Kritika és fotó: Rékasi Attila
Nincs benne jelenleg a köztudatban, pedig Gogol a klasszikusok egyik etalonja. Nem is divatos most orosz művészekkel turnézni. A fentiek mind igazak, de ha a klasszikusokat a modern színjátszás és a kiemelkedően minőségi színház szintjére emeljük, szinte mindegy a szerző személye. Ezzel nem azt mondom, hogy nem fontos Gogol Egy őrült naplója című írásműve – mert fontos, ha egy a színház minden kifejezési eszközében járatos (szöveg, mozgás, dramaturgia) és magabiztosan fellépő színművész kezébe kerül. 2026. október 3-án este játszotta Ács Tamás Gogol művét olyan zseniálisan, hogy csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni; és akit a túlzottnak tűnő elismerésem zavar, az jöjjön el, nézze meg ezt az előadást, és vitatkozzunk róla, hogy szerinte miért gondolja az ellenkezőjét.
Nézzük tételesen. Ács olyan szinten bújt bele a főhős bőrébe, hogy már a nézővárás idejében elkezdte az előadást: a megérkező nézőt a múlt század eleji orosz csinovnyik polgári világába löki be, úgy, hogy nemcsak a miliőt teremti meg, de az ember tökéletesen megérzi egy hierarchikus világ hangulatát és tétjét is. Majd hét óra magasságában elkezdődik az előadás; megmarad az interakció, sőt fokozódik, de Tamás megteremti a drámai alapot Gogol szövegével. Azonban nem marad meg az irodalmi síkon, hanem nagyon nagy művészi érzékkel egy sajátos kortárs színházi kontextusba helyezi a sokak által avittasnak gondolt szöveget. Érzékletes játékával megfesti a régi korokból azt, amire a mai ember is vágyakozik: a férfinak a nő felé irányuló, mindenen túlmutató, őszinte rajongását és vágyakozását. Ács mindezt olyan érzékletes színészi eszközökkel jeleníti meg, hogy a néző olvad, mint a jég – legyen férfi vagy nő. Szeretnénk így szeretni, és szeretnénk így szeretve lenni, csak a mai egónk ezt nem engedi (tisztelet a kivételnek). Közben a művész mindvégig fenntartja a társadalomszociológiai feszültséget is, fenntartja a dzsentrisorba süllyedt, hivatalnokká lett nemesember meghasonulásának lélektani rajzát, elemintézetig futó drámáját. Az ember azt érezte a Kettőspont Színház nézőterén, hogy Ács bármit el tudna játszani: varázlatos, sodró, sok nevetéssel fűszerezett este volt ez, ami annyit elmond az emberről, mint ezer telenovella sem!