Ne legyünk gyávák! Fedezzük fel februárban az Itt és Most Társulatot!

Az Itt és Most Társulat a Ráday utcában egy improvizációs színházat működtet egyedi és nagyon szórakoztató előadásokat létrehozva. A gyáva című előadásuk viszont különleges a színház repertoárjában, ritkán hoznak létre kötött szövegű produkciót. Legutóbb erre a RUSZT-on, a Ráday Utcai Színházi Találkozón került sor, amikor is Formanek Csaba, a szintén Ráday utcai Kettőspont Színház igazgatója írt számukra jelenetet a Légypapír íze címmel. A február 10-én látható A gyáva Sarkadi Imre kisregényéből készült, Varju Nándor adaptálta és rendezte, Janó Anna és Boda Tibor játssza. A fantasztikus színészi játék mellett az adaptáció kiválósága is a megtekintés mellett szól. Sok gondolkodni valót kaptunk ettől az előadástól, ha elolvassátok kritikánkat, az is kiderül, miért:

https://ketlampas.blog.hu/2022/11/06/a_gyava_710

Valentin-napra nem is lehetne jobb programot találni, mint a társulat egyik improvizációs előadását, a Lá(j)v sztorit. Alant olvasható beszámolónk a 2023. március 17-ei előadásról szól, és a dátummegjelölés ez esetben azért kiemelten fontos mert az improvizációs előadások esetében tényleg minden alkalom más, megismételhetetlen, egyedi élmény, mely ott és akkor születik a szemünk előtt. Aki még nem találkozott ezzel a formával, annak erősen ajánljuk, hogy próbálja ki! Mi nagyon jól szórakoztunk, és időről időre kedvet érzünk, hogy meglepjenek bennünket.

https://ketlampas.blog.hu/2023/03/24/la_j_v_sztori

Amint láthatjátok, nagyon sokféle, akár gyerekekkel is látogatható program lesz egész hónapban a színházban. Az Itt és Most azonban nem csak egy színház, hanem egy rendkívül vendégszerető társulat és közösségi tér is. A látogató nagyon hamar otthon érezheti magát náluk, és szívesen lesz visszatérő vendég. Próbáljátok ki!