Latinovits, Montágh, Hofi

Nem lehet könnyű ilyen elődök után a világot jelentő deszkákra lépni, megítélésem szerint a Hevesi Sándor Színtársulat mai színjátszóinak mégis sikerült, nem éreztem rajtuk a nyomást amiatt, hogy a címben felsorolt óriások mellett még nagyon hosszú a hírességek névsora, kik jáctak, tanultak, szárnyat bontogattak ebben az 1958 óta működő színházi műhelyben.

Én három darabot is láttam a társulattól az Angyalföldi Láng MK-ban, egy modern és két klasszikus bohózatot. Nem megbántva senkit, de a magamfajta művészeti írással is foglalkozó ember némi félelemmel megy el egy nem hivatásos előadásra, sok kellemetlen szituációba futhat bele az ember, az izgulás, a felkészületlenség, a dramaturgiai dilettantizmus gyakran vendégeskedik ezekben a „szabadcsapatokban” tisztelet a kivételnek. Nos a Hevesisek esetében nagyon kellemes meglepetés ért, nemhogy félrenézős, zavartan nevetős (végül is ingyen volt, jó az) pillanatok nem voltak, de amennyire én meg tudom ítélni kifejezetten magas minőségű színjátszókat volt szerencsém a Rejtő darabokban láthatnom! Úgy a női mint a férfi szerepekben professzionális játékot éreztem, azért nem emelek ki senkit, mert nyilván a szereposztás is hatással van arra kire mennyire tudunk felfigyelni, az nagyon jó élmény volt, hogy nem volt senki akire rosszat tudnék mondani.

A rendezés a Jutalomjétékban Kamarás Kristóf vidéki színész szerepét is játszó, társulatvezető Rácz Ferenc munkája, rendben volt akár lehetne vitatkozni egy-két dramaturgia feszesítésen, de olyan jól éreztem magam aznap este, hogy szőrszálhasogatásnak tűnne, köszönöm az élményt a játszóknak is!

A társulat legközelebb 2023. November 11-én Tatabányán vendégszerepel, Alterego című előadásával.

Valle della luna

Premier vastaps RUSZT
Új darabot mutatod be múlt hét vasárnap este a Ràday Utcai Színhàzak Találkozója fesztivál keretében a Kettőspont Színház Ráday utcai színpadàn Formanek Csaba rendezésében Egressy Zoltàn darabját a Valle Della Lunàt.
A fotókat a főpróbán készítettem már akkor meghatott a két remek színművész csodás játéka Agi Gubík és Miklós Hegedüs a premieren még elsöprőbb jàtékkal nyűgözte le a telthàz közönségét, pótszékezni kellett olyan sok néző volt kívàncsi a darabra.

Ady – Luca …

Rékasi Attila művészeti író színikritikája Formanek Csaba: Én vagyok a Kíváncsi c. monodrámájáról a FakTúra művészeti folyóirat színházművészeti rovatában

Pusztai Luca színművész Kíváncsi szerepében a Kettőspont Színház előadásán – Budapest

Megkönnyeztem Lucát, Adyt, magamat. Igen. Várható volt, hiszen nem nehéz azonosulnom tragikus sorsú Költőkkel, Művészekkel és Formanek is jó ívvel építette fel a katarzist. Ez pont elég is lehetett volna, de már a darab elején éreztem, hogy Pusztai Luca nem küzd a megformálással, azonos a karakterrel és a Senkisében megcsodált színtérteremtő képessége nem csak egyszeri saját. Luca szép, de én annyi szép nőt fotografáltam már, hogy azzal ritkán lehet „megvenni”, amivel viszont szinte bármikor meglehet érinteni az az, amikor valaki attól szépül meg amit és ahogyan csinál. Az ember csak ott ül és rácsodálkozik, milyen kegyes a teremtő. Milyen bő kézzel tud mérni, hogy össze tudja hangolni a műveit, a fizikai szépséget nem rám pazarolta, aki úgyis a kamera mögött állok hanem arra aki a reflektorfénybe kell álljon, mert erre született. A lénye volt szép ahogy létezett a színpadon, a vonalai csak szolgálták a képességeit. Így indult számomra a darab, aztán jött egy olyan videóvetítési monológ ahol a művésznő két méteresre nagyított arca olyan elementárisan jelenítette meg egy „vívódó” ifjú hölgy angyali bájosságát, hogy szerettem volna ha az a pillanat örökké tart! Lehet én értettem félre, mert sok volt az élmény, de a színművészeti felvételizős jelenetben, a „botladozva” kezdő felvételiző egyszer úgy kezd el Adyt szavalni, hogy ott már majd eltört a mécsesem. A darab háromnegyedén azt kezdtem el csodálni, hogy én nem vagyok színházi ember, de ez nem könnyű, viszont tetemes szöveg és mily könnyedén labdázik vele Luca. Aztán kibomlik a csúcspont, jönnek Ady hangján (Csaba, Luca) a költőóriás válaszlevelei az esszenciális emberi érzékenység, finomság, szépség, szeretet szavakba foglalt ékkövei.
Taps, sötét, Kettőspontos bárpultnál álldogálás, hogy megölelhessem a Művésznőt.
„Világosodik lassacskán az elmém…”. Ati öregszel, lehet már nem vagy elég éber, vagy megint önmagad hatása alá kerültél, hol vannak a vitriolos józan szavak?
Aztán előbb ölelte Lucát egy ismert, általam nagyon tisztelt kőszínházi színművésznő. Az a jelenet egy külön novella tárgya, szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam.
Lehet, hogy öregszem és már nem vagyok elég éber, de azt a gratulációt látva éreztem, ebben az esetben nem erről volt szó!
Rékasi Attila, egy néző
Kettőspont Színház, Budapest. 2023. február 17. 19 óra
Én vagyok a Kíváncsi c. monodráma
Kíváncsi Illi szerepében: Pusztai Luca
Írta és rendezte: Formanek Csaba

Senki se …, de mindenkinek!

Rékasi Attila művészeti író színikritikája Formanek Csaba: Senki se mer egyedül élni c. drámájáról a FakTúra művészeti folyóirat színházművészeti rovatában

Pusztai Luca és Formanek Csaba a Senki se mer egyedül élni című drámában a Kettőspont Színház színpadán

Mondták nekem, hogy ez a darab nagyon jó. Csak az a baj velem, hogy több mint 25 éve foglalkozom alkotóművészettel aminek nálam szövődményi is vannak, mint a kovidnak. Például az, hogy a kritika az ember sejtjeibe ivódik. Egy műalkotásnak, műfajtól függetlenül a tökéletesség érzetét kell keltenie bennem. A színdarabokkal a színjátszással kapcsolatban is így vagyok, nem gondolom, hogy egy előadással szemben kevesebb elvárást kellene megfogalmazni, mint mondjuk egy festménnyel kapcsolatban. Egyenrangú minden művészeti ág, ugyanazok az elvárásaim is.

Nagyon szeretem a Kettöspont Színház előadásait, az egyik legjobb teátrum a piacon, de általában mindig találok olyan dolgot, amit azért én nem pont úgy csináltam volna.

Tegnap láttam a Senkisét pótszékes telt házzal ment, fáradt voltam, nem is igazi színházi hangulatban. Nem gondoltam volna, hogy életem egyik, ha nem a legnagyobb színházi élménye varázsol el, elfeledtetve, fáradtságot, hátfájást, háborút, ársapkákat, vagy azok hiányát azaz minden nyavalyát!

Pusztai Luca és Formanek Csaba által megalkotott darab lenyűgözött, ugyanazt éreztem, mint amikor a legkedvesebb festményeim előtt állok, vagy Vivaldit, vagy Metallicát hallgatok.

Progresszív, misztikus, elementáris, finom, brilliáns darab. Mindkét színművész hihetetlen profi átéléssel, végig érzékenyen, hitelesen formálta meg a szerepet. Sallangtalan tiszta minden, a fény, a hang, a díszlet, a világítás Lakatos Dániel felelt a dolgokért, abban sem láttam én hibát.

Ritkán mondok ilyet, de ez egy tökéletes este volt:

Színházművészet magas fokon, műalkotás!

Ady Gimisek a Kettőspont Színházban

Játékos költészet a Kettőspontban

Színváltások fesztivál keretében volt szerencsém láthatni a debreceni Ady Gimnázium előadásában Pozsgai Zsolt, Naplopók című darabját. Debreceni éveimből a gimnáziumhoz sok kedves emlék fűzött ezért tudtam, hogy beleteszik a munkát az előadásokba, színházi élményt várhatok arról nem is beszélve, hogy több ma ismert színészünk jött ebből a műhelyből.

Azt gondolom igazi fesztiváldarabbal érkeztek a hajdúságiak, humorral fűszerezett pörgős előadást láthatott a szép számú közönség.

A magyar költészet nagyjai Ady, Babits, Móricz, Tóth Árpád, Kosztolányi elevenedtek meg egy számomra új kontextusban egymás „riválisaként”, az egyetlen női szereplőhöz fűződő egyéni élményeiken keresztül, ami Ady esetében a szifilisz volt.

A költők mindig közel álltak hozzám, a művészvilág különleges alakjainak tartom őket, nagy élmény volt belehelyezkedni az „életükbe” és -nem tankönyv ízűen- árnyaltságokat megismerni természetszerűen összetett személyiségükből.

Nagyon tetszett, szinte kivétel nélkül minden színész játéka, élmény volt látni a jövőt, hogy van még igény a fiatalokban a színházra, hogy akad még hely Budapesten ahol a vidéken működő műhelyek is megmutathatják tehetségüket!

Remélem lesz még ilyen, gratulálok az alkotóknak! 🙂

/Rékasi Attila Budapest, 2022.05.30/