2026. március 9-11., Kossuth tér
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) három napos akciósorozattal próbálja felhívni a közvélemény és a döntéshozók figyelmét arra a problémára, ami hosszú évek óta sújtja az ágazatot. A megmozdulás programja itt olvasható, érdemes kedden és szerdán is kilátogatni az eseményre:
És hogy mit keres ez az esemény egy színházi blog beszámolói között? Nem csak azért, mert színházzal foglalkozunk, és a köz- és felsőoktatásban is érintettek vagyunk, és mint ilyenek szolidaritásunkat fejezzük ki a KKDSZ által képviselt szféra dolgozói felé. Hanem azért is, mert színház bárhol létre jöhet, és létre is jön. Ahogy ma délután a Kossuth téren is. Formanek Csaba és Sipos László Márk, immár mindketten független színházi alkotók, eleget tettek a szakszervezet felkérésének, és a mai napon egy húsz perces nagyon szórakoztató produkcióval nyitották az eseménysorozatot.
Fotó forrása: https://www.facebook.com/kkdsz.szakszervezet
Szomorú, és egyben tanulságos, hogy Formanek Csabának csak minimális változtatásokat kellett eszközölnie egy tíz éve elhangzott szövegen. A sportközvetítés műfaját választó vitriolos performansz még aktuálisabb, mint annak idején volt. A Közművelők csapata, Könyvtáros Ákos, Gyűjteményes Géza, Levéltári Lili és Közmunkásné Aranka vívja heroikus küzdelmét a Minisztérium egy fős csapatával. A tét, kinek sikerül ma feljebb jutnia a bértáblán. A pörgős, felfokozott közvetítésben a két kommentátor szinte másodpercenként süt el egy igen találó szóviccet, nem is sejtettük, hogy a bér szóban ennyi játéklehetőség rejlik.
Fotó forrása: https://www.facebook.com/kkdsz.szakszervezet
„A demagógia ellen csak egy szérum van: a kultúra.”
Igazán vérfagyasztóvá akkor vált az aktuális helyzetre reflektáló szöveg, mikor 1926-ból Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter szólt hozzánk. A hosszabb idézetet akár ma is bármelyik írástudó papírra vethette volna. És ennél semmi sem jelzi jobban mekkora bajban van ma az ország kulturális élete. Amíg száz éves szövegekkel lehet megfogalmazni mai nyomorúságunkat, amíg ezek a szövegek nem csak a levéltárosok és történészek számára érdekesek, hanem jelenidejűként hatnak, addig nem érkezünk meg a XXI. századba.