
A Kétlámpás is várja a karácsonyt, de addig is minden nap ajándék, amikor egy új előadásra készülhetünk vagy mehetünk. A Kétlámpás adventi naptárban minden nap felbukkan majd egy új csapat vagy hely, akinek nagyon ajánljuk a közeljövőben megnézhető produkcióját. A decemberi programok mellett olyan előadásokat is keresgélünk, amelyek az ünnep utánra esnek, és amikben érdemes a gondolkodni, ha a fa alá keresünk ajándékokat. Ha a független színházak és a független csapatokat befogadó játszóhelyeket választjátok, kétszeresen is átélhetitek az ajándékozás örömét. Hisz minden megvásárolt jeggyel támogatjátok a függetleneket és örömöt szereztek a megajándékozottnak. Ne feledjétek, adni jobb, mint kapni, valamint kétszer ad, aki gyorsan ad!
Második ablakunk egy olyan csapatra nyílik, akiket csak idén fedeztünk föl magunknak, de nagyon megszerettük őket. Az Anyaszínház produkcióit az egyik legkedvesebb független helyünkön, az RS9-ben keressétek! Idén még két klasszikus szöveg igazán rendhagyó megvalósítását nézhetitek meg tőlük. Két jól körvonalazható célcsoportnak különösen ajánljuk ezeket az előadásokat. Egyrészt azoknak, akik kíváncsiak arra, milyen új színeket, értelmezéseket lehet előcsalni a jól ismert színpadi művekből, másrészt középiskolásoknak, akiknek ez lesz az első találkozásuk ezekkel a művekkel. Mi mindkét célcsoportba beletartozunk, sokszor nagyon vágyunk arra, hogy egy jól ismert szöveget egy okos rendező-dramaturg páros újraértelmezzen nekünk, szeretünk klasszikus drámákkal bíbelődni. Másrészt gyakran kérjük meg a gimnazista zseblámpást, hogy tartson velünk egy-egy ilyen előadásra, hogy rajta tudjuk lemérni, hogy friss szemmel is működnek-e még ezek a drámák.

December 3-án 19:30-kor újra megnyílik a Kékszakállú herceg vára. Minket teljesen lenyűgözött ez a sétálószínházi, prózai változat. Fantoly Nikolett és Menszátor Héresz Attila egymásra hangolt, mélységekbe ásó kettősét figyelni igazi ajándék. Nem csak a sétáló színházi forma teszi különlegessé ezt az előadást, de a lenyűgöző látványvilág és a mozgásszínházi megoldások is. Balázs Béla balladai sűrűségű szövege nem csak operalibrettóként, de önmagában is megállja a helyét, ami számunkra egyáltalán nem volt magától értetődő.
https://ketlampas.blog.hu/2025/11/15/a_kekszakallu_herceg_vara_399

December 4-én 19:30-kor a Rumbach Sebestyén utcában Molière A mizantrópja látható Petri György fordításában. Nekünk talán ez a Molière-komédia a kedvencünk, ami talán kritikusként nem is olyan meglepő, sajnos kifejezetten ritkán választják az alkotók. Pedig elképesztően aktuális, és igazán sok gondolkodni valót ad művészetről, hatalomról, kapcsolatokról. Menszátor Héresz Attila rendezése azért is nagyon izgalmas, mert mindössze három színész eleveníti meg a karaktereket. A blog rendszeres olvasói tudják, hogy mániánk hogy az használjon lehetőleg videótechnikát az előadásaihoz, akinek ötlete is van hozzá. Ilyen intelligens és szórakoztató módot a filmbejátszások beépítésére már nagyon régen nem láttunk! A zseblámpás az előadás előtt kifejezetten szkeptikus volt, olvasás után nem hitt benne, hogy a klasszicista dráma még működőképes színpadon (pedig már elvittük a színművészetis fizikai osztály Racine-adaptációjára is). Az előadás után viszont legalább annyit megengedett, hogy A mizantróp valóban előadható, és az Anyaszínház változata különlegesen élvezetes színházi élmény.
https://ketlampas.blog.hu/2025/04/20/a_mizantrop_275
Nagyon várjuk, hogy 2026-ban is elkápráztasson minket az Anyaszínház. Pótolnunk kell a Budapest fölött az ég című produkciójukat, és új bemutatóra is számíthatunk tőlük.
Vidám karácsonyvárást és addig is sok színházi élményt kívánunk!