Attila művei a Vajdahunyad Galériában

Szerző:

Képriport és kritika: Rékasi Attila

Nagy érdeklődéstől kísérve megnyilt Budapesten Czér Péter szobrászművész és Koppány Attila festőművész kiállítása. A megnyitó jó hangulatban most is zajlik, Nikodém Norbert jazz gitárművész zenéje remek hangulatot teremt a képekhez, segítve a festő absztrakt kompozícióinak befogadását. Az ablakból jól beáramló fények életet vesznek a „folyosó” terében életre kelő galéria kiállított alkotásaiba. Emlékeim szerint a téli fényszegény kiállítások befogadásából sokat levon a mesterséges világítás rossz beállítása. Ennek a csalódásnak most nyoma sincs, a befogadó a művek minőségére koncentrálhat. A galéria a legjobb minőség interpretálójaként aposztrofálja magát, ahogy fogalmaztak, a legmagasabb az egy négyzetméterre eső Munkácsy-Díjasok száma. Vészabóra való tekintettel azt mondom szerencsére nem abban a négyzetben álltam, és a kurátor Klacsmann Péter is kifejezte, hogy most a Munkácsyval van egy kis „gond”, úgyhogy végül is egyetértettünk.

A szobrok befogadásához kell hajlam vagy nyitottság a groteszk, de akár az abszurd szemlélet irányába is.

Mindenesetre van kontraszt az absztrakt festmények és a „torzba” hajló szobrok között, talán mutat ebből valamit alábbi fotográfiám:

Klacsmann Péter ma estére egy – túlzás nélkül – világszínvonalú kvalitást mutató, gyönyörű énekesnőt hívott meg előadónak Orbán Borbála személyében, aki elbűvölte a közönséget!

Április 25-ig olvashatjuk Apáti vizuális palackpostáit

Szerző:

Fotó és videó: Rékasi Attila

Egy nagyon jól sikerült fotókiállítás megnyitóról tudósít a FakTúra művészeti folyóirat a Karinthy Szalon áprilisi tárlatáról. Apáti-Tóth Sándor ceglédi fotóművész a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagjának Palackposta című tárlata nyílt meg március 25-én az impozáns budai kiállítóhelyen, folyóiratunk videó csatornáján kaphatnak kis hangulatjelentést a sok nézőt vonzó megnyitóról, Feledy Balázs művészettörténész, író tolmácsolásában, a videóban, Sándor Máté zeneszerző zenéje lett felhasználva, aki a Fiatal Alkotók Közösségének tagja.

Rékasi Attila, Újpest

Palackposta a vasfüggöny mögül, egy fotóművész emléküzenetei

Szerző:

Apáti-Tóth Sándor nem csak a doen fotóművészeink egyike, de véleményem szerint nem csak korosztájának egyik kiemelkedő alkotója, de nálam az idei Balogh Rudolf díj szintmérője is. Mindig is tiszteltem sajátosan lírai, egyedi hangvételű, mindig komoly gondolatisággal is bíró alkotásait. Most oly szerencsések vagyunk, hogy a ceglédi alkotó a diktatúrák és szerelmek emlékeire visszatekintő új kiállítását Budán a Karinthy Szalon Galériában tekinthetjük meg a leköszönő Caffart kiállítás után április elsején.

Rékasi Attila fotóművész, Újpest

Az alkotó gondolatai:

„E kiállítás szokatlanul hosszú címe több, mint ötven év harminc-negyvenezer expozíciójának száz képbe való tömörítését takarja. Diktatúrák lenyomatait, szerelmek emlékeit, hétköznapi történetek szubjektív dokumentumait. Mostani tárlatomon ebből tárunk Önök elé szemelvényeket.”

Téglák-A fess meg egy téglát akció első, csoportos kiállítása Újpesten

Szerző:

Kiállítási enteriőr, fotó: Rékasi Attila

Újságunk a megnyitón járt a varázslatos hangulatú újpesti hajógyár területén elhelyezkedő, Dömötör Sámson László költő, képzőművész által működtetett Felhajtó Erő Stúdiógaléria és Hajózásemlékezeti Gyűjteményben. A megnyitón Dömötör néhány szóban bemutatta a galériát és a Hajózásemlékezeti Gyűjteményt, majd átadta a szót a „Tégla” projekt egyik vezetőjének. A FakTúra művészeti folyóirat videó csatornáján tekintheti meg a megnyitón készült videót, melyen Simon Tímea bemutatja az akciót.

A videót Rékasi Attila készítette, zene Sándor Máté

A kiállítás 2025. április 1-ig látogatható előzetes időpont egyeztetéssel a +36 30 613 7260 telefonszámon.
Finisszázs: 2025. április 28., péntek 17.00 órától 18.30-ig

Helyszín: 1044 Budapest, Népsziget, Zsilip utca 9. G épület

A válogatásban szereplő téglák alkotói:

Aros Éva I Barna Regina I Danyel István I Dömötör Sámson László I Éberling Anikó I Eőry Emil I Fekete Balázs I Fórizs Nikoletta I Gábor Bence I Gábor Béla I Gedai Blanka I Gulyás Tamás I Helyes Jenő I Julia Smithing I Kacsák Tamás I Kammerlohr – Kováts László I Katona – Zsombori Mária I Kelner Viktória I Koroknai László I Kovács Johanna I Lajkó Nóra I Majoros Gabriella I Mészáros Gábor I Olajos György I Olivier Bonnin I Pethő Csilla I Revák István I Riegel Lili I Serényi H. Zsigmond I Simon Tímea I Tarjáni Ferenc I Toró Annamária I Vass Tímea I Viktoria Szabo

A megnyitó is nagyon jól sikerült rendezvény volt véleményem szerint a finisszázas is az lesz ajánlom vegyenek részt rajta!

Rékasi Attila, Újpest

Tegnapelőtt-Németh Attila’79 és Tóth Norbert kiállítása Győrben

Szerző:

Németh Attila ’79: Emlékutakon XIX. 90×200 olaj-vászon, akril 2025.

Érdemes ellátogatni Győr városába, hiszen a mindig izgalmas győri programok között most március 29. és április 17. között egy izgalmas kortárs kiállítást is megtekinthetünk a Torula kiállítótermében, ami architektúráját tekintve is illeszkedik a két kiállító művész alkotásainak tematikájához. A műtárgyakon keresztül a „múltba” tekinthetünk vissza, mint ahogy a kiállítótér is a „dicső” győri múlt maradéka, konkrétabban a volt Szeszgyár épülete. Hozza a retró hangulatot, akár a Tóth által vizsgált panelek vagy kádárkockák. Én is egy kádárkockában nőttem fel, munkás szüleim életműve lett a hatvannégy négyzetméteres objektum, amely a kor szellemében kalákában épült, illetve a szüleim kétkezi munkájával. Olyannyira, hogy édesanyám is cipelte, rakta a B30-as téglákat, oltotta a meszet, keverte a maltert. Ehhez a piramistetős négyzethez kötődnek életem legkellemetlenebb és legszebb élményei is. Címlapképünkön Németh ’79 gyermekalakja egy Trabant orrán animálja játékfiguráit. Apám, néhai Rékasi Imre tizenöt évet várt egy kislibazöld hycomat kézikuplongos változatra, ezzel a gépcsodával gurultam be barátnőmért a szintén kádárkockákkal szegélyezett utcájába a frissen megszerzett jogosítványom nyomatékosításaként. Micsoda emlékek és még meg sem nyílt a kiállítás, ajánlom nézzék meg a tárlatot!

Rékasi Attila, Újpest

A FakTúra művészeti folyóirat nagy örömmel teszi közzé Kovács László kurátor írását:

Március 29.-én nyílik Tegnapelőtt címmel, Németh Attila és Tóth Norbert közös kiállítása a győri Torulában. A két kiállító eltérő megközelítésből vizsgálja az emlékezés egyéni és kollektív formáit, annak materiális megnyilvánulásait. Egyéni hangvételű munkáik sajátos módon reflektálnak az emlékek konstruálódásának mintázataira, kiemelve e folyamatok identitásképző aspektusait. 

Tóth Norgebert és Németh Attila képzőművészek győri kiállításának meghívója.

Németh Attila elsősorban a hagyományos táblaképfestészet keretei között alkot, munkái ugyanakkor mediálisan összetett képletet mutatnak, mivel a hagyományos módon megfestett felületeket a street art eszközkészletéből ismert stencil technikával írja felül. Az eidetikus erővel, fotórealisztikus módon ábrázolt, saját fiatalkori emlékeiből átemelt környezeti elemeket általában családtagjainak alakjával egészíti ki. Eltérő idősíkokat egyesítve próbál kontinuitást teremteni múlt és jelen között. Ugyan munkái személyes indíttatásúak, a képein előkerülő motívumok számos kapcsolódási lehetőséget kínálnak, a közösségi emlékezet megannyi igazodási pontját vonultatják fel. 

Tóth Norbert képzőművész munka közben.

Tóth Norbert gyakorlatában szervesen összekapcsolódik a tradicionális médiumok és eljárások használta a konceptuális szemlélet frissességével. Kutatásalapú projektjei elsősorban valamely társadalmi vagy kulturális jelenséghez kapcsolódnak, ennek sokoldalú vizsgálatából indulnak ki. Erősen foglalkoztatják alkotás és termelés, fogyasztás és befogadás ellentmondásai, valamint az urbanizáció kultúrára gyakorolt hatásai. Legújabb – a kiállításon is megjelenő – munkáiban saját szülőhelye, Zalaegerszeg előtörténetéből kiindulva a „csinált városok” problémájával foglalkozik, a falusi és a városi életritmus eltéréseit, a kétféle berendezés súrlódásait tematizálja, és a vidékből városba való költözés identitásra gyakorolt hatásaival vet számot. 

A társadalmi környezet képlékennyé válásának és a „megtartó erő” gyengülésének tapasztalatából kiindulva, a két művész munkáiból és alapállásából kiolvasható a megőrző szándékú motívumgyűjtés tudatossága is, hiszen többnyire valójában már csak rezervátumokban fellelhető tárgyakkal, motívumokkal operálnak. Ezek révén próbálnak eleven viszonyt kialakítani a bizonyos értelemben közös múltat is jelentő 20. század második felét lefedő korszak mindinkább feloldódó tárgykultúrájával, narratív koherenciájával.

Nemzeti ünnepen egy magyar, hetven éve gyártott objektív tesztje a Rékasi Fotóművészeti Gyűjtemény gyöngyszemei sorozat első darabja

Szerző:

Nemzeti büszkeségünk egy darabja a Magyar Optikai Művek gyártotta Ymmar 3,5/50mm kisfilmes alap objektív. Fotók: Rékasi Attila

Magyar objektív??? Igen kedves olvasó, volt egy olyan legendásabb korszaka a Magyar fényképezőgép gyártásnak, optikai és finommechanikai iparnak, amikor nemhogy világszínvonalú, de a világon a leginnovatívabb volt! A Pajtás fényképezőgép neve a boomereknek még talán ismerős lehet, de valljuk meg őszintén, ki hallott a Duflex fényképezőgép világsikeréről néhány magamfajta megszállott gyűjtőn kívül? Ha a Duflexről nem hallottunk, akkor szinte biztosan nem ismerik a Mometta Junior masinát, illetve annak a mai tesztünkben szereplő YMMAR 3,5/50 mm alapobjektívjét. Nos, ezért is hoztam létre a Rékasi Fotóművészeti Gyűjtemény derecskei múzeumtermét, hogy az egyetemes fényképezés, a magyar fényképezés tárgyi emlékei, történeti eseményei minden ember számára újra a figyelem fókuszába kerülhessenek.

Mometta Junior vintage fényképezőgép MOM gyártmány Budapest

Mivel a FakTúra egy művészeti folyóirat, ezért itt egy képalkotás szempontjából fontosabb, mondhatni kevésbé történeti megközelítést igyekszem bemutatni, értem ez alatt egy mai csúcstechnikának mondható, de „filléres” digitális vázon keltjük életre (szó szerint is -lásd később a tisztítás kapcsán írtakat) a hetven éve született magyar optikai ipari büszkeségemet. Megvizsgáljuk, mennyire számít „öreglánynak” ez az engem mindenek előtt meghatottsággal eltöltő üveg. Mi az oka a büszkeségemnek, meghatottságomnak azon kívül, hogy magyarként nyilván jó tudni, hogy egykoron iparilag is képesek voltunk világszínvonalon fotóobjektíveket gyártani -ráadásul tömeggyártásban- nem csak kutatói viszonylatban? Az, hogy ez a masina és lencséje gyűjtői szempontból is csemege, azaz nehezen becserkészhető ritkaságnak mondható kincs. Mikor ezt a cikket írom, csak az eBay-en találtam eladó példányt, ez vámmal, szállítással, ha jól számolok majd negyedmillió forintomba kerülne, szóval egy nem egyedi műtárgyról lévén szó (sorozatban gyártották, kereskedelmi forgalomba került) azért mondhatni meglehetősen drága vasról beszélünk. Egy igazi vintage-oldtimer-retró, tehát mai napság trendinek-fancynek mondható igazi kis ékszerről beszélünk. No de ne csak a szellemnek áldozzunk, adjunk a szemnek is, nézzük, hogyan is néz ki a Rékasi Fotóművészeti Gyűjtemény féltve őrzött tesztalanya a Fuji vázon:

A tesztalany Ymmar magyar objektív hetven év után is könnyedén alkalmazható a modern Fuji X-E1 milc fényképezőn egy adapter segítségével

Nem mehetünk el szó nélkül a sajátos, túlzás nélkül szépnek mondható dizájn, azaz formaterv mellett sem. Úgy a Mometta Junior fényképezőgép váz, mint a Ymmar objektív kifejezetten haladó forma, igényes anyagokból megalkotva. A MOM (Magyar Optikai Művek egyik fényképezőgépgyárunk neve, a fénykorban több is volt) Mometta kamerasorozata gyűjtői szempontból az úgynevezett Leica Copy gépek közé sorolódik, a legendás német Leitz gyár alkotta meg az első kisfilmes, azaz 35mm-es perforált mozifilmre dolgozó korszakalkotó, a riportfényképezést forradalmasító konstrukcióját. Ennek a német gépnek a „kistestvére” a magyar ritkaság. A korabeli sajtó dicsérte a Junior vastagabb, kézbe illőbb, kialakítását. Én azt emelném ki, hogy egy nagyon „mokány”, minőségi, szemrevaló gép ez, amit mindig öröm kézbe venni. „Forradalmi” megoldás volt az akkor születő német találmányú nemzetközi M42 „praktica” menetes csereobjektív foglalat alkalmazása a magyar gyártó részéről -mást ne mondjak ezért is-, mert így a kis Ymmar nagyon könnyen és olcsón adaptálható bármely ma használt DSLR vagy MILC digitális fényképezőgép rendszerre! Én a tesztem során egy legendás Fujifilm X-E1 vázon használtam a kis magyar „forradalmi” csodát.

A TESZTKÉPEK elemzése során a Magyar Optikai Művek YMMAR 3,5/50mm kisfilmes alap objektívjét vesszük górcső alá.

Lássuk a medvét! Elöljáróban néhány szó a teszteléshez használt fényképezőgép vázról. Tizenhat megapixeles foveon lapkás Fujifilm X-E1 kameravázra adaptáltam a gyárilag M42 szabvány objektívrögzítő menettel rendelkező objektívet. Ez a váz számomra egy legenda. Először Gueth Péter író barátom által ismerkedtem meg a váz képességeivel és nyugodtan mondhatjuk, lenyűgözött a masina képminősége. A speciális hatszögletű pixeleknek köszönhetően a Fuji képalkotása nagyon egyedi, -van aki azt mondja- filmszerűbb, a film szemcséjéhez hasonlóbb hangulatot ad magas iso értéken is. Meg akartam tudni a YMMAR valódi képességeit ezért, választottam ezt a vázat a tesztemhez. Mivel lassan több mint harminc éve tanítom is a fotográfiát, az edukációs igény is mindig munkálkodik bennem, a gyűjteményem Mometta Junior gépét ékíti a tesztben szereplő lencse. Amikor lecsavartam a vázról láttam, hogy nem volt még megtakarítva a lencse, legalábbis mióta nálam van, biztosan nem. Ennek oka, hogy ha nem értünk hozzá, gyűjtőként nem tanácsos szakértelem nélkül tisztogatni az üvegeket, mert könnyen visszafordíthatatlan, maradandó sérülést okozhatunk féltett kincsünkben. Hogy a legegyszerűbbet, s leggyakoribbat mondjam: nekiesünk egy ronggyal és a lencsén megragadt porszemekkel smirgliszerűen jól összekarcolásszuk a frontlencsét, ami akár lágyabb rajzot, de esztétikai hibát biztosan okoz, ami pedig csökkenti gépünk piaci értékét. Mivel én megtanultam a lencsék tisztítását, a legtöbb esetben magam szoktam elvégezni az objektíveim külső tisztítását, de most arra gondoltam, ha már teszt, érdekes lehetne egy fotósétát tenni így tisztítatlan állapotában is, hogy lássuk milyen optikai deformitást okoz az „opálos” front és hátsó lencse. Az első tesztképsorozat -ha mást nem írok- a többi is úgy lesz megjelenítve, hogy az első kép a tisztítatlan, a második a tisztítás utáni, a harmadik a kontroll lencse által alkotott képet mutatja be. Kontroll lencsének egy nagy kedvencemet, egy Helios 44M orosz 58mm alapobjektívjét használtam, mert ezeknek a ruszki lencséknek a világon a legkülönlegesebb képalkotásuk van, és ahogy én tudom, ugyanaz a Tessar rendszerű lencse, mint a YMMAR. Mindkét gyártó a Zeiss német cég világsikerű konstrukcióját vette alapul. Itt jegyzem meg, az általam hasznát Helios egy kiemelkedően jól sikerült darab, az oroszok a rossz nyelvek szerint nem tudtak két egyforma lencsét legyártani, magam harminc éve közel ötven Helit teszteltem és valóban ritka a kiemelkedő éles rajzú köztük. Az ilyen élesrajzoló heliosok ára is négyszerese az átlagos rajzú heliosokhoz képest. Mint láthatjuk, a brit zászlóval ékített kerékpárnyereg fotóján, a tisztítatlan Ymmar fátyolos lágy rajzot ad, színben is tompább, „sápatagabb”. A középső tisztított obi már vállalható képet ad, de ha összevetjük az orosszal, magyar szív ide-oda, a Heli jobban, élesebben rajzol. Mentségére mondjuk el a honi lencséről, hogy a Heli húsz évvel modernebb tervezésű üveg.

Az első Ymmar magyar objektív tesztsor, tisztítatlan, tisztított, majd a helios objektív fotója

A laikus nézőnek is szembe tűnhet, hogy a Helios képe (harmadik fotó) sokkal kontrasztosabb, briliánsabb (olajosabb), a színek szebbek, teltebbek és ennek nem feltétlenül csak a fényviszonyok az oka (napsütés).

Második Yammar tesztképkor

Azt hiszem belátható, hogy második képsorunk is igazodik tapasztalatok terén az elsőhöz. A Ymmar helytáll, de be kell látni, a Helios 44M „legyőzi”. Vizsgáljuk meg a manapság nagyon trendivé váló bokeh kérdéskörét is. Bár az előző tesztképeken is érdemes megnézni a háttérmosás milyenségét, a következő képeket kifejezetten ebből a szempontból készítettem. A Ymmar védelmében elmondom, hogy a Heliosok a bokeh verhetetlen királyai, ők a legjobbak minden teszt szerint. Itt is igaz, amit fent írtam, hogy két heli sem egyforma, és a típusok között is erős különbség figyelhető meg tapasztalataim szerint. A legjobbak a Helios 44-2 lencsék, a tesztben szereplő 44M típusok meglátásom szerint a helik között a kevésbé erős bokeh lencsék, de még így is lenyűgözőek, mondjuk egy Tessar német objektívhez képest.

Ymmar bokeh tesztképsorozat

Mint a fenti képsor mutatja, a magyar Ymmar objektív is szépen mos mondjuk egy mai ötvenes lencséhez képest, de mint az jósolható volt, a Helios „kenterbe” veri, de mint írtam, ezen nincs mit csodálkozni, az orosz üvegek ebben verhetetlenek jelenleg a világon. Szakmailag azt még fontosnak tartom leírni a magyar versenyző védelmében, hogy a bokeh hatás a fényerő függvénye is, minél fényerősebb egy lencse annál erősebben jelentkezik a háttérmosás, és a Heliosok fix f:2 fényerővel bírnak a Ymmar f:3,5 kezdő fényerejével szemben, ez is oka lehet a kevésbé szembetűnő „térhajlító” hatásnak.

Összegezve elmondhatom, hogy a magyar objektív miatt nem kell szégyenkeznünk. Annak ellenére, hogy lassan több mint hetven éve gyártották le a MOM budapesti gépsorain, a mai napig a legmodernebb digitális fényképezőgépeken is megállja a helyét. Éles, kontrasztosnak mondható rajza van, az átlag felett szépen mossa a hátteret. Mechanikailag jó konstrukció hetven év után is, szervizelés nélkül is könnyen, simán jár a tubus, a pozíciót mégis tartja, ami magas műszaki minőségre és igényes anyaghasználatra utal. Erre nagyon büszkék lehetünk, hiszen ezen a téren véleményem szerint messze felülmúlja a tesztben szereplő Russz vetélytársát. Azt tapasztaltam még a teszt során, hogy az ellenfényt nehezen tolerálja (sokat veszít a színtelitettségéből), amit szakmai véleményem szerint a tükröződésgátló bevonat gyengébb minősége hozhat.

Rékasi Attila, műtárgygyűjtő Újpest
Rékasi Fotóművészeti Gyűjtemény Újpest-Derecske

Essentia Artis 2025. ösztöndíjasok kiállítása a Vigadóban

Szerző:

Fotó: Rékasi Attila

A termekbe lépve az első benyomásom az volt, hogy a kiállítás nagyon igényesen, professzionális installálással lett megrendezve, impozáns, tágas galériában egy jól felépített tárlatot nézhet meg az aki kifizeti az 1500 forintos belépőjegyet, de ingyenes programokkal is várják a regisztrálókat, a plakátot cikkünk alatt közlünk is, hogy kedved kapjanak olvasóink a jelentkezéshez. Mivel több éven keresztül magam is pályáztam az ösztöndíjra, de egyszer sem kaptam meg ezért azt gondolom, nem lenne elegáns kritikát megfogalmaznom, így arra biztatom az érdeklődőket, hogy nézzék meg a tárlatot és döntsék el magukban, hogy egyet értenek e az ösztöndíjat odaítélőkkel.

Rövid ízelítő videó az ESSENTIA ARTIS 2025 kiállítás kisterméről, kép Rékasi Attila, zene Sándor Máté

Rékasi Attila, Újpest

Őrizni – használni- teremteni

A tárlat átfogó képet ad a 2024-ben végzett ösztöndíjasok munkájáról. Az alkotások egy térben, izgalmas, egymásra reflexív, analógiák mentén rendezett kiállítás formájában válnak láthatóvá. Az anyag- és eszköz- használat tekintetében is gazdag tárlaton találkozhatunk hagyományos olaj-vászon festménnyel és bronzplasztikával, de megismerhetünk környezettudatos, újrahasznosított papírcement alkotásokat is. A témaválasztásban urbánus kulturális környezetünk ikonikus képeinek mára reminiszcenciaként ható feldolgozása ugyanúgy jelen van, mint a természettudomány területéről vett áthallások. Az elmélyült, komoly kutatások eredményéről beszámoló ösztöndíjasok művei átfogó képet adnak kortárs kultúránk széles spektrumáról. A hagyomány folytonosságára építő, jelen idejű attitűd mentén megszületett reflexiók egyéni karakterjegyek és élethelyzetek által válnak személyessé. Az évszázados kanonizált forma és motívum- kincsek a szobrászok, festők, építészek és formatervezők keze alatt XXI. századi anyagok, technológiák és szellemi programok bevonásával lesznek a látogatók számára is edukatív, de jól értelmezhető alkotásokká.

A három kurátor közös munkája nyomán rendezett kiállítás egy képzeletbeli utat nyit meg, ahol a különböző művészeti területek között létrejött mikro- és makronarratívák mentén végighaladva a látogató felfedezheti a Kárpát-medencei vizuális kultúra új horizontjait. A kiterjesztett szellemi igény jegyében az érdeklődők olvasósarokban ismerhetik meg az irodalmi és művészetelméleti tagozat ösztöndíjasainak műveit, ezáltal is teljesebb képet kapva a kortárs ötven év alatti magyar alkotók programjáról, szellemi és érzelmi hátteréről, inspirációinak forrásairól.

Általános információk

A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A programra regisztráló részére az esemény napján a kiállítás látogatása ingyenes.

Kiállítás helyszíne: Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2.) 6. emelet

Kiállítás megtekinthető: 

2025. március 1. – május 10. 

hétfő – vasárnap 10:00–19:00 óráig (jegypénztár 18:30-ig)

Kiállításbelépő: 1500 forint.

Független a 44. Magyar Filmszemlén

Szerző:

Fotó: Rékasi Attila

Csodálatos élmény volt a 44. Magyar Filmszemlén, két a színházak világát bemutató dokumentumfilmet megnézni a Filmszemle programjában, az egyik a Kettőspont Színházban Mészáros Attila és Kovács Zsuzsi által forgatott a független állami támogatás nélkül magas művészetet életben tartó egyesületi közösség mindennapjait, majd a másik végletet bemutató Víg 125 című, a Vígszínház történetét megjelenítő film érzékeltette, mekkora kontraszt van a kőszínházak és a független társulatok között.

Puha Ferenc festőművész és Lakatos Pál Munkácsy- díjas szobrászművész kiállításán jártunk

Szerző:

Fotók Rékasi Attila, FakTúra folyóirat

Mint mindig a Vajdahunyadi Kortárs Galériában, Kalcsmann Péter kurátor újra egy remek hangulatú, nagy látogatottságú megnyitót gründolt össze, Dresch Mihály Kossuth és Liszt díjas előadóművész magas szintű tárogató improvizációival.

Puha Ferenc festőművész, absztrakt gesztus festménye

Lakatos Pál Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása

Információk a tárlatról:

Újra kiborul-pótszilveszter a Kettőspontban vacsoraszínházzal

Szerző:

Színházfotók: Rékasi Attila

Még lehet kapni a 2025. január 22-i pótszilveszterre, de nem árt sietni a vásárlással, mert szilveszterkor is sokan már nem jutottak be Formanek Csaba Kiborult című előadásra és vacsoraszínházi eseményére, a FakTúra folyóiratnak Rékasi Attila fotóművész fotózott a premieren, 2024. december 31-én.

#rekasiattila #kettospontszinhaz #formanekcsaba #vacsoraszinhaz #budapest #kiborult