A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 18.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!


A Budapest Bábszínház ablaka hatalmas és messze világító. Tulajdonképpen nem is lenne szüksége arra, hogy a naptárunkban szerepeljen. Két okból mégis bekukucskálunk hozzájuk. Egyfelől a bábműfaj még mindig népszerűsítésre szorul a kamaszok és a felnőttek körében, és mi teljes odaadással támogatjuk a Budapest Bábszínházat ebben a misszióban. Másfelől csodálatos élményeink kötődnek hozzájuk ebben az évben is, jó felidézni őket, és szeretnénk, ha olvasóközönségünkkel közös élményekké válnának ezek az előadások.

Olyan előadásokat ajánlunk, amikre még vannak elérhető jegyek. Ha megtetszik valamelyik, érdemes gyorsan lépni, mert hamar fogynak. A legjobb megoldás, ha feliratkoztok a Bábszínház hírlevelére, a GAPIT-ra, és elsőként értesültök az újdonságokról.

https://budapestbabszinhaz.hu/hirlevel

Ma délelőtt 10-kor és délután 15 órakor látható Teszárek Csaba egyszemélyes bábelőadása, a Szomjas troll. A 6 éves kortól ajánlott előadás kisebb és nagyobb Varró Dániel rajongóknak kötelező. Mi is ezek közé tartozunk, és nagyon jól szórakoztunk a verses mesekönyv dramatizált változatán. Kedvcsinálóként olvassátok el a Kortárs folyóirat interjúját Teszárek Csabával, és persze az előadásról szóló írásunkat is! Január 25-én és február 8-án is látható lesz, ha karácsonyi ajándékban gondolkodunk. Jó kiegészítője a mesekönyvnek is.

Fotó: Piti Marcell

https://kortarsonline.hu/aktual/cikkajanlo-teszarek-csaba.html?fbclid=IwY2xjawHOgsFleHRuA2FlbQIxMAABHYdkg4au2pq6TKtSxlDPdyIfIUjP1eTQ5Br5F2HDi6qqpGTW4UzSpUVF8Q_aem_t02aEWG2AX8ouK4KPcMinQ

https://ketlampas.blog.hu/2024/09/01/a_szomjas_troll

Még mindig december 18-a. Este 18 órától Dekameron 2023. Aki szereti a kortárs irodalmat és szeretne megismerkedni a bábtechnika sokszínűségével vagy szereti Szikszai Rémusz rendezéseit, annak ott a helye! Hoffer Károly bábjai elképesztőek, Dinnyés Dániel és Subicz Gábor minden jelenethez megalkotta a hozzá illő zenét. A Bábszínház nagyszerű művészei mellett Fodor Tamás játékában is gyönyörködhettek. Lesz még december 19-én, január 19-én és február 7-én, 8-án. Már az előadáshoz készített videó is lenyűgöző, mi nem tudunk betelni vele.

https://ketlampas.blog.hu/2023/03/17/dekameron_852

A színház legutóbbi bemutatója a legkisebbeknek és a gyermeklelkű felnőtteknek kedvezett. Dániel András meséiből Ellinger Edina rendezett bűbájos előadást Mindenki legyen kufli! címmel. Mi különösen a Varázsgomba Zenekarba és Pethő Gergő alakításaiba szerettünk bele, de mindenki meg fogja találni a kedvencét. December 23-án nézhetitek meg legközelebb, szerintünk nagyon jól illik az ünnephez is. Az új évben január 25-én, 28-án és februárban is több alkalommal műsoron lesz.

Fotó: Piti Marcell

https://ketlampas.blog.hu/2024/10/12/mindenki_legyen_kufli

Karácsonyi mese is lesz a színpadon. December 24-én és 27-én, 28-án nézhetitek meg nagy kedvencünket, Az utolsó bárányt. Ulrich Hub mesekönyvét Cseri Hanna adaptálta, ő is rendezte az előadást, sőt a zeneszerzés is az ő munkája. Nagyon kedves, megható, pörgős mesejáték sok zenével.

https://ketlampas.blog.hu/2023/03/05/az_utolso_barany

Csarkó Bettina és L. Nagy Attila, mint Hamupipőke és herceg fantasztikus párost alkotnak, a mostoha és a mostohatestvérek parádésan gonoszkodnak Gimesi Dóra Hamupipőke-átiratában. Kuthy Ágnes rendezéséhez könnyen kapcsolódnak a kisiskolás lányok és fiúk is, az árnyjátéktechnika pedig egészen elképesztő látványvilágot varázsol a nagyszínpadra. Január 14-ét, 15-ét vagy 31-ét érdemes szabaddá tenni miatta.

https://ketlampas.blog.hu/2024/09/23/hamupipoke_927

A Krabat a fekete malomban dark fantasy a Bábszínház színpadán. Hegymegi Máté rendezése különleges élmény, feledhetetlen látvány. 14 éven felülieknek ajánlott, olyan előadás, amitől a középiskolások garantáltan megszeretik a bábműfajt. Január 21-én, 22-én keressétek! Nagyon szórakoztató színházi társasjáték is készült hozzá, azt is érdemes kipróbálni.

https://ketlampas.blog.hu/2024/03/09/krabat_a_fekete_malomban_469

https://ketlampas.blog.hu/2024/05/11/krabat_szinhazi_tarsasjatek

A Péntek úr csodálatos barátait nem rég néztük újra, és a hozzá tartozó Mozgató foglalkozást is kipróbáltuk. Ennyire okos és kedves gyerekelőadás talán nincs is több a városban. Znajkay Zsófia és Varsányi Péter olyan előadást alkotott, ami egyszerre tud szólni az 5 éves kisgyerekhez és szüleikhez is, segíti egymás jobb megismerését, és fontos beszélgetések kiinduló pontja lehet. Gyerek nélkül is hatalmas élmény, érdemes jegyet váltani rá. Már csak azért is, mert Péntek úr szerepében Tatai Zsolt alakítását muszáj látni. Legközelebb január 26-án és 27-én.

https://ketlampas.blog.hu/2023/10/09/pentek_ur_csodalatos_baratai

Utolsó ajánlatunk 2025. május 25-ére szól. A Budapest Bábszínház ekkor ünnepli 75. születésnapját egy hatalmas koncerttel. Jegyek már kaphatók. Mi biztosan ott leszünk.

Boldog karácsonyvárást, reméljük, mindenki talál neki tetsző előadást ajánlónkban! Ne feledjétek: A báb nem korosztály, hanem műfaj.

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 17.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!


Mai ablakunk egy kevésbé ismert, de fölfedezésre érdemes helyre, a META Mesterek és Tanítványok Alapfokú Művészeti Iskolára nyílik. Több művészeti ágban nyújtanak képzést, minket természetesen elsősorban a színházművészeti tevékenységük vonzott a Hegedűs Gyula utcába.

December 18-án látható náluk egy igen érdekes Godot-ra várva variáció. Rézműves Roland és Szolnoki Balázs csetlik-botlik a színpadon Estragon és Vlagyimir szerepében. Mi nagyon szerettük Rézműves Roland átiratát. A Nincs mit tenni meglepően kellemes érzéseket keltő előadás lett, főleg, ha meggondoljuk, hogy mégiscsak Beckettről van szó.

https://ketlampas.blog.hu/2024/11/24/nincs_mit_tenni_600

December 2-án, a KuglerArt Szalon ablakában már fölhívtuk a figyelmeteket egy másik, a META keretein belül született alkotásra, A megváltóra. Most sem mondhatunk mást.

A Heath Ledger Színkör A megváltó című előadását a META – Mesterek és Tanítványok Művészeti Központban láttuk. Vicces és borongós, furcsa és költői. A két színésznő – Záhonyi Enikő és Halmos Fatime – pazar alakítását Rézműves Roland, és a darab rendezője Miklós Marcell támogatja játszótársként. Igen szeretetre méltó előadás, jó szívvel ajánljuk január 24-re.


Boldog karácsonyvárást és ébredjen fel bennetek a kalandvágy!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 16.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

A Rumbach Sebestény utca 9. pinceablakára nyílik mai ablakunk. Az RS9 Színházból sok remek előadást tudunk ajánlani nektek, de bepótolni valónk is van náluk, amit a saját naptárunkba vezetünk fel.

Rögtön ma este a Budapesti Anarchista Színház Anonim Szerelmesek című produkcióját nézhetitek meg, és ha ránk hallgattok meg is nézitek. A retrofuturista kémdráma az egyik legszórakoztatóbb előadás a városban. Csodálatos képek és zenék is készültek hozzá, mi is Sebő Ferenc a darabhoz írt szerzeményéből készítettünk szignált A Kétlámpás csodálatos barátai műsorunk számára. Ha most lemaradnátok róla, január 11-én és 15-én is látható lesz. Már csak azért is nagyon kedves a szívünknek az Anarchisták ezen előadása, mert a róla szóló írásunkat olvastátok a legtöbben a Kétlámpás Blogon.

December 21-én a Budapesti Anarchista Színház egy másik sikerdarabja, a Többszörös orgazmus lesz műsoron. Nézzétek meg, hogyan teljesítik a darab leírásában tett vállalásukat!

„Elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül. A „poliamória” vagyis sokszívűség olyan szexuális szubkultúra, ahol a szerelemnek nem előfeltétele a kizárólagosság, sem szexuális sem érzelmi értelemben. A darab Dossie Easton és Janet Hardy „The Ethical Slut” című kultkönyvén alapul (magyarul Szexbolondok Illemtana címen jelent meg, ) és olyan értékeket állít középpontba, melyek deficitje nem csupán a nemi életünk minőségét ronthatja: becsületesség, önismeret, intimitás, szabadság. Ilyenformán bátran ajánlhatjuk megrögzött monogámoknak is”

https://ketlampas.blog.hu/2023/10/22/anonim_szerelmesek

December Edith Piaf hónapja is az RS9-ben. December 17-én Kárász Eszter az énekesnő emlékére létrehozott sanzonestjén, a Padam címűn vehettek részt. December 19-én pedig Jean Cocteau Edith Piaf számára írt darabját nézhetitek meg Lábán Katalin rendezésében. A sanzonesten is és az előadáson is gyönyörködhettek Kárász Eszter hangjában és Wagner-Puskás Péter zongorajátékában. A Cocteau és Piafban a színésznő partnere Miklós Marcell. Minket teljesen levett a lábunkról ez a darab, jó szívvel ajánljuk nektek is.

https://ketlampas.blog.hu/2024/10/19/cocteau_es_piaf

Január 17-én és 28-án az RS9 legújabb, sokszereplős előadása a Titkos menetrend lesz látható. Kisari Szabolcs díjazott színdarabját Lábán Katalin állította színpadra Tóth Szilvia Lilla főszereplésével. Kicsit abszurd, kicsit lírai és nagyon szerethető előadás. Koleszár Bazil Péter monológja ezen belül is egy tökéletes gyöngyszem, érdemes figyelni rá.

https://ketlampas.blog.hu/2024/11/20/titkos_menetrend

A mi választásunk erre a hétre Koleszár Bazil Péter rendezése, az Ismerjetek meg! – képek Petőfi Sándor életéből. Nagyon megszerettük idén a versszínházat, Petőfivel is volt már szerencsénk találkozni Liber Ágoston és Krasznai Vilmos Barátomhoz című koncertszínházán. Úgyhogy tökéletes találatnak tűnik számunkra december 17-re Vass György egyszemélyes performansza.

Boldog karácsonyvárást, és fedezzétek fel az RS9 Színházat, ha eddig nem tettétek!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 15.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

December 15-én ismét egy kedvenc helyünkre, a Stúdió K-ra nyílik a naptár ablaka. December második felében és januárban a legtöbb sikerdarabjuk megtekinthető. A hosszú téli szünetben a gyerekekre is gondoltak, ha a karácsonyfa alatt színházjegyet találnak a kisebbek, nem kell sokáig várni az élményre sem.

Ma este a Stúdió K mocumentary-ja, áldokumentum játéka a Tigris lesz látható. Gianina Cărbunariu darabját Bíró Bence és Szikszai Rémusz írta át, és Szikszai Rémusz rendezte. Szórakoztató, ventiláló előadás, pont jó arra, hogy kicsit kiszellőztessük a fejünkből ezt az áporodott évet.

https://ketlampas.blog.hu/2021/12/31/tigris_827

A Stúdió K legújabb bemutatója a Stuart Mária december 17-én és 20-án valamint január 17-én és 18-án lesz műsoron. Schiller drámáját Nagy Péter István rendezte meg a csapatnak. Stuart Máriát Pallagi Melitta, I. Erzsébetet Homonnai Katalin alakítja. A két királynő körül nyüzsgő férfiakat Kaszás Gergő, Nagypál Gábor, Fodor Tamás, Samudovszy Adrian, Spilák Lajos és Lovas Dániel személyesítik meg. Sándor Júlia nagyszerű dramaturgiai munkát végzett, a látványon, a fényen és a hangzásvilágon három kiváló alkotó dolgozott: Schnábel Zita, Matisz Flóra Lili és Berta Ninett.

https://ketlampas.blog.hu/2024/11/11/stuart_maria_664

A legsötétebb éjszakán, december 21-én, egy pokoljárás történetén szórakozhattok egy kocsmaszínházi előadás keretében. A Prudencia Hart különös kivetkezése 2024 egyik legnagyobb színházi sikere volt. A Színikritikusok Céhe ezt választotta a legjobb független színházi előadásnak és Závada Péter fordítása lett az év különdíjasa. Nagyon hangulatos és szerethető előadás. Bölcsészeknek kötelező, mindenki másnak erősen ajánlott Kovács D. Dániel rendezése.

https://ketlampas.blog.hu/2024/03/03/prudentia_hart_kulonos_kivetkezese

Egyik legkedvesebb Stúdió K-s előadásunk visszatér január23-án és 24-én. Eugen O’Neill Utazás az éjszakába című drámáját Fehér Balázs Benő rendezte. Spilák Lajos, Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Samudovszky Adrian és Pallagi Melitta játéka az egyik lámpás és a zseblámpás kedvenc előadása a Stúdió K repertoárjából, már háromszor látták, de egy újabb lehetőségre sem mondanak nemet. Ritka tünemény, hogy egy amerikai darabot sikerüljön érvényes módon magyar színpadon látni, ebben az előadásban ez maradéktalanul megvalósul.

https://ketlampas.blog.hu/2023/02/02/utazas_az_ejszakaba_879

Január 19-én lesz látható a Stúdió K legsikeresebb befogadott előadása, a Tér12 KREÓN ANTIGONÉ-ja. Viktor Balázs rendezése remekmű. Pallagi Melitta, Sipos György, Pájer Alma Virág és Bánki Mihály alakításai feledhetetlenek. Addig fogunk a nyakukra járni, míg hallás után meg nem tanuljuk az összes songot, melyet Bánki Mihály írt az előadás számára. Középiskolásoknak különösen ajánlható, nem csak azért, mert így egy érettségi tételt már ki is pipálhatnak, hanem azért, hogy megfertőződjenek a színház szeretetével.

https://ketlampas.blog.hu/2023/04/11/_kreon_antigone

A legkisebbeket december 27-én várja a színház a Budaörsön is nagy sikerrel vendégszereplő A kíváncsi kiselefánttal. Másnap Tóth Réka Ágnes remek Odüsszeia-újramesélése következik, az előadás után Karsai György mesél tovább a gyerekeknek erről a csodás antik történetről. December 29-én lesz látható a Stúdió K legmeghatóbb bábelőadása a Szamár a torony tetején. A Marc Chagall képeiből inspirálódó előadáshoz készítsetek be zsepit! Fodor Tamás tüneményes rendezését 6 éves kortól ajánljuk.

https://ketlampas.blog.hu/2018/09/29/odusszeusz_bolyongasai

Amint láthatjátok, a mostanában legizgalmasabb rendezők dolgoznak ezzel a remek csapattal, nincs olyan előadásuk, amit ne ajánlanánk teljes meggyőződéssel. Ha még nem tudnátok dönteni a lehetőségek közül, válasszátok az ajándékjegyet magatoknak és családotoknak, barátaitoknak!

https://studiokszinhaz.jegy.hu/gift

Boldog karácsonyvárást és sok jegyet a fa alá!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 14.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!


Mai ablakunk Buda legvarázslatosabb helyére, a mi személyes Ulpius-házunkra, a Nyitott Műhelyre nyílik. A főképp irodalom, képzőművészet és zene iránt érdeklődők zarándokhelyeként működő ékszerdoboz időnként színházi előadásoknak is helyet ad. Idén Pro Cultura Urbis díjjal jutalmazta Budapest Főváros Önkormányzata ezt a csodálatos intézményt és vezetőjét, Finta Lászlót.

Ma és holnap délelőtt egy zenés program várható, a Magyar Zenemű Fül- s Szemle, december 17-én pedig könyvbemutató lesz: Murányi Sándor Olivér: Lukács, a székely indián című kötetéről beszélget a szerző Dr. Fried István irodalomtörténésszel, Márton László íróval, továbbá a könyv főszereplője, Pál Ágoston vadőrrel.


Szinte napra pontosan két éve láttuk, ideje tehát, hogy újra nézzük egyik kedvenc előadásunkat, az Aszterión házát. Molnár Anna látványtervezőnek köszönhetően a Nyitott Műhely tere valóban Aszterión házává válik, előadás és tér ilyen összetartozását ritkán lehet megtapasztalni. Nyáry Pál drámája és rendezése, Baradlay Viktor, Hódi Virág Noémi, Lakatos Dániel és Sebestény Jakab játéka és Baradlay Viktor zenéje az egyik legelbűvölőbb színházi élményünk, amit az évek során átéltünk. Tartsatok velünk december 15-én, találkozzatok a Minotaurosszal, lépjetek be Aszterión házába!

https://ketlampas.blog.hu/2023/01/01/aszterion_haza


Boldog karácsonyvárást és addig is sok színházi élményt kívánunk!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 13.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!


Luca napi ablakunk a varázslatos KV Társulatra nyílik, Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina változatos összetételű játszótársaikkal mindig fényt hoznak az életünkbe. Két, még decemberben megtekinthető előadásukat és két, az új évben keresendő produkciójukat hoztuk nektek a mai napra. A négy előadást négy különböző játszóhely fogadta be, ha követitek a KV Társulatot, remek helyekkel is ismerkedhettek.

December 14-én az egyik kedvenc előadásunk a Tulipán karácsonyi különkiadása lesz látható az RS9 Színházban. Vicces, szívmelengető és elgondolkodtató történet három remek színésznő – Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsa és Csábi Anna – előadásában. Az előadók ötleteit és improvizációit Csábi Anna álmodta darabbá, és ő is rendezte az. A szombati alkalom különlegességét az adja, hogy az előadás után”anyós” témát a játsszók most a Karácsony kapcsán is körbejárják, Pattermann Kinga közreműködésével,aki előadás után egy kis sétálós, beszélgetős játékba vonja be a nézőket.

https://ketlampas.blog.hu/2023/04/21/tulipan_335

December 18-án az Apertúra Bázison Thomas Bernhard: A színházcsináló című lehengerlő szövegfolyamából készített előadás lesz látható. Urbanovits Krisztinához nagyon illik Bruscon szerepe. Mi igen csak szerettük az első változatot is, sokszor eszünkbe jut. Kíváncsiak vagyunk, milyen változásokat eszközölt a rendező, aki szintén Urbanovits Krisztina. Dióssi Gábor, Lestyán Attila, Martinkovics Máté
alkotják a színházcsináló családját és társulatát.

Nem régen volt a bemutatója a Száger Zsuzsához köthető Kislányom, mondd, hogy nem igaz! történetek a hátországból – dokumentarista koncert-színháznak. Legközelebb a Jurányi Házban lesz látható január 24-én és február 25-én. Nézőtársaink elmondása szerint az év legmegrendítőbb előadásáról van szó. A Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Napló és Polcz Alaine Asszony a fronton c. műve alapján készült előadásra nem árt lélekben felkészülni. Gardenő Klaudia rendezését a Soharóza kórus tagjainak közreműködése teszi még különlegessé. Száger Zsuzsa mellett Döbrösi Laurát és Levko Esztellát láthatjátok.


A Radnóti Miklós Színház egy kevesek által ismert játszóhelyén volt és lesz látható a Reisz Gábor által írt és rendezett Nem beszélve arról, hogy… Nagyon izgalmas a szereposztás:
Kenéz Ágoston, Szabó Domokos, Tarr Judit, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina
és Walters Lili játszanak együtt. A történet thrilleres felütése, egy Laura nevű lány eltűnése, különleges történetet ígér. Érdekes lesz nekünk a filmrendezőként izgalmas formavilágáról és történetmeséléséről ismert filmrendezőt színházi rendezői szerepben is megismerni.

Boldog karácsonyvárást, és keressétek a KV Társulat előadásait!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 12.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

Mai ablakunk a Puskin utca egyik földszinti ablaka. Itt található ugyanis a TIM Stúdió játszóhelye, amit tavaly vettek birtokba a fiatalok a józsefvárosi önkormányzatnak köszönhetően. A megnyitás apropóján megjelent cikkből jobban megismerhetitek őket.

Ezt írtuk róluk legutóbb megjelent kritikánkban:

A TIM Stúdió, azaz a Tehetséges Ifjúság Műhelye, több, mint tíz éve alakult, és 2023-ban költözött a Puskin utcai játszóhelyre. A Tőzsér István Martin által alapított műhelynek különlegessége, hogy a bekapcsolódóknak nem csak színészetet oktat, hanem egy közösség részévé is teszi őket, és nagyon erős önismereti alapokra építi képzését. Ez az individuálpszichológiai megközelítés összekapcsolódik a mozgásszínház kifejezőeszközeivel, a fizikai színház látásmódjával, és egy nagyon absztrakt gondolkodással, ami jellemzi az előadásaikat. Ha hozzájuk megyünk, biztos, hogy sok megfejteni valóval térünk haza, és az is biztos, hogy lesz néhány felejthetetlen kép, ami még sokáig kísért minket.

Mi legközelebb december 14-én látogatunk el hozzájuk Csapó Attila rendezésére, a Naptalan földre. A sejtelmes leírás és az előadásról elérhető néhány szuggesztív kép erős érdeklődést keltett bennünk.

Naptalan föld egy ország, ami nincs a térképeken. Egy hely, ami kívül esik az ismert téren és időn. Ha vége a földi létünknek, talán oda kerülünk. Élünk jó esetben 70 évet és egy örökkévalóságig leszünk halottak. Azt tanultuk, hogy egyedül jövünk erre a világra és egyedül hagyjuk el azt. Ez nem igaz. Mindig velünk tart egy barát, egy barátságos arc, aki meghallgat és kedvesen mosolyog ránk. Nem hagy minket egyedül. Ez a Halál ajándéka. Ez a Naptalan föld története.”

Tartsatok velünk, vagy nézzétek meg december 21-én, az év legsötétebb napján!

Nagyon ajánljuk, hogy 2025-ben keressétek az első évesek vizsgaelőadását, a Machine à Traire, azaz Fejőgép címűt. Tőzsér Martin egy egészen lenyűgöző mozgásszínházi előadást rendezett, számunkra az év egyik legkellemesebb meglepetése volt ez a furcsa földalatti bázison játszódó, horrorisztikus hatásokat is bevető produkció.

https://ketlampas.blog.hu/2024/11/30/machine_traire

Boldog karácsonyvárást, és fedezzetek fel új helyeket, új csapatokat 2025-ben!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 11.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

Mai ablakunk egy iskola ablaka, egy olyan nyitott művészeti iskoláé, akik szeretettel várják az érdeklődőket. Mi idén fedeztük fel magunknak a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumot, két remek előadást is láttunk tőlük. Részt vettek a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Off – Színiiskolák Bemutatkozása programon is, nézőtársaink beszámolója szerint ott is sikert arattak. Az első élményünk velük egy lenyűgöző mozgásvilágú, nagyon dinamikus, lehengerlő Vérnász volt. A szélsőséges érzelmek, a visszafojtottság és a robbanás játéka, a balladisztikus történetmesélés a színitanodák slágerdarabjává teszik Lorca darabját. Róluk szóló ajánlatunk egy másik előadásukra, december 13-ára szól. Mi a MU Színházban láttuk a produkciót, ti most a Bartók Béla út közelében, a gimnázium épületében találkozhattok vele.

https://ketlampas.blog.hu/2024/10/14/en_a_szorny

A 15. évfolyam hallgatói Szenteczki Zitával és Kárpáti Pállal dolgoztak együtt az Én, a szörny – konstruktív öngyalázás című előadásukon. Nagyon szerettük ezt a produkciót, és nagyon fontosnak is tartottuk. A fiatal alkotóknak, bárhonnan jöjjenek is, nagyon sok, akár egymásnak gyökeresen ellentmondó elvárásnak kell megfelelnie. Ezek kommunikációja gyakran sértő, önbizalomromboló, bántó. Ezeket a sérelmeket kibeszélni, közös tapasztalattá tenni, gyógyító hatású. Mindezt úgy megtenni, hogy közben színészi játékukkal rendre meg is cáfolják ezeket, bravúr. Nagyon sok helyről halljuk, hogy a színházi szakmában dolgozni kívánó fiatalok egyik legnagyobb problémája az önérvényesítés, a határok meghúzása. Meg kell tanulniuk visszautasítani a testszégyenítést, a leuralást, az elvárt ingyen munkát. Meg kell tanulniuk nemet mondani. Ennek a tanulási folyamatnak szép és szórakoztató színházi kísérlete az Én, a szörny.

Várjuk, mit hoz az új év a Nemes Nagyban, keresni fogjuk az alkalmat a velük való találkozásra.

Boldog karácsonyvárást, és lessétek meg, miből lesz a cserebogár!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 10.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

A mai ablakunk az idén 95. születésnapját ünneplő Bethlen téri Színházra nyílik. A november végi jeles nap alkalmából újra megtekinthető az az épület- és színháztörténeti kerítéskiállítás amit 2023 őszén már végigböngészhettünk. A színház honlapján Szögi Csaba és Farkas Alexandra tollából olvasható egy gazdagon illusztrált történet az 1929-es megnyitástól 2012-ig. A Bethlen téri Színház hagyományosan a kortárs táncművészet egyik budapesti otthona, de egyre inkább érdemes prózai előadásokért is ellátogatni hozzájuk. Prózai rezidens társulatuk, az Imposztor Színházi Társulat külön ablakocskát is kapott idén a naptárban. Szerencsés fejlemény, hogy ebben az évadban az SZFE néhány előadása is otthonra lelt náluk.


December 10-én és 11-én BEMUTATÓ! Hevesi Fanni ötödéves fizikai színházis hallgató rendezése lesz látható, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című darabja. Amellett, hogy magyarországi ősbemutatóról van szó, a szereposztás is rendkívül vonzó. Az előző Bethlen téren bemutatott előadásból már ismerheti a közönség Lehel Vilmost, Pigler Emíliát, Gálhidy Gizellát és Bari Istvánt. A többiekkel pedig az SZFE különböző játszóhelyein lehetett látni remek előadásokban. Hevesi Fanni sokoldalú művész, rendezőként az ikonikus Hajnóczy-kisregényt, A halál kilovagolt Perzsiábólt láthatjuk tőle december 21-én a Rákóczi úton. Igen érdekes térhasználatú, figyelemreméltó előadás. Koreográfusként a dokumentumszínházi A szerkesztőséget sikerült igen dinamikussá tennie. Színészként pedig láthattuk A szerkesztőségben, a Mithridatész halottban, a Tangóban és A Spoon River-i holtakban. Nem kérdés tehát, hogy ott a helyünk a bemutatón.

Újra látható december 14-én Lehel Vilmos rendezése, A Spoon River-i holtak. Egyik kedvencünk volt ebben az évben ebből a remek anyagból, Edgar Lee Masters különös verseskötetéből, létrehozott versszínházi előadás. Szerintünk ez az egyik olyan előadás, amit még feltétlenül meg kell nézni, hogy teljes legyen a 2024-es év.

https://ketlampas.blog.hu/2024/10/11/spoon_river-i_holtak

December 12-én egy igen izgalmas esemény vár még az érdeklődőkre, a Kortárs Krimik a Bethlen téren fantázianevű estén Cserhalmi Dániel Vadászat című krimijének könyvbemutatóján vehetünk részt. Jó alkalom olvasnivalót beszerezni az ünnepekre. Egy skandináv krimi stílusú vérfagyasztó történet illik is a zimankóhoz. A sztori történeti hátterét is jobban megismerhetjük, hiszen a könyvet bemutató panelbeszélgetésen a szerző mellett részt vesz az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára képviseletében Pócs Nándor történész is.

És innentől kezdve nincs más dolgunk, mint várni az új évet és az új Vendégváró Fesztivált a Bethlen téren.

Boldog karácsonyvárást, nézzetek verset, olvassatok krimit!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 9.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

Ez az ablak egyszerre nyílik a múltra és a jövőre. Az Apertúra Társulat elődje a k2 Színház előadásai voltak az egyik kiváltó oka annak, hogy belevágtunk a Kétlámpás Blog létrehozásába. Legelső kritikánk az akkori csapat Sömmi című előadásáról készült. Az első színházi nevelési előadás, amit elemeztünk, az Antigoné, is hozzájuk köthető.

Ismét erős, kísérletező éve volt az Apertúrának, csodálatos előadásokat láttunk náluk nagyon változatos műfajokban. Bán Bálint versek köré épített sétaszínházával, a Drága kis szemétdombommal köszöntöttük a tavaszt a Janikovszky Éva parkban. Ott voltunk az év összes hírszínházi előadásán, és be is számoltunk a Cuclikról itt, a FakTúrán és a Kétlámpás Blogon is. Nyár elején ért minket az évad legerősebb élménye, a Leonyid Andrejev kisregényből készített Az ítélet:halál. Ezt ősszel is újranéztük, 2025 késő tavaszán megint műsoron lesz, szerintünk az utóbbi idők egyik legjelentősebb színházi eseménye, érdemes a részesévé válni.

A nyár és az ősz a társulat és a mi számunkra is fesztiválszervezéssel és bonyolítással telt. A Tér12-vel és az erzsébetvárosi önkormányzattal kooperálva hatalmas munkát végzett az Apertúra, létrehozták az Instant Mecenatúra Fesztivált, ahol a VII. kerület minden színháza képviseltette magát, ráadásul a színházi és könnyűzenei élet színe-javát sikerült mozgósítani a nyolc független társulat érdekében, és a nézők örömére.

Beszélgettünk A Kétlámpás csodálatos barátaiban Urbán Richárddal, a társulat tagjával. Ez a múlt, a továbbiakban a jövőbe pillantunk bele. A december és a január is sűrű lesz a Csányi utcai Apertúra Bázison, készítsétek a naptáraitokat!

https://tilos.hu/episode/ket-lampas/2024/11/10

December 13-án PREMIER! A Király Dániel által írt és rendezett Brománc című darab a férfiszerepekkel és a férfibarátsággal foglalkozik egy izgalmas történetet megelevenítve.

Három jóbarát – Máté, Frici és Endre – minden évben elvonulnak pár napra egy erdei házba, hogy a középiskola óta tartó barátságukat ünnepeljék. Idén azonban új tagokkal egészül ki a társaság: Máté meg akarja ismertetni a többiekkel egy másik barátját, Botondot; ezen felbuzdulva Frici pedig elhozza a barátnőjét, Tamarát és annak nővérét, Borókát is. A társaság a döcögősen zajló ismerkedéshez egy partijátékot vet be segítségül.

Már nagyon várjuk mi sül ki Borsányi Dániel, Kocsis Gábor, Urbán Richárd, Formán Bálint, Major Irma és Gellért Dorottya összjátékából. December 14-én is látható.


December 20-án a Rebellisek-re mehetünk. Sok előadás reflektál kis hazánk színházi életére, de egyik sem ad olyan keresztmetszetet a kérdéskörről, mint az Apertúra trilógiája, a Rebellisek, a Hidegpont és a Premier Bully. A Rebellisek, amellett, hogy fontos közéleti kérdésekről szól, ami nem csak a színházi anomáliákat tárgyalja ki, de bárki ráismerhet saját közéleti, munkahelyi dilemmáira, formailag is izgalmas kísérlet. Két idősík, két történet montázsa, az egymással párbeszédre lépő, egymást értelmező jelenetek igen sok kérdést vetnek fel. És akkor még egy szót sem ejtettünk az előadás humoráról és Formán Bálint dalairól. Még nem adtuk fel a reményt, hogy egyszer klippek is születnek belőlük.

https://ketlampas.blog.hu/2022/11/20/rebellisek

A téli szünet első napján, december 21-én, 6 éves kortól érdemes fölkerekedni, és megnézni a fagyos északon játszódó, szívet melengető vikingmesét, a Vulkánpormanót. A társulat első előadása a nagyóvodás-kisiskolás korosztálynak, de tapasztalataink szerint nagyobbak és felnőttek is elvarázsolódnak tőle. Ha nem tudnánk, hogy így van, senki el nem tudná hitetni velünk, hogy ez az Apertúra első egész estés kalandja a bábműfajjal.

https://ketlampas.blog.hu/2024/10/06/a_vulkanpormano

2024-et december 30-án Ricsimicsináljunk évbúcsúztató koncertje zárja. Ezt kipihenve fordulhatunk rá a januárra. Január 11-én Cucli, kíváncsian várjuk, ki lesz a vendég, és kik írják január 10-e híreiből az előadás szövegkönyvét. Lesz Premier Bully január 17-én, és A nagy erdő, amely tele van homálylyal, január 24-én. Ez utóbbit annak is nagyon ajánljuk, aki már látta az előadást, mert kettős szerepátvétel történt, Eötvös Károlyt Béres Miklós, Solymosinét Gellért Dorottya játssza. Nagyon érdekes hangsúlyeltolódásokat eredményeztek ezek a változtatások. Ami nem változott, ez volt és maradt az egyik legjobb előadás a városban. A Brománc is látható lesz január 31-én.

https://ketlampas.blog.hu/2023/12/22/a_nagy_erdo_mely_tele_van_homallyal

https://ketlampas.blog.hu/2023/06/10/premier_bully

Rengeteg vendégeskedés is lesz az Apertúrában, olyan különleges előadások, amiknek befogadásával tovább színesedik az Apertúra programja. Jön az Affér Színház a Gyakori kérdésekkel, ezzel a nagyon szerethető, nagyon vicces előadással január 12-én. Újra lesz kastélytúra Béres Miklóssal január 13-án. A Tér12 Nélküled című előadása az Apertúrában is ugyanolyan varázslatos, mint eddig bárhol. Szintén Tér12 produkció a K(i)útkeresők, elmondások szerint sokat változott, fejlődött ez az egészen új, játékszínházi előadás, rá is nézünk január 20-án. Január 25-én Szegény Dzsonival, 26-án Anne Frankkal találkozhatunk.

https://ketlampas.blog.hu/2022/10/23/nelkuled_240

https://ketlampas.blog.hu/2023/12/09/k_i_utkeresok

Boldog karácsonyvárást, úgy tűnik megint kénytelenek leszünk beköltözni az Apertúra Bázisra, ott megtaláltok!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 8.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

A Láthatáron Csoport ablakában gyertyák fénye táncol. A gyertyaláng bárhol fellobbanhat, ahogy a Láthatáron Csoport előadásai is sok helyre visznek fényt, olyan helyekre is, ahol nagy szükség van melegségre és világosságra. Nevelőotthonokba a Kiállok magamért és a Kiállok érted című előadások, hátrányos helyzetű gyerekek és jobb módúak közé a színházi nevelési előadásokat, mint a Pitbull Kamilla Gimnázium, a Kenyértörés, a Banyamosoda vagy a Ketrecharc. Ezeket el is hívhatjátok gyerekeitek iskoláiba, hogy ők is részesei lehessenek az élménynek.

Gyertyalánghoz hasonlít a Láthatáron azért is, mert akár meg is égethet kicsit. Előadásaik – legyen az gyerekeknek vagy felnőtteknek szólóak – soha sem tét nélküliek. Megvan a veszélye, hogyha hagyjuk hatni a produkciókat, akkor másfél óra alatt megfordul velünk a világ, más fényben látjuk az életünket. A nézői visszajelzések szerint a ma este, december 8-án a Jurányi Házban látható Mit ér, ha? – zenés női varieté a mulandóságról is ilyen.

,,Az előadás az életközepi válság (midlife crises) problémáit vizsgálja női szemszögből nézve. A színdarab körbejárja az ilyenkor felmerülő kérdéseket: mit ér a nő, ha elmúlt 40? Mit ér a nő, ha már nem fiatal? Ha már nem olyan vonzó? El tudja-e fogadni önmagát a változásban, szembe tud-e nézni saját félelmeivel, vágyaival?

Nevetünk, sírunk, vitatkozunk magunkban a látottakkal vagy bólogatunk rá, és közben remekül szórakozunk. A hat csodálatos színésznő (az egyik szerepet váltva játsszák) Romankovics Edit rendezésében elvarázsolja a közönséget.

https://ketlampas.blog.hu/2023/12/07/mit_er_ha_zenes_noi_variete_a_mulandosagrol

A Hagyaték című előadásukat a KuglerArtnak szentelt december 2-ai adventi naptáros bejegyzésünkben már ajánlottuk nektek, ott december 12-én lesz látható, de a Lövőház utcai Színkör Közösségi Térben is megnézhetitek december 10-én.

Legújabb produkciójuknak, a Mi van veled Akárki?-nek mi még csak egy munkabemutató stádiumban járó változatát láttuk nyár elején. Azóta a kísérleti, performansz jellegű előadás elkészült, a Művészetek Völgyében járó szerencsések már kipróbálhatták. A középkori eredetű moralitásjáték újraértelmezése, modernizálása vegyítve a soundpainting-gel szórakoztató és elgondolkodtató kísérlet az emberi életút bejárására. Érdekes tapasztalatokkal és felismerésekkel gazdagodhatunk általa. Középiskolásokhoz már januárban érkezik Akárki, a nagyközönség remélhetőleg februárban láthatja újra. Nekünk is kedves kötelességünk megnézni, mivé cseperedett, feltétlenül jelezzük, ha kitűzték az előadás időpontját.

Boldog karácsonyvárást, reméljük a Mikulás is sok színházjegyet hozott a csizmákba!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 7.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

A mai ablakunk megosztva nyílik a Gólem Színházra és a Gólem Ifjúsági Társulatra. Magyarország első számú zsidó színházára idén kattantunk rá, és milyen jól tettük. Kacskaringósan, a Gólem Ifjúsági Társulat, azaz a GITT felől érkeztünk, a GITT remek színésznőire, Urmai Blankára és Dajka Szúra Szerénára figyeltünk föl az Apertúra előadásaiban. Mivel a színészképző helyek, fiatal csapatok amúgy is a mániánk, fontosnak éreztük, hogy megnézzük, mi minden történik a Csányi utca 3-ban. Az őszi Instant Mecenatúra Fesztiválon aztán sokszor megfordultunk náluk, hiszen ők voltak a házigazdái a fesztivál színházi előadásainak. A fesztivál keretében hosszasan beszélgettünk is Borgula Andrással, a színház alapítójával és művészeti vezetőjével A Kétlámpás Csodálatos barátai című műsorunkban a Tilos Rádión.

https://tilos.hu/episode/ket-lampas/2024/09/15

Első ajánlatunk a Gólem Színház és a Radnóti Miklós Színház közös vállalkozása, a Mintha élne. Franz Kafka halálának 100. évfordulójára három rendező – Borgula András, Sahin-Tóth Sára és Regős Simon – választottak egy-egy Kafka-novellát, színpadra adaptálták és megrendezték. A három egyfelvonásost a Radnóti színészei – Gazsó György, Berényi Nóra Blanka, Major Erik és Kozma Veronika – játsszák. Mi nagyon szerettük ezt a különböző rendezői koncepcióval dolgozó, mégis egységes előadást. Legközelebb december 12-én és 28-án nézhetitek.

https://ketlampas.blog.hu/2024/11/28/mintha_elne_973

Annyira tetszett nekünk a GITT dokumentumszínházi előadása, a Lev Tahor – Tiszta szív, hogy nagyon kíváncsiak lettünk a fiatalok más produkcióira is. Legközelebb december 17-én a Rómeó és Júlia lesz elérhető, a címszerepeket Mach Máté és Urmai Blanka játssza. Tavaszra várható új bemutatójuk, egy túszdráma, amit szintén valós események alapján a játszók improvizációinak felhasználásával készítenek. Az ifjúsági társulat vezetője Németh Virág, aki dramaturgi és rendezői feladatokat is ellát a csoport előadásaiban.

https://ketlampas.blog.hu/2024/11/14/lev_tahor_tiszta_sziv

Január 11-én újra műsoron a Színikritikusok Céhe szerint 2023 legjobb gyerekelőadása, a Kócos macskaember-kölyök. L. Nagy Attilával, Csarkó Bettinával és Bognár Annával Dajka Szúra Szeréna játszik a kisiskolásoknak. Zenéjét szerezte, színpadra adaptálta és rendezte a szintén több céhes díjjal is büszkélkedő Cseri Hanna. Ez az előadás nekünk is sürgős pótolni valónk, fel is vettük a naptárunkba.

„Habakuk kapitány a fedélzetén olyan állatoknak ad otthont, akiket máshol nem fogadnak be. Például itt van a vigasztalhatatlan katicabogár, aki fehér pöttyeit jött elrejteni a hajóra. Vagy az elefántormányú malac. Vagyis malactestű elefánt. Ő sem tartozott sehová, amíg Habakuk meg nem mentette. De mondhatnám a borzalmas verseket író borzot vagy Gyík Győzőt, akinek fura vágyát, hogy dinó akar lenni, senki se értette meg.
A hajón mindig mindenki vidám, itt lehetetlen szomorúnak lenni, vagy honvágyat érezni. Ám egy nap egy különleges állat kerül a bárkára: a Kócos macskaember-kölyök. Róla még senki nem hallott. Az apukája otthagyta az állatkertben, mert fontos meetingje volt.”

A Gólem Színházban nem csak színházi előadásokat nézhetünk, de klubestekre is járhatunk. Népszerűek a kocsmakvízek, a gasztroestek, és a könyklubjukba is bekapcsolódhatnak az irodalmi csemegékre vágyók. Hogy mindez a sokszínűség fennmaradjon és virágozzon támogatásra is szükség van. Az Ezer Gólem Klub tagjai havi egészen minimális összeggel, 1000 Ft-tal is hozzájárulhatnak ehhez. Érdemes egynek lenni az ezerből!

Boldog karácsony- és hanukavárást kívánunk, és legyünk mi is fenntartói kedvenc helyeinknek!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 6.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

A Mikulás az Itt és Most Társulat Ráday utcai ablakán néz be, és már kapja is elő a naptárát. December 8-án a színház repertoárján egy különleges produkció: a Lélekvesztő. Sarkadi Imre Viharban című kisregénye alapján írta és rendezte Boda Tibor, játssza Varju Nándor, Boda Tibor és Bernát Imola Tímea. Ritkaság, hogy az Itt és Mostban kötött szövegű színházi alkotás szülessen, de ez a műfaj is nagyon jól áll az alkotóknak. A Lélekvesztő sejtelmes hangulatú, nagyon erős atmoszférájú előadás a múlt évszázad legnagyobb balatoni viharáról és az azt átélő Bot Sándor hajóskapitányról. Szőllősi Dániel az előadáshoz szerzett zenéjével és zenészi közreműködésével még izgalmasabbá teszi az előadást. Ebben a borongós december eleji időben receptre is fel lehetne írni ezt a nyári történetet, ami egyben az emberi lélek mélyére is elutaztat minket.
Január 11-én és február 8-án is műsoron lesz, ha szeretünk jó előre tervezni.

https://ketlampas.blog.hu/2024/10/29/lelekveszto_238

Az Itt és Most fő profilja persze az improvizáción alapuló előadások létrehozása. Minket nagyon vonz ezen események exkluzivitása, az az előadás, amit látunk, csak nekünk, csak értünk, csak a mi nézői energiáink felhasználásával jön létre azon az egyetlen estén, amikorra jegyet váltunk. Minket most a január 31-én látható FÖLD 2.0.5.0 érdekel a leginkább. Lehetséges jövő-verziók, közös gondolkodás bolygónk jövőjéről, túlélési stratégiák elevenednek majd meg a színpadon az eredetileg középiskolásoknak, középiskolásokkal fejlesztett előadásban. Garantáltan kellemes kikapcsolódás és akár egy közös ünnepi este nyitánya lehet a párkapcsolati témájú Lá(j)v sztori Valentin napon. Mi nagyon szerettük.

https://ketlampas.blog.hu/2023/03/24/la_j_v_sztori

Közeleg a hosszú téli szünet, végre itt az alkalom, hogy gyerekekkel együtt menjünk színházba. Jó választás a MesélŐk – családi improvizációs előadás, ahol a gyerekek elképzelései alapján kanyarodik a mese, közös alkotásként születik meg az előadás. December 28-án próbálhatjátok ki legközelebb. Gyerekrajzokból inspirálódik a Firkamese című előadás, január 11-én elevenednek meg legközelebb az apróbb és nagyobb nézők alkotásai.

A Tilos Rádión hallgatható A Kétlámpás csodálatos barátai című műsorunk is az Itt és Most Társulathoz fog kapcsolódni decemberben. Janó Annát és Varju Nándort várjuk a stúdióba beszélgetni december 8-án 16 órától.

Boldog karácsonyvárást, színháznézést és rádióhallgatást kívánunk!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 5.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

Ez a nap a Kettőspont / színház & spirituális ügynökségé. Csak szemezgetni tudunk, annyi esemény várható még év végéig és januárban. Kezdjük is rögtön e hét szombatjával, december 7-vel! Már csak azért is, mert az aznap este látható produkció nem mindennapi módon lett az este programja. A Kettőspont az általunk ismert legdemokratikusabb, legtranszparensebb és legbefogadóbb színházi közeg a városban. Ács Tamás visszatérő vendég itt, monodrámái közül előadta már a Kettőspont közönségének Az őrült naplóját, a Szókratész védőbeszédét és a Jelentés az Akadémiának címűeket. Szombaton este azért hallhatjuk tőle a Jónás könyvét, mert a Kettőspont facebbok-oldalát felkeresők ezt szavazták meg a művész repertoárjából. Mutassatok nekünk még egy olyan színházat, ahol a nézők beleszólást kapnak a műsorpolitika alakításába! Bevalljuk, mi is erre szavaztunk, mert mindent látni akarunk Ács Tamástól, és a Babits-műhöz még nem volt szerencsénk.

A Kettőspont más lehetőséget is kínál az aktivitásra. Önkéntesként mindenki hozzá teheti munkáját a produkciókhoz. Önkéntesek végzik a jegyszedést, beengedést, főzik a kávét, keverik a szörpöt előadás előtt és után az adomány alapú büfében, készítik az előadásfotókat, seprik a nézőteret. A közönség egy része néha vendég, néha vendéglátó. Közben épülnek a szakmai és baráti kapcsolatok, folynak az inspiráló beszélgetések, épül a közösség. És bárki szívesen látott tagja lehet, olyan mértékben beépülve ebbe az organikusan növő és változó közegbe, amennyire ideje, lelkialkata, kíváncsisága engedi.

https://ketlampas.blog.hu/tags/%C3%81cs_Tam%C3%A1s

December 13-án, épp Luca napján Formanek Csaba és Pusztai Luca játssza el nekünk Borisz és Nyina furcsa dinamikájú párkapcsolatát. Az előadás okos és szórakoztató, kicsit borongós, kicsit abszurd és nagyon elgondolkodtató. A Senki se mer egyedül élni talán télen élhető át igazán, mi is egy hideg, téli estén láttuk. Nagyon erős élményként raktároztuk el az egész előadást, de talán a legmegkapóbb számunkra benne a két előadó által készített varázslatos díszlet és a vele való kreatív játék.

https://ketlampas.blog.hu/2023/01/15/senki_se_mer_egyedul_elni

December 9-én Dráma a Zeneakadémián! könyvbemutató lesz. Minket fölcsigázott a leírás, igen kíváncsiak lettünk a könyvre:

„A mesének álcázott kultúrtörténeti regény központi helyszíne a budapesti Zeneakadémia épülete – ahonnan eltűnt a Zene. A könyvbemutató során a Zene utáni nyomozásban nemcsak az író, Raffay Endre segít, hanem az illusztrátor, Soltis Miklós is, akinek a könyvhöz készült rajzai is megtekinthetők lesznek.”

December 21-én Weiner Sennyey Tibor új verseskötetének, az Ugarnak lesz könyvbemutatója. Nagyon színes estének ígérkezik a közreműködők névsorát böngészve. Lesz ott színész, zenész, filozófus és költő, mindenféle és -fajta kultúra körül zümmögő csodabogár.

Nagyon várjuk a januárt is. A Kettőspont legújabb bemutatója, a Game of My Life kétszer is látható lesz, január 29-én és 31-én. Ebben a Formanek Csaba koncepciójára és rendezésére felépített kollektív alkotásban egészen más arcait mutatja meg a színház, mint ahogy megismertük. Külön öröm, hogy Ács Tamás már nem csak várva-várt vendégként, de alkotótársként is feltűnik a Kettőspontban. Játszótársai: Formanek Csaba, Somlyai Kata és Mészáros Attila. Nekünk az évad egyik meghatározó előadása volt, nagyon ajánljuk, hogy dobjátok fel vele az év első hónapját!

Érkezik január 17-én és 18-án a KOHÓ Műhely is, ezt már föl is írtuk magunknak. A Kovács kutyája egy 12 éves kortól ajánlott bábos színpadi játék, kedvelt színészeink – Rézműves Roland és Szolnoki Balázs – is játszanak benne, úgyhogy izgatottak vagyunk.

Készülődik egy adománygyűjtő est is, figyeljétek a színház oldalát, biztosan vonzó programmal csalogatnak majd minket.

https://ketlampas.blog.hu/2024/10/31/game_of_my_life

Szerintünk nincs jobb karácsonyi ajándék a színháznál. A Kettőspont ajándékutalványa nem csak azért jó választás, mert a fent ajánlott előadásokra juttathatjuk el vele szeretteinket, de azért is mert ennél rugalmasabb konstrukciójú színházbérlet nincs több. A megajándékozott maga választhatja ki, mikor, melyik előadást, előadásokat nézi meg, nem fordulhat elő, hogy rossz időpontot vagy nem az ízlésének megfelelő előadást választunk. Mi rendszeresen választjuk barátaink számára, és mindig csillogó szemű visszajelzéseket kaptunk.

Boldog karácsonyvárást, és adjatok élményt!

A Kétlámpás adventi naptára 2024-re – december 4.

A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!

Rendhagyó módon egy vidéki társulat kukucskál ránk a negyedik ablakból. A győri RÉV Színház főképpen remek színházi nevelési előadásairól híres. Minden évadban megfordulnak a fővárosban, a Kétlámpás pedig ritkán szalasztja el az alkalmat, hogy találkozzon velük. December 7-én a MU Színház kávézójában fogják játszani Jókedvvel, bőséggel című előadásukat. A darab egy regionális szavalóverseny zsűrizése köré épített, fordulatokban bővelkedő komédia, melyet Fábián Péter írt és rendezett a csapatnak.

https://ketlampas.blog.hu/2023/03/12/jokedvvel_boseggel

Az előadás ürügyén azt is elárulták a színészek, hogy ők milyen verssel indulnának most egy szavalóversenyen. Balla Richie Kosztolányit, Bársonyosi Dávid Petőfit, Kiss Tünde Nemes Nagy Ágnest, Árvai Péter Illyés Gyulát választotta. Hogy pontosan mely verseket is szavalnák, azt megnézhetitek a MU Színház facebook oldalán.

Legközelebb tavasszal járnak majd felénk, Balássy Fanny Bocs, hogy élek című írásából Balla Richie rendezett darabot. Fiatalokról fiataloknak, szüleiknek, és mindenkinek, aki tudni akarja, miben vannak ma Z generáció tagjai. Egy írás szerint kaleidoszkóphoz hasonlít a darab, pörgős zenékkel, és az eredeti szöveg remek dramatizálásával. Minket fölcsigáztak az előadásról készített képek és kritikák, nagyon várjuk az előadást. Kifejezetten szeretjük a kortárs ifjúsági irodalmi szövegekből készített színpadi átiratokat.

Legközelebbi tervüket is nagyon üdvözöljük, az ötödikes-hatodikos korosztály számára hoznának létre színházi nevelési előadást, szintén kortárs szöveg felhasználásával. A projekt még az anyaggyűjtési fázisnál jár, ha van ötletetek, javasoljatok bátran olyan ifjúsági regényt, ami szerintetek megállná színpadon a helyét, ennek a korcsoportnak szól, és ti nagyon szerettétek! A 11-12 éves gyerekeknek nagyon nehéz olyan előadást találni, ami pont őket szólítja meg. Vagy túl gyerekes nekik vagy még nem az ő problémáik vetődnek fel az előadásokban. Ezért is különösen kíváncsiak leszünk, milyen produkció születik ebből az ötletből.