Megnyitószöveg: Miksa Bálint, fotó: Rékasi Attila
A művésznő 11 éve érkezett Magyarországra. Úgy tűnik, hogy otthonra lelt itt, de a múltját fizikailag otthon kellett hagynia Oroszországban. Megfigyelhető, hogy aki a hazáját elhagyva új életet kezd idegenben, annak idővel a családi múltja, a hátrahagyott tájak és emberek, történetek és a tárgyi, illetve nyelvi kultúra hangsúlyozottan felértékelődik. A látens identitás felerősödik. Talán ezért, talán másképpen, de ez a jelenség Anna esetében, a nagy képeinek témáiban egész pontosan dekódolható. Mi, az ideszületettek, ismerve Anna csodálatra méltó képességeit, gyermekei szemében is visszacsillogó értelmét és közvetlen, nyitott, mélyen emberi és barátságos személyiségét, megszeretjük őt és örömmel tudjuk magunk között. Ám könnyen érezhetjük a jelen levését zárójelbe tévő attitűdnek, hogy festményein sokat foglalkozik a tőlünk független múltjával, amit mi nem érthetünk teljesen, amivel nehéz azonosulnunk. Én festő vagyok, így elsősorban nagyszerű festészetet látok a műtermében, kevéssé foglalkozva annak a tematikai oldalával, de ezt a nosztalgikus szemléletét és ennek a problémáját nem tudom nem észrevenni. Ám ez nem lenne ok arra, hogy ne szervezzek neki kiállítást, a problémám a nagy képeivel inkább az, hogy itt nem férnének el méltóképpen. Viszont szerencsére láthattam ezeket a vázlatkönyveit, amelyeket installálhatóknak találtam e szűk térben, ráadásul már az új élete élményeit dolgozza fel bennük. Azt mi, Magyarországon is pontosan értjük, hogy miért jó a Balatonpart, a Horvát riviéra, vagy sokunknak akár a Cote d’Azur. Azt is átérezzük, hogy mit jelentenek nekünk a szomszédos Ausztria nagy hegyei közé ékelődő völgyek, vagy, hogy miben rejlenek a horgászat örömei. Itt tehát még az élményanyag is közössé válik, ezáltal Anna már tényleg a mi művészünk lett.
Szárazföldi lényekként rohangálva mindannyian tisztán észleljük, hogy mit jelent elérni az útjainkat lehatároló vízpartokat… és itt kezdődhet az a megélésünk, hogy teljes festészetként nézzünk Anna Riabchevskaya képeire. Látjuk, hogy Ő a híresen magas színvonalú orosz akadémikus iskolákon nevelkedett, de erős hatással volt rá a nyugati modernitás is. Észrevesszük, hogy Felix Vallotont is érintő, történeteket mesélő figurái miről számolnak be a Nicolas de Stael tájait, vagy Francis Bacon tereit is jól értő színfoltjaiban. Elmerülhetünk a megfeszített kompozíciókban, a nagy erővel fókuszba helyezett tárgyak, textúra foltok, pontosan eltalált szín élmények, új képi értelmet hordozó szöveg kivágások gyönyörűségében. Betekintést kapunk egy olyan festői szemléletbe, amely tudomásul veszi a saját határait: tehát az illuzionisztikus ábrázolást csak pont addig engedi kidolgozni, amíg az éppen hogy megpendíti bennünk a tárgyi és érzelmi dekódolás, még sok asszociációt hagyó, élményét. Ez a festészet hibátlanul, biztos kézzel egyensúlyoz a tiszta festői absztrakció és a látvány élmények érthetővé tétele között. A festészet hamisítatlan mátrixát olvashatjuk e vázlat gyűjteményekben, ahol átjárhatóvá válik a személyes és a közös élmény, a nyersen festett folt és a jelentés, a betű puszta grafikai minősége és annak új képi értelmet adó bekomponálása. Ugyanakkor a megkérdőjelezhetetlen szakmai tudás, a visszakövethető művészettörténeti hatások találkoznak ezeken a partokon a karakteresen sajátos, jól felismerhetően Annára jellemző szín visszafojtásokkal, az absztrakciós szint és mód önállóan kidolgozott, stílusos értékével.
Bár csak néhány kódot vázoltam fel itt és most Anna Riabchevskaya vázlatkönyveihez, de máris elértem azt a partot, ahonnan kezdve elég egyszerűen a szemünkkel pásztázni ezeket a szavak által bejárhatatlan tengeri élményeket.
Miksa Bálint festőművész, Újpest
Fotó: Rékasi Attila (kép a megnyitóról, balra Miksa Bálint festőművész, jobbra a kiállító)