A budapesti színházi kínálat egyik legizgalmasabb darabját láthatjuk november 21-én, péntek este héttől a Ráday utcában, PIERROT és PRIGOZSIN az élet forgatagában címmel. Véleményemet mégpedig arra alapozom, hogy az előadás egyszerre roppant szórakoztató, ugyanakkor filozófiai mélységeket is feltáró, rendkívül személyes és a poliamoria kérdésének tárgyalásával korszerűnek is mondható. Formanek Csaba írta a könyvet, ám játszótársa, Ács Tamás is komoly részt ad hozzá az alkotómunkához: a karakterek megformálásán túl személyes, gyermekkori „szerelmi” története adja az egyik vezérfonalat. Kétszer láttam a darabot (a premiert és a másnapit), most lesz a harmadik alkalom – úgy tűnik, függő lettem.. – és már e két előadás kapcsán is beszélhetek fejlődésről. Ennek fényében kíváncsian várom, miként lesz egyre szabadabb a színészek játéka! Ács Tamást nézve e két első Pierrot és Prigozsin-on olyan érzésem volt, hogy a már jól ismert, Tamásra jellemző elragadó játék ebben a műben teljesedik ki, végig gyönyörködni tudtam a megformálás szépségében. Formanek remekül hozza a „ellenpont” karaktert, csakúgy mint a Senki se mer egyedül élni című szintén zseniális darabjában. Itt is ő volt meglátásom szerint a „rosszzsaru” és ennek nemcsak orgánuma, a személyiségéből sugárzó felperzselő tüzesség az oka, hanem a sok év színjátszás alatt kialakult játszói képességei. Természetesen a szórakoztató attitűdök tobzódása ellenére nem beszélhetnénk Formanek műről, ha nem domborodna ki a dráma, valamint egy aktuális és fontos társadalmi szintű kérdés. Utóbbi ezesetben az etikus többpartnerűség, azon belül is talán leginkább a poliamoria körül forog: vajon eljuthatunk-e a megcsalással szemben ahhoz a szereteten, tiszteleten alapuló belátáshoz, hogy nincs jogunk senkit kisajátítani, lehetünk-e tragédiák nélkül szabadon szeretni tudó felnőttek?
Nyáron jártam utoljára a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a múlt heti Konferencia előtt, az úgynevezett kipakoláson. Ilyenkor a képzőn tanuló diákok megmutatják az évi termésüket. Máig él bennem az élmény, ami a meghatódásig jutott bennem. Emlékszem, döbbenettel néztem, hogy ezek a zömében 18-25 év közötti „gyerekek” mennyire tehetségesek. A médiaművészet osztályok munkáit leszámítva olyan magas minőségű alkotásokkal, született tehetségek képi megnyilvánulásaival találkoztam, hogy könny szökött a szemembe. Műteremről műteremre járva, Gál osztálytól Filp osztályig végig az járt a fejemben, hogy milyen szerencsés ez a kis Magyarország, hogy ennyi reményteli képzőművész növendékkel büszkélkedhet. Ahogy érzékeltem, a mai fiatalok szeretik a műfaji határokat, vagy úgy is mondhatnám korlátokat a lehető leglazábban kezelni. Gőzerővel törnek be életükbe a médiaművészeti elemek, a festészet is szépen él és virágzik a hallgatók munkáiban, aminek én nagyon örültem. Az az érzésem volt, hogy hiába pár éve vannak a a mesterek között, kész művészek benyomását keltik műveikkel. Ilyen örök emléket nyújtó nyári élményekkel érkeztem újra az egyetem patinás falai közé, a Magyar Festészet Napja rendezőinek meghívására. Nem hallgathatom el, hogy ahányszor belépek a Millennium idején közadakozásból emelt Andrássy úti épületbe, szemem-szám tátva marad szépsége okán. Mégis érzik, hogy az ember a képzőművészek szentélyébe lépett, van egy különös művésztelep hangulata a termeknek, ami engem harminc év fotóművészeti pályám során mindig otthonossággal tölt el. Mindezt csak azért írom, hogy kifejezzem, mennyire jó helyre álmodták meg a szervezők a festészet ünnepnapját, ahol a Mánia és stratégia, válaszutak a kortárs festészetben című konferencián vehettem részt. A hatalmas Barcsay kiállítótérben – amely zsúfolásig megtelt – az idei díjazottak alkotásai adták a méltó hátteret az előadóknak. Dr. habil Erőss István DLA Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora köszöntője után Dr. habil. Ötvös Zoltán DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezető Festészet van című előadásával nyílt a konferencia. Kósa János DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense előadása nagyon érdekes volt számomra, igyekezett történeti betekintést adni az utóbbi évtizedek, beleértve a háború utáni állampárti évek jelenségeit, tendenciáit is. Fontosnak tartom, hogy igyekezett hivatásos művészi szempontokat, értékesítési, galériás összefüggéseket is megvilágítani a Festészet jelene címet viselő értekezésében. Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Agyon definiált festészet című előadása a képzőművészet irodalmi szintű megközelítését adta, fontos hangulatokat, performatív, progresszív szemléletmódot átadva. Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Festészet Napja elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja személyes hangvételű előadásában a festés lelki aspektusait vázolta.
Az előadások sorát egy kerekasztal beszélgetés követte (résztvevők neve lent), ami egy nagyon érdekes, remek beszélgetés volt, minden képzőművésznek érdemes lett volna meghallgatnia. Terjedelmi korlátokat figyelembe véve most csak Dr. Horváth Dániel DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem docensének azon gondolatát emelném ki, hogy ami nem változott az évek alatt: alkotni azért kell, mert nekünk alkotóknak szükségünk van rá. A Festészet Napját díjátadó zárta, én is zárom soraimat egy itt – szintén Dr. Horváthtól – elhangzott gondolattal, ami méltón kifejezi a festészet, az alkotómunka lényegét: „Az alkotás: belső igény a szabadságra”.
Rékasi Attila, Újpest
A Magyar Festészet Napja Alapítvány és a Magyar Képzőművészeti Egyetem tisztelettel meghívja Önt a Mánia és stratégia, válaszutak a kortárs festészetben című konferenciára és díjátadóra a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Aulájába!
2025-ben rendhagyó módon a Magyar Festészet napja idei díjazottait bemutató pop up kiállítás mellett egy a magyar festészet jelen helyzetét megvitató, illusztris előadókat felvonultató konferenciával ünnepeljük a Magyar Festészet Napját.
A konferencia célja, hogy körbejárja a kortárs festészet hatását a mai művészeti és kulturális életre, és megvitassa azokat a feladatokat és lehetőségeket, amelyekkel a kortárs művészek szembesülnek napjainkban.
Program
15.00 Köszöntő Beszédet mond: Dr. habil Erőss István DLA Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora
15.05 Festészet van Előadó: Dr. habil. Ötvös Zoltán DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, tanszékvezető
15.25 A festészet jelene Előadó: Kósa János DLA Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense
15.50 Agyon definiált festészet Előadó: Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
16.15 Festék, szín, fény Előadó: Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Festészet Napja elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
16.35 Szünet
17.00 Kerekasztal beszélgetés Moderátor: Dr. Tayler Patrick Nicholas DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem adjunktusa Résztvevők: Dr. Horváth Dániel DLA festőművész, a Magyar Képzőművészti Egyetem docense, Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, Stefanovits Péter Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője, Szurcsik József Munkácsy-díjas festőművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Tenk László Munkácsy-díjas festőművész, a T-Art Alapítvány alapítója
18.00 Szünet
18.10 A Magyar Festészet Napja 2025. évi díjazottjainak kiállítása és a díjak ünnepélyes átadása
Tegnap este nagyon nagy érdeklődés mellett nyílt meg az újpesti Vészkijárat Galériában Józsa Pál szobrászművész GÚZS című tárlata. Jó érzés ekkora tömeget látni egy galériában, sok szaladgáló gyerekkel, akik nagyon jól érzik magukat és remélhetőleg idővel galérialátogató, művészetszerető felnőttekké cseperednek. A tárlatot Lelkes A. Gergely festőművész nyitotta meg, felolvasott írását mitológiai utalásokkal színesítette. A kiállítótérben a kőből készült szoborkompozíciókon kívül betekintést nyerhettünk a hivatásos művész néhány nagy méretű grafikai lapjába is. Nekem személy szerint ezek a lapok jobban vonzották a tekintetem, több jelenlévő barátom és most megismert kedves kiállításlátogató viszont a szobrokat méltányolta. A felnőtt látogatók és a gyerekek is kíváncsian simogatták a simára csiszolt felületeket kedvenc alkotásaikon, ami e tárlat esetében egyáltalán nem volt megtiltva. A vészkijáratos események mindig jó hangulatúak, az alkotók jó néven veszik, ha beszélgetések alakulnak és az esetleges kritikát is jó szívvel meghallgatják. Nekem rendre az a benyomásom, hogy Miksa Bálint festőművész galériavezető egyfajta vitaműhelyként is tekint a művészközösségre, ezzel is fejlesztve a minden korban ildomos, de felgyorsult világunkban kiemelten fontosnak nevezhető nézői és szakmai kritikai diskurzust. Túlzás nélkül állíthatom, nemcsak művészeti ízlést, de közösséget is épít hiánypótló, önzetlen munkájával. Józsa Pál személyében egy kedves, toleráns művész személyiséget ismertem meg, aki nyitott a világra, művésztanári és családfenntartó munkája mellett egy hivatásos művészhez méltó teljes életművet igyekszik megteremteni, amelynek legfrissebb manifesztumait tekinthetjük meg bejelentkezés után a hajógyári szigeten.
Rékasi Attila, Újpest
A Galéria ajánlása: Tömbszerűség, összekapaszkodó, egymáshoz szoruló formák, nehéz, kemény anyagok… Józsa Pál végtelennek tetsző életenergiái keresik a szabad szárnyalást a szobrai és rajzai által Gúzs c. kiállításán a Vészkijárat Galéria terében a Lelkes A. Gergely festőművész által prezentálandó megnyitón, majd még közel egy hónapon át. Szeretettel, barátsággal várunk minden érdeklődőt!
Fotó: Rékasi Attila (műteremlátgatás az előző Hajógyári KultFeszten) A Népsziget egy százötven éve intenzív emberi hódítás alatt álló, mégis természetközeli mikrovilág, egyben a nehézségeken edződött, ezért nagyon is különleges művészi értékek, újító szellemi energiák egyik fontos származási területe már régóta. Azért is lehet ez így, mert a művészek elemi joga és érdeke a szabadságuk, az … Olvass tovább
Képvers: Rékasi Attila Van-e még értelme klasszikus verseket írni?Van-e még értelme írni?Van-e még értelme gondolkodni? Van-e még értelme klasszikus fotográfiákat készíteni?Van-e még értelme képet készíteni fényképezőgéppel?Van-e még értelme értelmet keresni?
Kritika és fotó: Rékasi Attila Beharangozómban már megírtam, miért akartam ellátogatni a Sziget Fesztiválra, és mit jelent nekem a Faithless zenéje. Kritikai írásomat egy rövid élménybeszámolóval kezdeném, amely ugyan nem közvetlenül a zenéhez kapcsolódik, hanem az újságírói etikához. Megígértem egy újpesti hölgynek – aki egyik Sziget-publikációm alatt a szervezők „valagtisztítójának” nevezett, nem éppen ily szofisztikáltan … Olvass tovább
Tudósítás és fotóriport: Rékasi Attila Alkotóként szeretem bejárni a tereket olyankor, amikor még nem telnek meg emberek tömegeivel. Ilyenkor készülnek a fotók, a jegyzetek, a kritikák. Ma is a Szigeten leszek, a zárónapon. A most közölt tudósításom – a lenti galéria képei – egy fotóriport arról, milyen terekbe, milyen hangulatokba érkeztek meg a szigetlakók a … Olvass tovább
Szöveg és fotó: Rékasi Attila Először voltam a Sziget fesztiválon – és ezzel még mindig nem előztem meg Szinetár Miklóst az „elmaradók versenyében”. Kossuth-díjas rendezőnk ugyanis 95 évesen, idén debütált a fesztiválon, és első alkalommal „rúgta a port” a Hajógyári-szigeten. A nulladik napra érkeztem, kíváncsiságból: hogyan épül fel egy világhírű rendezvény? Újpesti lakosként évről évre … Olvass tovább
Írás és illusztráció: Rékasi Attila El lehet-e veszni több tízezer ember között úgy, hogy közben közelebb kerülünk önmagunkhoz? A Sziget ezt az ellentmondást ígéri – mi pedig utánajárunk, igaz-e. Nem voltam még a Sziget Fesztiválon. Sokáig azt képzeltem, úgy érezném magam ott, mint a fotómon a kavicsok: egy a sok közül, egymásba simulva, mégis külön. … Olvass tovább
A Bartók Béla Boulevard Egyesület a Bartók Béla úton és a környező utcákban működő boltok, helyek, egyesületek ernyőszervezete, és minden évben remek programokat szerveznek, hogy megismertessék a városlakókat a környék sokszínű kulturális kínálatával. Tavaly az Eleven Ősz programsorozat keretében láttuk a Feneketlen-tó partján Nagy Regina rendezését, a Lebeg a világot, és azóta követjük, milyen programokkal kínál meg minket a környék. Ide költözött a 2018-ban Tallér Edina és Gerner Csaba által alapított Másik Műhely, a Bartók Béla út 112-ben várja az alkotni vágyó érdeklődőket. A kerületet még vonzóbbá teszi számunkra, hogy itt működik a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium, ha hozzájuk megyünk előadást nézni, gyakran hangolódunk a Bartók Béla út valamelyik hangulatos kávézójában az élményre. Ezért találtunk rá a Kreatív Kanyargás nevű kellemes szombat délelőtti programra, amikor is hat kreatív műhellyel és egy varázslatos kávézóval ismerkedhettünk meg. Kalauzunk, aki terelgetett minket és szelíden, de határozottan ügyelt az időkeret tartására, Viczay András volt, aki az esemény fotódokumentálását is vállalta, a képek hamarosan láthatóak lesznek az eseményoldalon.
Első megállónk a Bartók Pagony Könyvesbolt kerámiaműhelye volt, amit a Noha Stúdió és Alkotóműhely alkotói vezetnek. Az egészen kicsiktől a felnőttekig , akár családoknak is ajánlanak foglalkozásokat, lehet szabadon is alkotni, de vannak tematikus kurzusok is, ha valaki szereti, ha valamilyen sorvezető segítségével kreatívkodhat. Nagyon sokat megtudhattunk a különböző agyagfajtákról és mázakról, az agyag előkészítéséről, az égetés folyamatáról. Sajnos, itt az időkeret szűkössége miatt nem volt lehetőségünk készíteni valamit, de azért az ismerkedésre kézbe vehető csipetnyi agyagból hoztunk magunkkal.
Innen egy egészen másik dimenzióba csöppentünk. Az Orlay utcában bújik meg a Kiss Áron Magyar Játéktársaság, ahol Maruzsné Kovács Éva – Mesés világom című népviseletes baba, játék, festmény kiállítását nézhettük meg. Miközben hallgattuk az alkotó meséit az első népviseletes babáktól az orosz védőbabák történetén át a manók, sárkányok vagy boszorkányok születéséig, akinek kedve volt, labdát vagy karkötőt nemezelhetett. Már el is felejtettük, milyen végtelenül egyszerű technika ez, amivel a gyapjú színpompás anyagából hipp-hopp gyönyörű tárgyakat készíthetünk különösebb technikai virtuozitás nélkül. A vállalkozó szelleműeket a séta után szívesen várták vissza a társaság tagjai, hogy elkészítsék saját babájukat. A megtekintett kiállítás még egy hétig lesz nyitva, aztán egy új installáció várja az érdeklődőket.
Hihetetlenül szimpatikus kezdeményezés a Kredenc Műterem. Olyan ötvösök alapították, akik szívesen osztják meg tudásukat és eszközeiket azokkal akik érdeklődnek az ékszerkészítés iránt. Az egészen kezdőknek szóló, kedvcsináló workshopoktól egészen a profik számára biztosított műhelybérlésig nagyon széles palettán mozog a kínálatuk. Számunkra a jegyespárok közös karikagyűrű-készítése tetszett a kínálatból a legjobban, nagyon romantikusnak találtuk az ötletet. Kipróbálhattuk a fémpecséttel díszítést, ami tényleg pont annyi idő alatt kivitelezhető, ami a húsz fős csoportunk rendelkezésére állt.
Itt most sok-sok kép következik majd, ugyanis az ArtEcho Egyesület barlangjának minden négyzetcentimétere rejt valami különlegességet. A tagok saját projektjeik mellett filmeknek és színházaknak is dolgoznak, lehet, hogy már találkoztunk is tudtunkon kívül a munkáikkal. Ezek mellett mindenféle izgalmas workshopra is várják az érdeklődőket, legutóbb tökfaragó foglalkozásuk volt. Minket 3D-nyomtatott összerakható figurákkal vártak ezen a délelőttön. Képzeljétek el, hogy a Kinder-tojás strucctól származik, és összerakható T-Rexet, Star Wars űrhajót vagy zombit rejt. Mintha hamarabb jött volna a karácsony! Mi ezt a zseniális kutyát választottuk:
Innen utunk a Figaro Bűvészboltba vezetett, ahol egy mini bűvészshow volt a jutalmunk, és egy kártyatrükköt is megtanulhattak az ügyes kezűek, sőt a kellékeit is hazavihettük. A Figaro Bűvészbolt családi vállalkozás, id. Szabó István (művésznevén: Figaro) alapította meg az üzletet 1969-ben, amely azóta is itt működik a Bartók Béla úton, már a harmadik generáció viszi a legendás boltot. Nem csak bűvészkellékek szerezhetőek be innen, de Bűvész Suli is működik náluk, 9-14 éves gyerekeket várnak szombati alkalmaikra.
Az ArtMasters Kreatív Műhelyben igazi zen-élmény volt a fakorongokra való közös festés. Az élményfestés mellett rengetegféle programot kínálnak, nekünk a minikert-készítés volt a kedvencünk. De lehet náluk varrni, makramézni, teát készíteni és még rengeteg más kreatív tevékenységben elmerülni. Legközelebb a BUM Fesztiválon lehet velük találkozni november 14-16 között.
Az utolsó megállónk a Kosztolányi Dezső tér egyik kincseskamrája, a Kornél Galéria, Bolt, Kávézó volt. A finom lattét, amire meghívtak minket a szervezők, csak ráadásnak éreztük a környezethez képest. Hatalmas gyűjteményük van különböző ékszerekből, füzetekből, színezőkből. Mi leragadtunk kedvenc illusztrátorunk, Rófusz Kinga megvásárolható munkáinál, ki is néztünk párat karácsonyi ajándéknak.
Nagyon tartalmas délelőttöt szervezett nekünk a Bartók Béla Boulevard, köszönet érte. Reméljük, sok hasonló programban lesz még részünk. Más kerületben lakóként nem csak jól szórakoztunk, de nagyon hasznosnak is éreztük, magunktól biztos nem találtunk volna rá ezekre a csodálatos helyekre.
Volt szerencsém részt venni a megnyitón, és azóta is, ha eszembe jut a Kozmikus séta című tárlat, nagyon jó emlékek kerítenek hatalmukba. Buchholz műveivel most találkoztam először; intim, kis méretű festményei mély, az érzelmekig hatoló benyomást tettek rám. Egy rendkívül szenzibilis, az anyaggal sajátosan elmélyült viszonyban lévő alkotót ismerhettem meg. Minden kép egy külön világ illúzióját kelti bennünk, miközben a valós látvány helyett a szerző belső szín- és formaalkotási szándéka érvényesül.
Jövő héten kedden, este hat órakor tartja a művész a záró tárlatvezetést. Látogassanak el Újpestre, ismerkedjenek meg vele, valamint Miksa Bálinttal és az általa vezetett művészközösséggel! A hely hangulata kiváló – csak ajánlani tudom.
Rékasi Attila, Újpest
Még egyszer kozmikus sétára hív minden érdeklődőt Buchholz Zoltán a Vészkijárat Galériába. Kiállításán elsősorban festői grafikáit mutatja be. Mély és varázslatos terekbe vetett, vagy azok lényegeként lebegő alakokkal bolyonghatunk a képei által. Kérdezhetünk a művésztől, megismerhetjük a motivációit és megoszthatjuk vele szabadon a saját megéléseinket. Kötetlen, barátságos esemény ígérkezik.
Szorcsik Kriszta és Zoltán Áron színművészek alkották meg ezt a nem hétköznapi színházi estet, amely a vajdasági költő versein keresztül vezet be bennünket az emberi lét kérdésein túlhaladva a párkapcsolati dinamikáink mélyebb világába. A belvárosban látogatható KuglerArt Szalonba most először kapott meghívást a FakTúra folyóirat Zoltán Áron részéről. A lakásszínház nem új keletű forma a sokszínű művészettől színes fővárosunk kulturális kínálatában. Én személy szerint most voltam először ennyire intim teátrumi közegben, ahol a „színpadtechnikai” szcenikai elemek nemhogy minimálisak, hanem szinte konvergálnak a nullához. Van azonban helyette más. Hihetetlen „közelség”, alkotói erőtér az előadókkal. Ezt azért merem állítani, mert úgy érzékeltem, hogy jelenlétünk, reakcióink, energiánk, kisugárzásunk mintha visszahatott volna a játszókra. Legalábbis azt az elementáris energiát látva, amit Kriszta és Áron árasztott magából, csak erre tudok gondolni. Önmagában az energia viszont kevés, ha nincs mögötte mesterségbeli tudás, tehetség, akarat, alázat, értő írói-rendezői munka. Az Elmecirkusz esetében mindezt a munkát szintén Szorcsik és Zoltán végezte el. Meglátásom szerint ez nem gyöngítette, hanem éppen erősítette a produkció minőségét. Azt gondolom, nagyon értő, lényeglátó versválogatás adta meg a darab testét, amit szépen dramatizáltak mindenki életére reflektáló jelenetekké. Erősség, hogy „történetet is kaptunk”, értem ez alatt, hogy nem verspirulák beadagolása történt, hanem egy versekkel való gyógyító áramlás, amelynek több dramatikai és szcenikai csúcspontján a katarzis is megélhető volt, ahogyan azt az egyik néző, Fecske Fanni is papírra vetette (forrás: Facebook Elmecirkusz oldala). Számomra nagyon sok meglepő, vagy szokatlannak, akár merésznek is nevezhető interpretációs megoldást is tartogattak az alkotók. Ezek a megoldások karöltve Sziveri érzékletes és „húsbavágó” költészetével egy olyan színházművészeti előadást teremtettek, amely egyaránt volt alkalmas a költői és a drámai nagyság szívhez szóló kifejezésére. Összességében elmondható, hogy egy különleges, magas nívójú színházi élményben lehet részünk kiemelkedő színészi játékkal, egy varázslatos egyedi helyszínen. Következő eladás november 10. hétfő 19:00. Ne hagyják ki! Magam a FakTúra folyóirat nevében csak ajánlani tudom!
Sziveri János, a tragikus sorsú vajdasági költő zseni 2024-ben ünnepelné 70. születésnapját. Örökérvényű, ma is égetően aktuális és különleges humorú műveiből két színész összegyúrja a maga Sziveri-drámáját, miközben fokozatosan megnyílnak egymásnak, és feszegetik a szövegek, formák és saját idegrendszerük határait.
Sziveri János műveiből írta és játssza: Szorcsik Kriszta és Zoltán Áron
Producerek: Pinceszínház, KuglerArt, Transzformáció Alapítvány és VerShaker Produkció A program megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
keresztes zoltán underdogimages fotóművész kiállítása, fotó: magánarchívum
Kereszetes Zoltán fotóművész a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagja, a Fuga kortárs művészeti központban tulajdonosait veszített tárgyak nyomába ered, megpróbálva a szinte lehetetlennek tűnő feladatot, hogy a fotóművészet nyelvi, formai sajátosságaival töltse fel az elárvult holmikat. Ezek a valamikor nagyobb becsben tartott tárgyak a kiállítótérbe landolva, a róluk készült alkotások által próbálják bizonyítani fontosságukat, a világhoz való viszonyukat. Az alkotó igyekszik a tárgyak lelkét bemutatni, úgymond megszemélyesítve, személyiséggel feltöltve azokat, miközben azzal a társadalmi kérdéssel is foglalkozik, mit kezdünk a minket elárasztó, figyelem, újrahasznosítás hiányában szemétté avanzsáló entitásokkal. E hét vasárnap lesz ennek a nem mindennapi ötleten alapuló, szokatlan installálású tárlat finisszázsa, éljenek a lehetőséggel és látogassanak el a Fugába.
Rékasi Attila, Újpest
November 2-án este 7-kor bezár keresztes zoltán underdogimages tulajdonosaikat vesztett tárgyak szubjektiv és pontatlan leltára című kiállítása. A záróeseményen Marno János versei hangzanak el. Közreműködik Persányi Zsófi, Radnóti Róza és Rozs Tamás.
Az újpesti Szindbád gyalog indult a vasúti hídnak. Jobb kívülről szagolni a gőzmozdony pöfékelte buja füstpamacsokat, s jobban látni annak a Duna vizére rajzolt, hullámokkal cicázó gomolyait, ha gyalog kél az ember – igazolta magában döntését a férfi, dacára sajgó tagjainak. Amúgy is asszonynépnek való a melegded szalonkocsi. Aki éhet akar nyerni a római parti csemegékhez, az biz nem ül vasparipára – dörmögte orra alá. A kiadó sem fizetett, azt a keveset ne jegyre költse, ki csak jambusokkal tudja tölteni a magyar kincstárat. Lenézett. Milyen szédítőek ezek a vashidak, de hasznosak – merengett Szindbád. A megyeriek úszhatnak, míg ő száraz lábbal azon mélázhat, ifjúsága reményteli, karcsú szoknyái ezek a pilonok. Ejh mennyi kíváncsiság dohogott akkoribb a legényben: mit rejthetnek azok a szoknyakelmék, s vajh a szebb, finomabb kelme alatt szebb, finomabb lábacskák rejteznek? Nem nyughatott, míg ki nem derítette, s lebbentett ezért számát se tudja mennyit, s még képzelt hozzá, ahányat látott. A víg molnárnétól a Wolfner bárónéig volt szoknyák lebbentője, lábacskák erdejében bolyongva kereste a bizonyost, a megnyugvást. Nevetést, könnyeket, boldogságot, bánatot talált, de soha meg nem érkezett, folyvást úton volt. A gondolatok. A leggyorsabb gőzösök a gondolatok! Még fel sem nézett a szoknyák feletti szépségekre, a szegecselt vashíd karcsú K betűire és már Buda földjét tapodta. Ilyenkor mindig visszanézett szeretett Újpestjére és ezt gondolta: lapos mint a guta, mint a pelyván nevelt lánka, ám téved, ki úgy hiszi, hogy csak a telt, duzzadó kebel olthatja vágyát a férfiúnak, hiszen ezer színe van a szépségnek. Klárák, Klotildok, Kingák óhhh, éltek-e még, gondoltok-é a ti Szindbádotokra, úgy ahogy ő Újpestjére, s remeg-e még ajkatok a csókok emlékétől? Mily nehéz elengedni azokat a szattyán finom kacsókat, a lefejtett csipkekendőket.. hová lett a fiatalság, hová lettek a Római part ízei? Ezen töprengett Szindbád, s közben sétapálcájávál megkocogtatta a híd utolsó vaskorlátját. Visszaviszel még – vonta kérdőre -, vagy itt ér az elmúlás a csónakházak, vendéglők és cigányprímások között? Ritkán telíti tagjait már a vágyakozás, de most ráfordulva a dunaparti sétányra összefutott a nyál a szájában, ráncos arcára aprócska mosoly húzódott a toluló emlékektől. „Ejh, vajon ott szolgál-e még a Bivalyos vendéglőben az a minden hájjal megkent pincér, bizonyos Vendelin, kinek asszonyát megszöktettem anno, mikor még nem gondoltam a holnappal? A békási vagy az endrei böllértől hozzák-e manapság a csontot a velős pirítóshoz? A békásit ugyanis nem szenvedhetem, igen közel esik Budához, ott gyönge szénán tartják a jószágot – az intézőtől tudom – s a rosszul hízlalt marha veleje olyan, mint a fűrészpor, csak morzsol az ember szájában, nem ken az semmit, nyelhetetlen. S a kenyeret helyben sütik-e még vagy a Moskovitzék budai üzletéből való? Tudni illik, hogy csakis a helyben sütött kenyéren olvad jól a velő. Annak útja a kemencéből egyenesen az asztalra vezet, ezért vágata még friss, s kívül ha meg is pirul, belül omlós, meleg, mint az érintetlen női öl.” Eképp morfondírozott Szindbád régi törzshelyéről, hol minden reménye szerint új séfet vettek azóta, mert az a kutyaütő, akit Vendelin oly bőszen rekommendált ‘897-ben – gyalázat! – nem Mildenbergertől hozatta a Sert! Nem ettől a tisztességes, újpesti zsidó embertől, aki az égért be nem csapna senkit! Úgy Pesten, mint Budán, csak az ő nektárjának van három ujj habja, ami néki a serital frisseségének kizárólagos bizonyítéka. Mildenberger sere, mint az érett asszony csókja: keser, de jólesőn csiklanja a szomjúhos férfi ajakát. „Ha jó ebédet ádnak ma, tán még a csónakházba is befordulok, s ha Clark Ádámot már le nem is győzhetném, még mindig oly szép mozdulatokkal evezek, mint ő, amikor elvitte az érmet az orrom elől. Lágy most a Duna, hívogat. Micsoda bohém, izgalmas, nagy időket éltünk akkoriban itt a Rómain! Nyár, forróság, szerelem.. – mintha a sétálóknak beszélt volna, ám a parton egy lélek nem járt. Szindbádnak most tűnt fel, hogy egy szál felöltőben rója útját, holott sál is elkélne már, rigóké helyett varjak károgása üti a fülét. Felemelve fejét elbizonytalanodott, több a zöld még, alig köhög a sárga. Maholnap november, hát mi ez a zölden hagyott rengeteg? Hova tűntek a fabódék, miért magasodnak tükrözőszemű bérpaloták? A Légszesz utca fennebb van, rossz irányba fordultam volna a hídról? – kérdezte fennhangon magától, majd újra visszatért gondolataihoz. Nem… nem… itt az első csónakház, de zárva: mégiscsak ősz lehet. Megkésett ősz. Nem is baj, jól illik egy megkésett élethez. Ez marad már nekem, az újpesti Szindbádnak, aki fiatalon is öreg volt, vagy annak tűnt. Gyorsan élt, mert olyan volt a harmincas évek, hamar cseperedtek akkortájt a költők. Ez marad nekem, a zöld lombok közé lassan bekéredzkedő sárga, vörös majd barna levelek szimfóniája. Gondosan hintett betűk ezek a levelek, szavakká csomósodnak és elhitetik velem, hogy van történetem, hogy nem bolyongtam hiába, hogy az a sok könny az asszonyszemekben nem illúzió volt csupán. Így tűnődött tovább, ballagva a Római őszében, merengőn idézve hajdanvolt szerelmei alakját, s bár egyik karcsúbb és csinosabb volt mint a másik, szomorúan nyugtázta, hogy minden nő arca olyan, mint a másiké. Hogy a nők: egyformák. A Fellininél jobbra fordult. Alászállt a színes korlátok között és – mintha a hídon térne vissza -, besétált a Dunába, szeretett Újpestje felé véve az irányt.
Miksa Bálint festőművész írása, fotó: Rékasi Attila
Bár részben szervezőként és a Népsziget művészeti életében aktív művészként írok, de egy elképzelt külsős látogató sajátos impresszióit vizionálom az alábbi beszámolóval.
„Kreatívan” kiakasztott távirányítású kapuzaton léptünk be a telepre. Az érzékelőre egy műanyag elektromos doboz fedelét drótozta valaki a szabad ki- és bejárásért, a túloldalon pedig egy felszegezett kartonhulladék takarja az infraszemet. Ebből is látható, hogy a terület tulajdonosa nem volt tevőleges partner az eseményen, hanem inkább egy kalóz akció izgalmaiba csöppentünk.
Régi raklapra szögelt fesztiváltérkép és programplakát fogadott néhány lépés után. A költségvetés szerénysége itt volt tetten érhető, de azt is jelezte mindez, hogy erős szervezői akarat ment szembe az akadályokkal.
A telep főutcáján néhány kevéssé átlagos öltözetű ember sétálgatott, vagy kis csoportokban beszélgetett derűsen.
Balra, a térképen is jelzett C épületben csend honolt és sötétség. Az ott egyébként serényen munkálkodó szobrászművésznek, úgy tűnik pont erre a közös művészi kiállásra időzítve akadt fontosabb dolga. Ám a szomszédos B épület erőteljesebb életjeleket mutatott.
Már a bejárat környéki falakon a Dokk Stúdió különösen, karakteresen izgalmas, organikus formákban és remek, zöld-narancs színállásban tobzódó fényfestése kápráztatott el, ami belépve titokzatosabb felvillanásokba csapott át. A lépcsőn járó közönség óriásokká duzzadó árnyait, úgy tűnt, hogy mindenki fotózni akarta. A klasszikus Kádár-kor zsigereinkbe égett formavilágát őrzizte a lépcsőház, amelyben felkaptattam az emeletre.
Még nem volt teljes sötétség odakint, ami meglepetésszerűen derült ki a Dokk Stúdió tereibe lépve. Nagy ablakaikból kitekintve rózsaszínben és lilákban derengtek az újpesti házak az őket tükröző hajós öböl túlpartján. Fiatal művészek és barátaik örültek nekem, amikor betoppantam. Sört nyomtak a kezembe, majd merészen rendezett kiállításukba vonzottak. Nagy méretű, grafikai ihletettségű, de vadul tobzódó képfelületek /Sándor János/ és erős relief kísérletek /Tolmár Bence/ fogadtak, majd intenzív vörösben fogalmazott, örvénylő növényi reminiszcenciák /Garancsi Tilda/ váltakoztak repetitívebb előadású zöldekben tartott szélesebb táj-érzetekkel /Rozman Csenge/ és a mindezekkel összefüggő rajzi vázlatokkal. Az utolsó fakkban lassúbb felfoghatóságú, kevésbé érzéki, mint inkább intellektuális térinstalláció fogadott /Tolmár Bence/. Igyekeztem rászánni a kellő időt. Valamiféle szabadulás misztériumot érzékeltem itt kibontakozni.
Elvileg sietnem illett volna, hiszen rövidesen ígéretes kiállítás-megnyitón lett volna a helyem, de azért még betekintettem Anna Rjabcsevszkaja, orosz festőművész új műtermébe. Még csak alig egy hónapja foglalta el a stúdiót, de már jól belakottnak érzékeltem azt. Szőnyegek, antik bútorok keveredtek az öblös térben dobszerkóval, bicikli vázzal és óriási, felszerelendő régimódi, pályaudvarokat is megvilágítani képes lámpatestekkel. Új, illetve éppen készülő festményeket is láttam a falakon és állványokon. Biztos kezű, de levegősen friss ábrázoló munkákat szemlélhettem hol lovas, hol pedig vitorlás kikötős, néha polgári miliőbe helyezett társas viszonyos tematikákban. Az asztalon jól megfértek az aprósütemények, kencés kaják, borok, vodkák egy pompás Nicolas de Stael albummal. Széles mosolyokkal beszélgetett itt éppen 15-20 vendég angolul, oroszul és magyarul.
Tovább sietve Kiss Gézával, a mindennel kísérletező művész arccal futottam össze, aki apró műtermébe invitált, ahol színes lámpafüzérek közt meglepő tárgyak installációi bukkantak fel. A folyosó falain egymást kiegészítve függtek az Ő filozofikus objektjei Anna virtuóz képeivel.
A szabad levegőre érve érzékeltem, hogy besötétedett és idővel többen lettünk. A Vészkijárat Galéria felé sétálók között több régi ismerőst fedeztem fel. A macskaköves útról éppen csak bepillantottam egy gyönyörűen felújított szobrász műterem kitárt ajtaján, ahol a fényözönben hívogatóan nekem való zene szólt és fiatal művészek gyülekeztek a közelgő, méltó avatási szertartásra. Ide még vissza kellett térnem, de most Buchholz Zoltán kiállításán volt éppen a helyem.
A G épület sárga fa ajtaján keresztül és kongó lépcsőin értem fel az .észkijárat feliratú vasajtóig. Sokan eljöttek, így kissé nehezen fértem be a nem túl nagy térbe, ahol az ipari hulladékokból is képesek voltak az itteniek jól funkcionáló galériát rittyenteni. Ráadásul ez a hely már több, mint 5 éve színesíti rangosan a budapesti képzőművész szcénát. Jellemzően öten „lakják” az e térből nyíló műtermeket. Kozák Kata festőművész betegen is eljött megmutatni a többnyire a régi hajójavító üzem és a telepet körülvevő vízi élet jeleivel foglalkozó műveit a saját műterem részében. Érthető okokból neki hamar haza kellett térnie. Nagy Edit festőművész, akinek a műtermét a szakadatlan kísérletezés szelleme lengi be és aki ugyanakkor a szoros személyesség hitelesítő erejével dolgozik, csak viszonylag későn érkezett meg. Dömötör Sámson László műterem falaira bekukucskálva humorral, iróniával és provokatív hangvétellel átszőtt objekteket, izgalmas tárgy gyűjteményeket, a neve alatt kiadott verses köteteket láthattunk. Az objektum mélyén nyílt Kotormán Ábel szobrászművész stúdiója. Ő ennek az estnek a szervező motorja volt. Munka területe ezúttal tágas, rendezett képet mutatott éppen. A falakon jól néztek ki absztrakt, snitzerpengés reliefjei, ugyanakkor a polcokon és posztamenseken megcsodálhattuk a méretek és dimenziók széles skáláját bejáró figurális munkáit is. A kiállítótérből egy apró előtéren keresztül nemcsak a konyhába, hanem még az én (a szerző) műtermembe is beléphettünk, ahol a falak előtt 10-15cm-re lebegő, szabad sziluettes festmények tucatjai voltak felfedezhetők.
De ekkor elég lett a kóválygásból. Erőteljes női hang kért figyelmet a Galériában. Tulajdonosa a titokzatos Szép nevet viseli és hamar kiderült, hogy felkészülten, összeszedetten és kiváló irodalmi vénával megáldva vezetett be minket Buchholz Zoli kozmikus terekben sétáló, átszellemült grafikai világába. A végén hosszas, őszinte tapssal fejezte ki a közönség, hogy mindkettejük produkciója igen meggyőzőre sikerült. Ezután a Vészkijárat Galéria és Műteremközösség tereinek mélyéből nyíló virágos teraszon és a „szalonban” is otthonosan terjedt szét a tovább beszélgető, poharazgató, aprósütit és zsíroskenyeret majszoló, életteli társaság.
Rövidesen az innen még beljebb nyíló nagy terembe szólították az érdeklődőket, ahol Dömötör László „Ez nagyon állat” című verses leporelló könyvének a bemutatójára ülhettünk be. (Az ehhez szükséges széksorokat Buddha Tamás képzőművész végleg bezárni készülő itteni műterméből adta kölcsön, bizonyítva a kollegális összefogás lehetetlent nem ismerő jelentőségét.) A kezdődő könyvbemutatón teltház volt és a szerző frontális előadói attitűdöt követve olvasta fel kicsiknek és nagyoknak egyaránt javasolt állatos verseit, amelyeket Szerényi Gábor és Homolya Gábor humorral átszőtt illusztrációi, nagyban kivetítve tettek még izgalmasabbá.
A környező falakon a szintén szobrász párjával együtt a Népszigetre frissen települt Ecsedi Zsolt szobrászművész klasszikus szobrászatot idéző, 3D printekben átírt reliefjei voltak nagy számban megtekinthetők. Szó volt itt egy leszervezett, sok jót ígérő improvizatív színházi előadásról is ezt követően, de sajnos több színész hirtelen lebetegedése miatt azt törölni kellett a programból. Így viszont több idő maradt felszabadult beszélgetésekre, a nyitott műtermekben folyó elmélyültebb diskurzusokra, ismerkedésre.
Egy nagyszerű koncert várt ekkor a már említett Anna Rjabcsevszkaja műtermében. Egy klasszikus rock felállásban színre lépő négy tagú zenekar debütált itt Columbiai ritmusokat idéző produkciójával. A magas szintű zenei élményt adó formáció különlegessége, hogy minden tagját Mártonnak hívják.
E „hangverseny” után egyre felfokozottabb zsongás szűrődött fel ide Szaka Vivien és Kecső Kristóf szobrászművészek srégen szemben álló épületbeli vadiúj műterméből. Ott kihagyhatatlan parti ígérkezett. Így a többi helyszín nagyrészt elcsendesedett és Kristóf őszinte, személyes köszöntőjével, majd általános pezsgős koccintgatással „hivatalosan” is felavatottá vált a stúdió. Én még időben érkezve befértem a tágas, világos térbe, de mögöttem sokan már csak a kitárt ajtón kívülről tudtak hallgatózni és beleskelődni. A két szobrász óriási, több hónapos munkával nyitott itt egybe apróbb tereket, rakta rendbe az ablakok sorát, glettelte és festette ki az ipari nyomokat őrző falakat és mennyezeteket, épített ki új víz és villanyrendszert, fejlesztett fel grafikai műhelyt, otthonos konyhát, tisztességes vizesblokkot. Vivien organikus szemléletű, antropomorf indíttatású, de merész, letisztult absztrakcióba átcsapó szobrai és Kristóf elképesztő szigorral, lemezhegesztéssel alkotott végletesen redukált plasztikái uralták náluk az atmoszférát. Remélem, hogy sokáig élvezhetik mindezt árvízmentesen, amihez ezen a környéken több éves viszonylatban már sok szerencse is kell. Az avató ünnepi besűrűsödése után újra megszólalt az egyre hangosabb zene, majd hajnalig tartó laza, táncos mulatság kerekedett.
Néhányan még, visszaszivárogva a többi műhelybe folytatták félbemaradt csendesebb beszélgetéseiket. Pontosan hajnali 3 óra 5 perckor, amikor az utolsó szervező becsukta maga mögött a kiskaput, az idei, és első, színesen és vidáman kavargó Népsziget Kult Est, mintha meg sem történt volna, átadta helyét a hűvös hajnali fuvallatnak és a néptelen csendnek.
Kritika: Rékasi Attila, fotó Kovács B. Gábor kurátor
Kovács B. Gábor kurátor válogatása segíti a látogatót Farkas György, harminc éve elhunyt hivatásos festőművész sokoldalú munkásságának megismerésében. Az értő és igényes szelekció betekintést enged a különböző korszakok ikonikusnak mondható alkotásaiba. Farkas világa nagyon személyes, ugyanakkor a korára jellemző nonfiguratív tendenciákra is érzékenyen reagál, ám nekem az az érzésem volt, hogy nemcsak „trendiségből” foglalkozik az absztrakcióval. Belső érdeklődése és formabontó igénye vezeti a látvány, a tér felbontására, majd szuggesztív, hol lágy, hol temperamentumos újraépítésére. Festészete számomra erősen kötődik a tájhoz, ugyanakkor a hagyományokhoz, „népkultúrához” is. Bár a képek befogadhatóságát kicsit nehezíti a helyszín adottsága, a képek könyvespolcok feletti installálása – láttam ilyet Újpesten is, ott is zavart-, véleményem szerint komoly kvalitásokat is fel tud mutatni, meg tud csillantani ez a tárlat.
Rékasi Attila, Újpest
Farkas György festőművész idén 30 éve hunyt el. Tiszteletére, a Török utcai Könyvtárban második alkalommal mutatjuk be rendkívül széles és izgalmas művészetét az érdeklődőknek. Az OKN 2025 programsorozat keretében egy kötetlen beszélgetésre, tárlatvezetésre hívjuk vendégeinket, olvasóinkat október 8-án. A kiállítás november 7-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.
FSZEK Török utcai Könyvtár, 1023 Budapest, Török utca 7-9.
Egy alkotó életében, pályáján mérföldkő az első könyve megjelenése. Ne tagadjuk, minden megjelent könyv egy darabka halhatatlanság. Van amelyik nagyobb darab, van amelyik kisebb, ennek mértéke nagyon sok összetevőtől függ, és sokszor nem is az adott mű kvalitása okán adatik annak az örök emlékezetben való jelentősége.
Az Erdőszéli jegyzetek esetében inkább az a gondolat merült fel bennem a kötet létezése kapcsán, hogy meg akar-e valami születni? Amennyire én tudom, szerzőnk esetében nincs tudatos költői pályaépítés a verselés hátterében, Balogi költői munkája inkább olyan, mint a levegővétel. Bensőből fakadó ösztönös létszükséglet. Nekem egy Anya énekel a lapjairól, aki tele van őszinte szeretettel, elfogadással a Világ és saját létezése irányába. Feltétel nélküli szeretet sejlik, ami ki is akar áradni, világra akar jönni. Azt hiszem, ha a fogantatást – intimitása okán – nem is láttam, a cseperedést igen. Virág verses megnyilvánulásait régóta figyelem a közösségi oldalakon. Már a kezdeti időkben feltűnt ez az „ősanyai” világlátása, hogy ha rajta múlna, ha megtehetné, mindannyiunkról, minden élőről és élettelenről gondoskodna. Valahogy így lehet a költői képeivel, verses impresszióival is, hagyja, hogy azok megszülessenek. S ha megszületnek, nem rejti az erdő mélyére alkotásait. Hagyja, hogy kiteljesedjenek, kapcsolódjanak a világhoz, megtalálják helyüket annak színes forgatagában. A születés misztériumához hozzátartozik az a paradoxnak tűnő jelenség, hogy nemcsak a gyermek születik meg, hanem az anya is, akinek az élete már soha nem lehet olyan, mint a szülés aktusa előtt volt, ugyanis versei publikálásával megszületik Balogi Virág költő is. Ha akarta, ha nem, ha tetszik neki vagy nekünk, ha nem. Ezt a „szülői” szerepet Virág a lehető legnagyobb természetességgel éli meg, nem épít nagyobb fészket, mint amekkora kell, nem „acsarkodik”, mondhatnám finom marad és nőies. Az Erdőszéli jegyzetek, olyan, mint amilyennek egy első kötetnek lennie kell. Személyes, hangadó, kicsit „felvonultató”, de semmiképp sem „mindentbele”. Érzik rajta a szerkesztettség, ha az apai szigor nem is mindig. Engedjék meg, hogy kritikámban egyik személyes kedvencemet emeljem ki az elhangzott versek közül, amely számomra a legjobban fejezi ki Balogi világát. Ez a költemény a Krumpliversek 2 címet viseli (lent közölve). Azért emelem ki ezt a művet, mert véleményem szerint itt pillanthatunk bele az alkotó második verseskötetébe, ami sejtéseim szerint még mélyebbre hatolhat a személyesség világába. Mutatja ez a vers azt a megszületési rítust, amiről írtam, ahogy az emberben egy személyes gyermekkori élmény, „trauma” énekké érik. Ebben a versben szemlélhetjük azt is, hogy Virág költői képei milyen nagyon kifejezőek, milyen harmonikusan boltozzák a sorok felépítményét, szépen vezetik gondolati lépteinket a vers „csattanójára”, filozófiai mondanivalójára, s azt, ahogyan változik viszonyulásunk életünk folyamában a misztikum s a félelmek világától a profanitás és a funkcionalitás valóságába.
A Kettőspont Színházban volt a kötet első bemutatója, ami pont olyanra sikerült, mint amilyen a kötet: békés, nyugodt, befele figyelő, lírai, megfűszerezve egy csipetnyi érzékiséggel, amit Jászai Andrea zenéje festett. Horváth M. Zsófia személyes hangvételű kérdéseivel vezette a bemutatót, Formanek Csaba verseket olvasott fel a kötetből, Simon György űrgitárjátéka a kozmikus hátteret „simogatta” a kötet lapjai alá. Az est szépszámú érdeklődő jelenlétében zajlott. Összességében azt gondolom, az olvasóközönség egy szerethető, befogadható, „közérthető” verseskötetet kapott ajándékba Balogi Virág verselőtől, kíváncsian várjuk a folytatását!
Rékasi Attila, Újpest
Balogi Virág: Krumpliversek 2
Kislánykoromban sokszor küldtek a pincébe krumpliért. Többnyire száraz, hideg, savanyúszagú cellák voltak egymás mellett. Mindegyiken rács, lakat. Lassan mentem, le a harmadikról, utáltam egyedül bemenni oda. Mintha egy hüllő belsejében kopogtak volna lépteim. Hangosan csörgettem a kulcsokat, énekeltem vagy beszéltem magamban, hogy elzavarjam a pinceszellemeket. Katonás rendben álltak a polcokon a befőttek, szörpök. A sarokban egy régi bicikli, törött bútorok, és persze a láda. A láda, amibe még tekintetemmel sem nyúltam szívesen. Krumpli volt benne, amit kukacokként leptek el a rózsaszín csírák. Fenyegetőn néztek az ősz szakálluk, bibircsókos bőrük alól. Nem mertem hozzájuk érni. Féltem, hogy rámtekerednek. Soká elmaradtam a pincében, mire beparancsoltam a szatyorba az ebédhez valót. Ez gyakran ismétlődött, de mindig megúsztam. Aztán még sokat jártam a “pinyóba” így vagy úgy, ezért vagy azért alászállván. Még most is lenézek néha. A minap behoztam egy kis krumplit a kamrából. Milyen csúnyák, ráncosak, gondoltam, mégis áttüremkedik rinocérosz bőrükön az új élet rózsaszín reménye, arany pászmája. Milyen édes lesz a húsuk egy jó forró fürdő után és hogy fognak örülni a komposztlakók örökre levetett szerzetesi ruháiknak.
Az elsőkötetes szerző a könyvbemutatón, fotó: Rékasi Attila
Szeptember 26-án a Gólyában egy nagyszabású esemény keretében megalakult a legújabb színházi formáció, a Sirokkó Szövetkezet. A friss diplomás fizikai színházi rendező és koreográfus osztály kemény magja és a velük szorosabb-lazább kapcsolatban álló fiatal alkotók közös szervezete. Képzőművészeti projektek, workshopok létrehozására szerveződtek, és a Sirokkó Szövetkezet neve alatt fognak futni azok a sikerelőadások, amiket még egyetemista korukban hoztak létre: a Puszták népe, a Lassúság, a Hisztéria üzenőfüzete, a Colonial Mood. Ezek többségéről olvashattok is a Kétlámpás Blogon. Új produkcióként csatlakozik ezekhez az évadban a Keleti Blokk a Radnóti Miklós Színházban és a Hős falu a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Első, nyilvános produkciójukra a megújulás előtt álló MU Színházban került sor, jó iránynak érezzük a MU-tól a Sirokkó eseményeinek befogadását, csak így tovább! Peter Weiss A vizsgálat című dokumentumszínházi oratóriumának első része volt az est témája. A bíró szerepébe Kurta Nikét láthattuk, a tanúkat és vádlottakat, Fehér Diána Aida, Erős Mara, Pigler Emília, Tarjányi Liza, Mayer Szonja, Bukovszky Orsolya, Major Irma, Cselóczki Bogi szólaltatták meg. Két szerepre, a vád és a védelem megszemélyesítésére a közönség soraiból kért fel önkénteseket Regős Simon, aki rendezői-moderátori-koordinátori szerepet vállalt. A zenei aláfestést Gerner Koppány szolgáltatta.
1965, Frankfurt.
Füstös tárgyalóterem a történelem peremén. Dögszag terjeng a teremben. A bíró, a vád, a védelem, a tanúk, a vádlottak évtizedek óta várakoznak, hogy a közönség végre helyet foglaljon.
Egy lehetséges előadás próbája, egy lehetséges próba előadása. Nem, készülünk sokat, hiszen egy jegyzőkönyvet olvasunk fel! A történelem vizsgálatában mindenkinek jut szerep.
Valójában egy elemző próbán vehettünk részt, ahol a fölolvasó színházi részeket rendre megszakította azok közönség és az alkotók általi értelmezése. Nagyon sok minden szóba került, a történelmi perspektíva hatása, az, hogy mennyiben kérhető számon az egyes ember háborús helyzetben hozott döntése a békeidők biztonságából, a tanúk és vádlottak szavahihetősége, mennyiben tudatos hazugság, mennyiben önámítás, ami elhangzik. Sokat beszéltünk arról, mennyiben színházi helyzet az, amiben vagyunk, lehetséges-e, egyáltalán szükséges-e, színházi eszközök használata ennek a szövegnek az előadásához. Az elképzelés szerint a beszélgetés után, annak tapasztalatait beépítve újra elhangzott volna minden jelenet, a vita azonban annyira szerteágazott, hogy erre idő hiányában nem került sor. Regős Simon volt annyira rugalmas, hogy a nézők terhelhetőségét fontosabb szempontnak ítélje a tervhez való ragaszkodásnál.
Mivel a tervek szerint egyszer előadássá áll össze A vizsgálat, számos ilyen alkalom várható még. Akit érdekel az, hogy milyen módon formálódik egy produkció, hogyan nyúlnak szövegekhez, karakterekhez színházi alkotók, azoknak kifejezetten ajánljuk, hogy vegyenek részt a folyamatban. Azoknak is, akik a színházban interakcióra vágynak, szeretnek megvitatni politikai kérdéseket.
Legközelebb Regős Simon lesz a Kétlámpás csodálatos barátainak vendége a Tilos Rádióban. Erről az alkalomról és a Sirokkó Szövetkezetről is szót ejtünk majd október 10-én 16 órától.
A népmese a színpadokon újra az egész mesehallgató közönségnek szól, nem száműzetik a gyerekeknek szóló előadások körébe. Nem csak a boldog véget váró, a jótett helyébe jót várj etikájára sóvárgó, a csodák világába menekülő gyermeki énünket szólítják meg a népmesén alapuló produkciók, de a bennünk lakozó sötétséget sem tagadják el. Négy ilyen, a közeli jövőben látható, felnőtteknek szóló előadást ajánlunk Benedek Elek születésnapja alkalmából, és persze szóba kerül néhány gyerekekkel nézhető előadás is.
A minap láttuk Kárpáti Péter új írását-rendezését a Trafóban. A Rühes kutya bodrogközi népmesékből inspirálódott, és vált finom humorú, hátborzongató alkotássá. Csodálatos volt látni Téri Gáspár, Boda Tibor, Barna Lilla, Hámor Ildikó játékát, hallgatni Horváth Ábel zenéjét. Újra és megint beleszerettünk Stork Natasába, az előadás főgonoszába. Az elátkozott mostoha fantasztikus szerep egy fantasztikus színésznőnek. Legközelebb október 24-én lesz látható. November 23-án utoljára nézhetitek meg a Trafó House színpadán Kárpáti Péter saját regényéből színpadra alkalmazott művét, a Térkép a túlvilágrólt, ami szintén jócskán tartalmaz népmesei elemeket. A Rühes kutyáról és a Térkép a túlvilág-ról is olvashattok bővebben is:
A Láthatáron Csoport egy tibeti mese színrevitelén dolgozik már jó ideje. Ahogy az egy népmeséhez illik is, több variáció is készült, mire az alkotás megtalálta végső formáját. November 8-án az Eötvös10-ben mi is útnak indulhatunk, hogy megtaláljuk a boldogságot. Az előadás látványát Molnár Anna álmodta meg, a történetet Silfis Anna rendezi, a játszók Feuer Yvette, Tóth András, Takács-Nagy Jázmin lesznek. Mi már nagyon kíváncsian várjuk a Boldogságunk történetét.
Nem is gondolnánk, de az egyik legelső pszichothriller is népmesei ihletettségű. John Fowles Lepkegyűjtő című regényének magja a Charles Perrault által lejegyzett francia rémmese, a Készakáll. A valós történetből népmesévé folklorizálódott sztori számos irodalmi alkotás alapja. A Lepkegyűjtőt az SZFE két végzős növendéke adaptálta, rendezte és játssza. Minket teljesen lenyűgözött a fiatal alkotók munkája, jó szívvel ajánljuk, legközelebb október 24-én a Rákóczi úton.
Kékszakáll történetének egy másik feldolgozása is elérhető a városban. Az Anyaszínház nevű formáció az RS9 Színházban tartja a Kékszakállú herceg vára című sétáló színházi produkciójuk pesti bemutatóját. Balázs Béla szövegkönyvét alapul vevő előadást Fantoly Nikolett és Menszátor Héresz Attila játsszák, és Menszátor Héresz Attila rendezte.
A gyerekekkel is látogatható előadások sorát a szintén Charles Perrault-nak köszönhető klasszikussal, a Hamupipőkével nyitjuk. A Budapest Bábszínház előadása volt a Színikritikusok Céhe szerint az elmúlt évad legjobb ifjúsági és gyerekelőadása. Mi is nagyon szerettük ezt a különleges látványvilágú és nagyon okosan modernizált mesét. Csarkó Bettina gyönyörű és talpraesett címszereplő, remek párost alkotnak L. Nagy Attila királyfijával. November 8-ára még elérhető néhány jegy Kuthy Ágnes rendezésére.
Szerintünk minden korosztálynak kihagyhatatlan program az Apertúra izlandi meséket megidéző bábmesejátéka, A vulkánpormanó. Mi a minap néztük újra a 16 éves, nagyon kritikus, a kákán is csomót kereső zseblámpással. Ezen az előadáson még ő sem tudott fogást találni. A hat éves kortól ajánlott mesejáték garantáltan fölmelegíti a szíveteket, és rengeteget fogtok nevetni is. Legközelebb november 30-án és december 20-án játsszák a Csányi utcában Benkó Bence és Formán Bálint meséjét.
Kritika és fotó: Rékasi Attila – FakTúra művészeti folyóirat
Buda szívében, Cseh Tamás bronzszobrától egy kőhajításra egy másik nagyon mélyen ható lírikusnak nyílt kiállítása Turbulenciák címmel a múlt héten, ahova a FakTúra művészeti folyóiratot is meghívták. Miksa képeihez hasonlót még nem nagyon láttam sem a magyar sem a nemzetközi képzőművészeti scénában. Úgy technikailag, mint formailag és gondolkodásmódjában nagyon egyedinek tartom képi világát, ami a legjobbak közé emeli őt véleményem szerint, ezért örömmel látogattam el az Íme Kult Tér Galéria termeibe. Ismertem már a művész munkáit, mert több ízben volt szerencsém járni az újpesti műtermében, azonban ez az intim, sajátos építészeti formákkal rendelkező tér most új kontextusba helyezte a művészetét. A műterem „zsúfoltságából” kiszabaduló remekművek nemhogy belakják a teret, de azt kell mondanom valósággal „úszni” kezdenek benne, és nemcsak egyénileg mutatnak minőséget, hanem egymással párbeszédbe elegyedve adnak plusz értelmezést a szemlélőnek. Miksa sajátosan egyedi festményeinek „határtalansága” – értem ez alatt azt, hogy nem kvadrátosak és nincs keretük, csak a térrel viaskodó képszélük teljesen átértelmezi a klasszikus galériatér fogalmat is. Mintha a Hubble űrteleszkóp lencséjén keresztül kémlelnénk az univerzumot, csak ott a háttér szénfekete, fénytelen. Ott az űrben árnyék sem sejlik, a fekete háttér elnyelné. Itt Budán a kitett képek szerencsére árnyékot tudnak vetni, ami egy nagyon különleges hangulatot kölcsönöz minden Miksa Bálint képnek. Érdemes azonban nem csak távolról szemlélni a művész miniuniverzumát, mert az apró részletek, a piktúra is rendkívül figyelemre méltó és a finom ecsetvonások rengetege is ezernyi csodát rejt. Aki esetleg nem jut el a kiállításra, vagy magával vinné valamely módon az élményt, annak megoldást kínál az alkotótól rendkívül kedvező, kiadói áron megvásárolható gyönyörű, nagy formátumú, keménytábla kötésű, színes művészeti könyvalbum, ami bemutatja az eddig született alkotásokat (művész elérhetősége). Jön a fényszegény évszakok sora, mi is lehetne energetizálóbb, mint Miksa fényfestményeinek színkaválkádjában gyönyörködni egy fűtött szobában! Karácsonyra is életre szóló ajándék lehet, csak ajánlani tudom ezt az élményt.
Azzal zárnám recenzióm, hogy ez a kiállítás szokatlan kérdéseket szült bennem: lehet űrsétát tenni egy budai pincében? Minden jel arra utal, hogy igen!
A kiállítás része a Bartók Béla Boulvard budai Eleven Ősz eseménysorozatnak, a kiállítást Szabó Noémi művészettörténész nyitotta meg és október 10-ig látogatható csütörtökönként 15 és 18 óra között.
Rékasi Attila, Újpest
Az esemény közleménye: Szeretettel várunk MIKSA BÁLINT Turbulencia című kiállításának megnyitójára szeptember 26-án, pénteken 19:00 órakor az Íme Kult Térben.
A kiállítást SZABÓ NOÉMI művészettörténész nyitja meg
Az organikusan növekvő módszertannal készült, szabad sziluettes „lebegő” festmények különleges esztétikai élmény ígérnek.
Miksa Bálint 2012 végétől kezdte szabad sziluettes festészetének kiérlelését. Képeit egy pontból fejleszti, majd kiszabadítja őket a hordozó felületből. A festmények szabad, lebegő, önálló entitásokká válnak. Festői világmodellekként is felfoghatók.
Légy részese az élménynek, és érezd jól magad egy kedves baráti társaságban!
Megtekinthető: október 10-ig nyitvatartási időben (csütörtökönként 15:00- 18:00) és a kapcsolódó programok alatt.
