Szöveg: Maria Strelnikova, Vojnits-Purcsár Vito és Miksa Bálint, fotó: Rékasi Attila
Napjainkban a mesterséges intelligencia, az automatizáció és a digitális rendszerek egyre inkább meghatározzák mindennapi életünket: azt, hogy miként dolgozunk, kommunikálunk, gondolkodunk, és hogyan képzeljük el a jövőt. Herbert Marcuse szerint a technológia soha sem lehet politikailag semleges: olyan gazdasági és intézményi struktúrákban fejlődik, amelyek alakítják viselkedésünket, miközben önmagukat természetesnek és elkerülhetetlennek tüntetik fel.
A tudományos-fantasztikus irodalomban, a populáris kultúrában és a mesterséges intelligenciáról szóló mai diskurzusokban a technológiát gyakran önálló erőként ábrázolják, amely képes kicsúszni az emberi irányítás alól, sőt akár ellenünk is fordulhat. De vajon valóban elválasztható-e a technológia önmagunktól?
Ez a kiállítás nem a történelemtől független szereplőként tekint a technológiára, hanem az emberi képzelet, tudás és döntéshozatal kiterjesztéseként. Yuval Noah Harari arra emlékeztet bennünket, hogy mivel maga az ember is az evolúció terméke, minden, amit létrehozunk – a kőbaltától a mesterséges intelligenciáig –, ugyanúgy a természet része. Ebben az értelemben a technológia nem valami az emberiségen kívül álló jelenség, hanem annak egyik megnyilvánulása. A technológiák azonban soha sem automatikusan vagy szükségszerűen jönnek létre, hanem meghatározott történelmi döntések, intézmények és jövőképek eredményei, amelyek az emberi értékeket és törekvéseket tükrözik.
Ha azonban a technológia önmagunk kiterjesztése, felmerül egy ellenkérdés is: mi történik az emberi cselekvőképességgel, amikor döntéseinket egyre inkább gazdasági, politikai és technológiai struktúrák közvetítik? Hol kezdődik a felelősség, amikor tetteinket nálunk nagyobb rendszerek alakítják? A kiállítás egyszerre tartja érvényesnek e két állítást: a technológiai valóságot intézmények és hatalmi viszonyok formálják, ugyanakkor a szubjektivitás továbbra is ezek között a feltételek között bontakozik ki – olyan cselekvési formákban, amelyek nem e struktúrák ellenére, hanem éppen azok keretein belül jönnek létre.
Robin Sperling munkái a technológiát kulturális és ideológiai rendszerként mutatják be, amely észrevétlenül szervezi a mindennapi életet, miközben láthatóvá teszi az irányítás és a normalizáció általában rejtve maradó mechanizmusait.
Robotto / Szabó Ottó figyelmét a kontroll helyett a képzelet lehetőségeire irányítja. Talált tárgyakból és ipari anyagokból épített spekulatív mechanikus lényei a játék, az alternatív jövőképek, valamint az ember és gép közötti új kapcsolatok számára nyitnak teret.
A két alkotói gyakorlat együtt azt mutatja meg, hogy a technológiai rendszerek, intézmények és az emberi cselekvés kölcsönhatásban formálódik azok révén, akik részt vesznek benne, alkalmazkodnak hozzá, vagy éppen megkérdőjelezik azt.
A kiállítás arra hívja a látogatót, hogy megfigyelje a technológiai valóságot, és elgondolkodjon a saját helyéről benne. A technológiai rendszerek alakítják döntéseinket, ugyanakkor teret hagynak a tudatosságnak és a cselekvésnek is. A felelősség abban rejlik, hogy felismerjük: mindennapi szokásaink és döntéseink miként termelik újra – vagy éppen kérdőjelezik meg azt a technológiai valóságot, amelyben élünk.
Mindezt a tárlat természetesen a képzőművészet szabad vizuális nyelvén közelíti meg. Autentikus műalkotásokat szemlélhetünk, amelyek játékosan képesek kitágítani az értelmezéseket és az asszociációk terét.
Robin Sperling (London, 1963) brit képzőművész és fotográfus, akinek multidiszciplináris alkotói gyakorlata a festészetet, a sokszorosító grafikát, a ready-made-et, az enkausztikát és a nyomtatott áramköri lapokat (PCB) egyaránt magában foglalja. Természetes és talált anyagokkal – köztük agyaggal, viasszal, nyersolajjal, vulkáni hamuval és ipari maradványokkal – dolgozva az absztrakció, a konceptuális művészet és az anyagi folyamatok kapcsolatát vizsgálja, különös figyelemmel a természet, a technológia és az emberi beavatkozás metszéspontjaira. A Central Saint Martins College diplomája után Londonban és Berlinben élt és dolgozott, majd 2000-ben Délkelet-Magyarországra költözött, ahol jelenleg is él és alkot. Művei számos köz- és magángyűjteményben megtalálhatók.
RobOtto / Szabó Ottó (Szekszárd, 1989) Zürichben élő magyar szobrászművész, aki újrahasznosított fémből, kőből és üvegből összeállított kinetikus szobrairól ismert. Mérnöki precizitást ötvöz játékos képzelőerővel: jellemzően talált ipari anyagokat alakít át dinamikus, mechanikusan mozgó alkotásokká, amelyek megőrzik korábbi életük nyomait, miközben elmosódnak bennük a szobrászat, a találmány és a történetmesélés határai. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd a Zürichi Művészeti Egyetemen (ZHdK) szerzett diplomát. Munkáit Európa-szerte számos kiállításon mutatták be, és három éven át részesült a rangos Derkovits-ösztöndíjban. Képzőművészeti tevékenysége mellett elismert díszlet- és bábtervezőként is dolgozik színházi produkciókban.
Maria Strelnikova, Vojnits-Purcsár Vito és Miksa Bálint
A kiállítás 2026. Szeptember 15-ig tekinthető meg a Vészkijárat Galériában
1044 Budapest, Zsilip utca 9.